Álmomban Velem voltál.
Kezemet fogtad, szaladtunk a réten át,
el akartam érni a pillangó szárnyát.
Hagyd repülni, neki ez az élet!
Súgtad szelíden, én csak néztelek Téged.
Könnyű szellőérintéssel magadhoz öleltél,
nem történt semmi, csak nagyon szerettél.
Szomorúság, fájdalom nem gyötörte tested,
beragyogta az eget szivárványos kedved.
A hajnalfénye korán érkezett, elvitt Tőlem,
hiába kértem, egy percet még adjon Nekem.
Csak egy röpke pillanatot, mit még Veled tölthetek,
s kétkedve fogattam, az ígéretet,
hogy nem hagysz el örökre, itt leszel,
akkor is, ha szemem nem lát, Te létezel.

Most már tudom.
Nemcsak álmomban vagy Velem,
magamban hordozlak szüntelen.
Jelen vagy mindennapjaimban,
mozdulataimban, mosolyomban.
Látlak Téged, mikor a tükörbe nézek,
lelkemben dédelgetlek, amíg csak élek.