Az európai népesség mintegy 10–15%-a valamilyen fogyatékossággal él. Az Európai Unióban erős társadalmi elkötelezettség bontakozott ki integrációjuk mellett.
Egy felnőtt társadalom akkor válik elfogadóvá, ha a szociális tanulás már gyermekkorban elkezdődik. Itt kapcsolódik a fogyatékkal élők társadalmi integrációja az oktatáshoz.
Az ENSZ 1982-es világprogramját (Egyezmény a gyermekek jogairól) Magyarország is ratifikálta, mely támogatja a szülők jogát, hogy gyermeküket a lakóhelyükön, integráló intézményben helyezzék el. A szervezet 1993-ban fogadta el a fogyatékos személyek esélyegyenlőségére vonatkozó alapszabályzatot, amely kimondja, hogy „a tagállamok biztosítsák integrált formában az egyenlő alap-, közép- és felsőfokú oktatási lehetőségeket a fogyatékos gyermekek, fiatalok és felnőttek részére”.
(Ugyanitt azt is kimondták, hogy a többségi iskolarendszer valószínűleg nem tudja kielégíteni valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek igényeit ezért szükség van a speciális iskolarendszerre is.)
A Miniszterek Tanácsa 1990-ben elfogadott határozatával a tagállamok határozottan és egyértelműen elkötelezték magukat az integráció mellett.
Hazánkban s sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjára először 1993-ban biztosított lehetőséget a törvény.
Az utóbbi években folyamatosan nő azoknak az intézményeknek a száma, melyek befogadó iskolaként vállalják a fogyatékkal élők együttnevelését.
A SNI tanulók többségi iskolákban történő nevelése kapcsán integrációról, inklúzióról beszélünk. Az inklúzió következményeként nő az igény a gyógypedagógusok szakmai segítségére.

Az együttnevelésre vállalkozó iskolák speciális megsegítését az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények láthatják el, amelyeket a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integráltan történő nevelésének, oktatásának segítésére hoztak létre. Az alapellátáson kívül gyógypedagógiai szakszolgáltatást és szakmai szolgáltatást biztosítanak.