100/1997 (VI. 13.) Korm. rendelet (érettségi vizsgaszabályzat)

 

Írásbeli vizsgarész

 

20§ (8) A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (9) bekezdése szerint a vizsgázó kérésére az igazgató engedélye alapján
a) a 19. § (1) bekezdésben meghatározott időt legfeljebb egy órával (60 perc) meg kell növelni
b) lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt (pl. számítógép, írógép) használja
c) engedélyezni kell, hogy az írásbeli vizsga helyett szóbeli beszámolót tegyen, vagy a szóbeli vizsgát írásban teljesítse.

 

Szóbeli vizsgarész

 

37 § (1) A közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (9) bekezdése alapján a vizsgázó kérelmére, az igazgató engedélye alapján
a ) a 35 § (2 ) bekezdésben meghatározott időt legfeljebb húsz perccel meg kell növelni,
b) engedélyezni kell, hogy a szóbeli vizsgát írásban tegye le.
(2) Ha a vizsgázó a szóbeli vizsgát írásban teszi le, a vizsgatétel kihúzása után, külön helyiségben, felügyelő tanár mellett készíti el dolgozatát. A dolgozat elkészítésére középszintű vizsga esetén harminc percet, emelt szintű vizsga esetén negyven percet kell biztosítani. A dolgozatot a vizsgázó vagy a vizsgázó kérésére a kérdező tanár felolvassa.
(3) Ha a vizsgázónak a közoktatásról szóló törvény 30. §-ának (9) bekezdése alapján engedélyezték, hogy az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tegyen, és a vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészekből áll, két vizsgatételt kell húznia és kifejtenie. A felkészüléshez és a tétel kifejtéséhez rendelkezésre álló időt tételenként kell számítani. A vizsgázó kérésére a második tétel kifejtése előtt legalább tíz perc pihenőidőt kell adni. A pihenőidő alatt a vizsgaterem nem hagyható el.

 

Értékelés

 

41 § (2)
Ha a vizsgázó a szóbeli vizsgát írásban tette le, teljesítményét a szóbeli vizsgarésznek megfelelően kell minősíteni. Ha a vizsgázó az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tett, mindkét tétel kifejtését a szóbeli tételek értékelési szabályai szerint kell értékelni, majd a két tételre adott pontszámok összegét a szóbeli vizsgán elérhető pontszám kétszeresének százalékában kell kifejezni, és ez adja a vizsga százalékos minősítését.

Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.