Hideg van odakint. Fázom.
Reszkető kezeddel felém nyúlsz, hívsz,
menjek Veled oda, az örök nyárba.
Kéred siessek, kevés az idő, indulni kell.
Nem tudom mit tegyek, hogy választok jól.
Csábító az ígéret, a szikrázó napfény, a könnyű, selyemfényű libbenés.
Tétován lépek feléd, látom mosolyod, szemedben a megkönnyebbülést.
Bocsáss, meg! Én mégis maradok.
Talán ez a nehezebb, de hátat nem fordíthatok magamnak.
Akkor sem, ha hideg van, és fázom. Tudom, hogy érted.