Összejövetelek

Régen utaztam már ezzel a busszal, csak hárman ülünk rajta, meg persze a soför. Álmos vagyok kicsit, meg szomjas. Otthon megettem az ebédrevalómat, kávét is ittam. Lehet, hogy nem kellett volna a kávé, megdobogtatja a szivemet. Érdekes, milyen lassúnak tűnik ez a busz, és milyen magasról nézhetem a tájat. Döcögünk, csak döcögünk, ezek az utak szörnyűek! Egyszer kéne rendesen megcsinálni, aztán nem lenne vele gond, amikor autóval jövünk errefelé, akkor is kerülgetni kell a lukakat, úthibákat. Ez van, máshol még rosszabb. Beérünk a szomszéd faluba. Nincs felszálló.  Kanyarodunk szép lassan, nem is tudom mikor láttam ezt a részt utoljára. A kastély szépen felújítva, most nem rejtik el a lombok, még tisztán láthatom, mintha hívogatón intene felém. Körforgalom következik, visszafelé a helyi óvodából jönnek a kis utasok, várják, hogy a nagy busz haza vigye őket. Tele lesz élettel a mozgódoboz. Két kisfiú harcol a mellettem lévő helyért. Mosolygok magamban. Csiripelnek, mint a madárfiókák, feltérdelve az ülésen figyelik a mögöttük ülő társakat. Persze a kísérő felnőtt igyekszik mindenkit biztonságban tudni.  Egy másik utastárs érdeklődik a kísérőtől, ki kinek a fia, lánya.
- Ez itt a Julié, tudod, a Zakariáséké.
- Balogéké ez a kettő?
- Ja. Nézd milyen szépek! Te vagy ugye a Jácint, a tesód meg a Márió ugye? - fordul a két kis törpe felé, akik ismét helyeselnek, mert ez már a sokadik kérdés ugyanarról. Nem látom őket, a hátam mögött ülnek. Lehet, hogy ikrek? Kíváncsi vagyok, de mégsem forgolódok, hátralesni meg nem tudok.
- Az apjuk jön értük a megállóhoz.
- Melyik?
- Az új. Úgy hallom jól megvannak. Cinimini ülj le, mert elesel!
- Micsoda név - nevet az érdeklődő.
- Mindenki így hívja! Az óvónők is, ugye Cinimini!? A Zsuzsáé, nézd meg milyen szép szeme van.
A következő megállóban  az iskolások is elfoglalják helyeiket. Előttem lévő ülést egy nagy barna szempár foglalja el. Kár, hogy a Nap a szememmel játszik, így nem tudunk hangtalanul beszélgetni, pedig a barna szemek érzem, ezt szeretnék. Kíváncsian fürkésznek, várják a jelet. Aztán elindul a kicsi kezecske, megsimogatja a nagyot, kezet fogunk végre, de amire idáig eljutunk, ő megérkezik. Vikinek hívják, hallom mikor a kísérő irányítja a leszálláshoz.  A buszvezető mellett fiúk és lányok szorosan egymás mellett. Folyik a beszélgetés, közben persze az utat is kell figyelni. Látszik, hogy mindennapos ez a társalgás, beszámolnak, mi volt a suliban, ki hányast kapott. Tibi bá, a soför nagyon türelmes, ért a nyelvükön.
Lassan kiürül a busz gyomra, már csak felnőttek vagyunk.  Jácint és Mário nem ikrek, sőt egyik jóval magasabb a másiknál, megfigyeltem. Egy néni előre jön, szatyrában valószínűleg pálinkát visz érezni lehet.
- Jó napot Tibi bá! Sokan vótak a temetésen?
- Jó napot Ilonka néni. Sokan, nagyon sokan.
- Szegény fiatalember, nagyon sajnálom! Az apja sem él má. Hát ilyet, hogy egy anyának kell eltemetni a gyermekét, tuggya Tibi bá, ennél nincs kegyetlenebb!
- Hát igaza van Ilonka néni. Volt a szőlőben?
- Igen kicsit körünéztem. Ezek meg ott hátul isznak.
- Isznak? Hallom, rokonok.
Hátul férfiak, hangjukból ítélve idősebbek és hárman vannak, kedélyesen beszélgetnek.
- Télleg rokonok is vagyunk. Mondom. Megmutassam az igazolványomat? - egyikük.
- Elhiszem, anékül is. - másikuk.
- Nekem bajom az anyám nevével van. Vengert, de sose tugyák, hogy egy vé, vagy két vé. - Finom ez a bor Jóskám! - harmadikuk.
Közben Tibi bá és Ilonka néni, már veteményeznek, meg szőlőt mettszenek.
- Én se tuttam hogy kell azt, de a szomszéd segített, a Bözsi. Mer a gyerekek aszt monták, ők nem érnek rá erre. Most má, nincs gondom vele.
- Ilonka néni, ha nem haragszik, hány éves? Hatvan?
- Nyoc iksz, Tibi bá.
- Na, ne mondja! Nem hiszem.
- Pediglen annyi. Mások se hiszik, mondom számoják ki, ezerkilencszázhuszonnyocban születtem. Na itt a jányom, ez meg mit akar itt, kire vár?
Közeledünk a megálló felé.
- Na, Isten álgya Tibi bá!
- Viszontlátásra - búcsúzom én is.
- Há te meg micsinász itt? Kire vársz? - kérdi Ilonka néni a nőtől, aki nem igazán válaszol. Beülnek a várakozó nagy autóba szótlanul, s mennek tovább pálinkástól együtt.
Én is megyek, van még egy szabad órám, betérek a nagy üzletbe, veszek ezt-azt.