Serkenj fel, kegyes nép! Mosolyog az hajnal,
arany szárnytollakkal repdes, mint egy angyal.
Ingó-bingó rózsaszál szépen felöltözik,
liliom rózsába meg is törölközik.

Amennyi fűszál van a tarka mezőben,
annyi áldás szálljon jó anyám fejére!

Anyák napja felvirradt, erre vártunk régen.
Vígan süt a kedves napja odakinn a réten.

Szedjük színes csokorba, ami jót kívánunk
Édesanyát köszönteni, most elébe állunk.
 

Én kicsike vagyok, nagyot nem mondhatok.
Szüleim kertjében most nyílni akarok.

Ki akarok nyílni, mint pünkösdi rózsa,
de ki nem nyílhatok, csak úgy illatozok.
 

Rozmaringos ablakomban,
táncot jár a napsugár,
füsti fecske csőre koppan,
hírt hozott a kismadár.

Azt csicsergi fecskenyelven,
megrázva a kis fejét:
nagy vidáman ünnepeljem
jó anyámnak ünnepét.
 

Könnyű szél illatoz,
zöld levél integet.
Gyöngyvirág harmatoz,
tarka ég rád nevet.

Cinke szól, énekel,
fák alól, fű felett.
Néked zeng, jó anyám,
hálatelt éneket.

 

Ültem ringó kis ladikon.
Úszott három rózsaszirom.
Az egyik az apué,
a másik az anyué,
harmadik enyém.

 

Piros rózsa, fehér rózsa,
egy csokorba összefogva,
karjaimban alig fér el,
alig győzöm öleléssel.

Vedd el tőlem, Édesanyám,
harmat csillog bársony szirmán
Nap csókolta, szél ringatta,
kicsi lányod szívből adja.
 

Örömünnep ez a nap,
virágszirmot bont a nap,
akácvirág, tulipán,
téged köszönt anyukám.

Szól a kakukk, a rigó:
-Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán,
néked dalol anyukám.

Én az édes életet
köszönöm ma Teneked.
Régi emlék simogat,
puha pólya, patyolat.
 

Már megjöttünk ez helyre,
anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben,
köszöntlek egészségben!

Amennyi a zöld fűszál,
égen ahány csillag jár,
májusban a szép virág:
annyi áldás szálljon rád!

 

Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
anyák napja hajnalára,
illatosan!

Zúgja az erdő, susogja a szellő.
Üzenik az ágak, lombok:
légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!
 

Édesanyám szeret engem,
haja, haja, édesem.
Tisztán, szépen járat engem,
haja, haja, kedvesem.

Főz rám, mos rám, varrogat rám,
haja, haja, édesem.
Mindig vasalt ruhát ad rám,
haja, haja, kedvesem.

Betegségben ápolgatóm,
haja, haja, édesem.
Hideg éjjel takargatóm
haja, haja, kedvesem.

Hazavár a két karjába,
haja, haja, édesem.
A mosolya nap világa,
haja, haja, kedvesem.

Kicsi vagyok, elég ennyi
haja, haja, édesem.
Édesanyát köszönteni,
haja, haja, kedvesem.
 

Mi van ma, mi van ma?
Édesanyák napja,
pár szál virág a kezemben,
édesanyám kapja.

Azt is azért adja,
aki szorongatja;
Édesanyám, édesanyám
jó szívvel fogadja!
 

Anyák himnusza

 

Száll az ének szájról-szájra,

Téged dicsér jó anyánk.

Védted gyermek álmainkat,

S te vigyázol most is ránk.

 

Refr.

Ahogy évek ébren múlnak,

Mindig ő lesz támaszunk

Hogyha hozzánk jó az élet

Szeme örömkönnye hull.

 

Száll az ének szájról-szájra,

Téged dicsér ősz anyánk.

Szárba szökken lelked álma,

Béke fénye hull ma ránk.

 

Refr.

Zengjük együtt tiszta szívvel

Mind az élet himnuszát,

S legyen jó anyánk, ki minden,

Amit ez a föld csak ád.


Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygő sugárban
Énekelnék-
Ó ha szellő volnék,
Mindig fújnék,
Minden bő kabátba
Belebújnék -

Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem-
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.

 

Ispiláng, ispiláng,
ispilángi rózsa,
köszönteni jöttünk,
ma van anyák napja.

Liliom, liliom,
fehér liliomszál,
e szép ünnepnapra
meg is mosakodjál!

Tulipán, tulipán,
állj be a csoportba,
szép májusi reggel
mosolyogj anyánkra!

Nefelejcs, nefelejcs,
kék nefelejcs ága,
hajladozzál szépen
anyánk ablakára!

 

Fűzzünk lombot szép füzérbe
Rakjunk rózsát közepébe!
Ez a füzér de szép lesz,
édeasanyám tiéd lesz!

Rózsa nyílik közepébe,
nefelejcstől kék a széle.
Ez a füzér de szép lett,
édesanyám tiéd lett.
 

Anya kérlek meséld el nekem…(mp3)
Úgy szeretném meghálálni…(mp3)
Anyák himnusza.. (mp3)

Apámért s anyámért

 Apámért s anyámért mit nem cselekedném,
Tengernek a habját kanállal lemerném.
Tenger fenekéből gyöngyszemeket szednék,
Apámnak s anyámnak gyöngybokrétát szednék.


Ha felmegyek

Ha felmegyek a budai nagy hegyre,
Letekintek, letekintek a völgybe,
Ott látom a ott látom a kicsi kertes házunkat,
Édesanyám szedi a virágokat.

Korán reggel kimegyek az erdőbe,
Az erdőből az erdőből a rétre,
Mennyi virág, mennyi virág mind leszedem estére,
Hazaviszem édesanyám ölébe.

Dóri


Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.