Gyönyörű ez a katicabogár. Csiklandozza Vera tenyerét, ahogy keresi a legmegfelelőbb helyet ahhoz, hogy felszállhasson. Mert most már repülni van kedve, csak nem tudja merre, melyik irányba induljon.
- Figyeld csak, amerre száll onnan jön a kedvesed.
- Télleg nagymama?
- Egész biztos, már az én nagyim megmondta, és igaza is lett, nagyapád a bizonyíték.
- De jó lenne, ha Tomiék háza felé venné az irányt! - mami megsimogatta unokája buksiját és visszatipegett a konyhába, a bukta már nagyon azt üzente, ideje kivenni a sütőből. Mintha most is érezné Vera azt a finom illatot.
- Hát te?
- Én? Ja, csak elbambultam kicsit - zökken vissza a jelenbe, ahol nincs bukta, sem nagyi, csak a katica, illetve már a kicsi bogár is elhatározta magát, és huss itt sincs. Merre szállt? Nem tudni, Verát megzavarta Ági, aki illegeti magát új ruhájában.
- Na, figyelj már! Mond meg milyen!  Csinos?
- Az. Csinos.
- Rám sem néztél!
- De nézlek! Csinos vagy, tetszeni fogsz, nyugi.
- Persze rám néztél, de nem láttál. Azt hiszed nem veszem észre?
- Mit?
- Azt kedves barátnőm, hogy téged mostanában mintha elvarázsoltak volna!
- Ugyan. Miket beszélsz? Csak unom már. Unom, hogy mindig másra figyeljek, unom, hogy állandóan valaki nyaggat hülye, piszlicsáré dolgokkal.
- Én nem tudom mi a bajod, de nem kéne így beszélned velem. Bocsáss meg ha zavartalak!
Azzal már ki is fordult a szobából a fekete hajú lány.
- Na tessék most meg megsértődik. - morogja Vera miközben becsapja az ajtót legjobb barátnője mögött.
El kéne innen menni valahová. Mindegy hová, de el. Ági sem érti már meg. Nem tudja felfogni. Igaz, hogy is tudná, hiszen egyik randiról a másikra röppen, soha nincs pasi nélkül. Könnyű neki! Fetűnően szép, és ráadásul nagyon nő is. Vera ebben a pillanatban nagyon sajnálja magát. Neki semmi nem jön össze, soha nem sikerül az életében az amit szeretne. Ott volt például Tomi. Nagy szerelem, igazi lányregénybe illő. Aztán jött a Lili. Már az egész falu azon röhögött, hogy mi történt a jelmezbál éjszakáján, csak Vera nem tudott semmit. Ő akkor lázasan, betegen nyomta otthon az ágyat, Tomi meg Lilivel nyomta. Na nem az ágyat. Aztán meg mintha nem történt volna semmi, egészen addig, amíg rajta nem kapta őket. Minden összeomlott. Sokáig tartott míg kiheverte. Megismerkedett Petivel, aki elvarázsolta, szép és jó volt minden, ők voltak a gimnázium legirigyeltebb, legnépszerűbb szerelmespárja. Vera már elképzelte az esküvőt, nála boldogabb nem volt a világon! Érettségi után Petiék elköltöztek. De nem ám egyszerűen más városba! Nem. Franciaországba. Peti apja már régóta ott dolgozott, s a család is utánna ment. Egy ideig leveleztek, a fiú hazajött időnként, aztán ritkultak a levelek, a találkozások. Már két éve egyedül van Vera.  Itt a kolesban tengeti napjait, sokat tanul, néha elmegy bulizni. Igaz, hogy vannak apró kalandok, de Vera nem ezt szeretné. Keresi Pétert, de nem találja. Ágival is nehéz lépést tartani, nem egy a világuk. Utálja, hogy olyan magabiztos, utálja, hogy mindent tud, utálja, hogy neki sikerül az élete. De azért irigyli is egy kicsit. Irigyli a könnyedségét, irigyli a szépségét, irigyli a pasiait, a magabiztosságát, a vadságát.

Ági puffogva, sértődötten vonul végig a folyosón. Ki kell mennie friss levegőért!
Egyszerűen nem érti, mit képzel ez a Vera! Hiába próbálja kimozdítani kicsit, hiába hívja, nem tart vele.
- Annyira merev! - mondja ki hangosan, amit gondol. De ez az igazság. Sajnálja magát, és elvárja, hogy mindenki dédelgesse. Pedig olyan jól indult a kapcsolatuk. Áginak soha nem volt ezelőtt barátnője. Báttyai vannak ezért ő is mindig inkább fiús játékokat játszott, focizott, verekedett. Ezért aztán soha nem fogadta be egy lánycsapat sem, fiú haverjai voltak. Igazából nem is szeretett lányokkal beszélgetni soha, csak ha muszáj volt. Nem szerette most sem szereti a nyávogást, a pletykálkodást, a fodros rózsaszín álmokat. Nem akart lány barátot. Később meg őt nem akarták. Már korán látszott, hogy igazi, bombanő lesz belőle. Mindene a helyén, gyönyörű haj, csillogó szemek, helyes arc, tökéletes alak, hosszú lábak. Irigyelték a többiek, Ági meg csak mosolygott rajtuk. Neki mindig könnyen ment a pasizás. Bármit megtehet, tudatában van minden női praktikának, tudja használni csáberejét. Aztán itt az egyetemen találkozott Verával. Annyira különbözőek, mégis annyira jó volt vele leülni beszélgetni. Lassan rádöbbent Vera lett az egyetlen legjobb barátnője. De most mi van, ezt nem érti, nem tudja mitévő legyen. Most előszőr érzi ezt a kellemetlen érzést, amit megfogalmazni sem tud igazán. Nincs hozzászokva, ehhez. Neki minden sikerülni szokott, most mégis úgy tűnik elveszti azt, amiről azt hitte eddig, hogy nem is lényeges. Elveszti az igazi barátságot.
- Akkor meg mi van? Legfeljebb nem lesz akivel nagyokat röhögünk, akinek el lehet mondani dolgokat, aki pontosan ismer, akit fel lehet hívni bármikor, aki elviseli a hülyeségeimet, aki.... - könnyek csordulnak végig arcán. Talán még lehet tenni valamit. Beszélni kellene. Igen. Hiszen Verával nincs olyan nagy baj. Kedves, megértő, csak most kicsit maga alatt van. Talán a tavasz miatt, látja, hogy mindenki párban van körülötte. Nehéz lehet egyedül lenni. De akkor is. Utálja, hogy ilyen nyámnyila, hogy csúnyának képzeli magát, utálja a merevségét, utálja az álmodozásait. Pedig csinos és nagyon okos, minden vizsgája simán sikerül, dícséreteket kap. Irigyli ezért Verát, meg azért is mert olyan megfontolt, olyan higgadt, és irigyli az álmait.

A lépcsőfordulóban egymásba botlik két lány. Egyikük kopott farmerban és pólóban van, barna haja rendetlenül feltűzve. Másikuk szexi piros ruciban, fekete hullámos haja válláig ér. Csak nézik egymást.
- Hová sietsz Vera?
- Sehová. Te merre jártál?
- Csak kint. Khmm. Megnéztem milyen az idő.
- Aha. Hááát.... Szóval, bocs, nem akartam, csak most..., tudod kicsit hülye vagyok.
- Ja! Igen. De én is az vagyok, úgyhogy két hülye egy pár. Ne haragudj!
Már indketten nevetnek.
- Te figyelj! Mit szólnál Pedrónál egy pizzához?
- Jó lenne. De neked randid lesz. Nem?
- Kit érdekel! A pasi várhat, de a legjobb barátnőm nem!