Andrea éppen ébredezik. Fáradtnak érzi magát, boldogan fáradtnak. Ilyet még soha életében nem élt át. Az éjjel csoda történt! Gyönyörűséges, fájdalmas, mindent megérő érzés, az ajándék, amit kapott! Könnyűnek érzi magát, tudja mostantól mindenre képes, mert már nincs egyedül a nagy világban. A felelőséget, ami rá vár boldogan vállalja, érzi a benne élő szeretet megsokszorózódott. Lassan felkel, az ablakhoz sétál. Ilyen csillámló, tiszta fényeket még sosem látott. Még az autók is vidámabban dudálnak, a szemközti fán az a sok virág az ő tiszteletére pompázik ma reggel, a madárkórus neki ad koncertet. Mosolyognia kell, mást nem tehet. Az élet szép, és élni jó, ezt érzi most! Nem cserélne senkivel, semmi pénzért. Visszaül az ágyára és nézi Őt. Álmában mintha mosolyogna! Hihetetlen, hogy itt van, bármikor megérintheti, megsimogathatja, az élete része lesz mostantól. Nagyot nyújtózkodik, nyögdécsel hozzá, majd békésen szuszog tovább. " Istenem! Köszönöm, hogy adtad nekem! Adj erőt,  türelmet hozzá, hogy boldoggá tehessem az életét! "  Még kislány korában nagymamája szoktatta rá az imádkozásra. Azóta is gyakran teszi, bánatában, örömében. Kezd ébredezni, Andrea figyeli, hogy pislog, majd tágra nyitja nagy szemeit. Óvatosan magához öleli, homlokát megcsókolja. Még mindig nem hiszi el, hogy ez a valóság. Magában ízlelgeti a szót, amit hangosan még nem mer kimondani. Fél. Attól fél, ha kimondja a varázslat megszűnik, vége lesz ennek a csodálatos álomnak. Csak nézik egymást, tanulják egymás vonásait. Megállt az idő, úgy érzik talán mindketten.
- Anyuka! El kell vinnem a kisbabát megmérni. Mindjárt visszahozom, akkor megszoptathatja, majd segítek!
Nehezen adja ki kezei közöl a kis csomagot, aggódva figyeli hová viszi a nővér. " Igen! Édesanya lettem! " Édesen borzongató a felismerés. Hamarosan egy másik nővér közelít kezében Katával, Andrea lányával. Az első közös napjuk kedden kezdődik,
s eztán minden hét keddel fog kezdődni!