Fehér lap előttem, csakúgy
firkálgatok,
táncot járnak körülöttem a
gondolatok.
Mosolyogva integetnek az ismerős
képek,
virágok, fák, búzamezők,
szépek.
Szivárványos érzések életre
kelnek,
pilleszárnyak könnyedén a magasba
emelnek.
Megszűnik minden, mi kézzel
fogható,
azon sem csodálkozom, hogy nyáron
hull a hó.
Egyszerre ragyog a nap a
csillagokkal,
felhőkön ugrálok, kezet rázok
a holddal.
Sok furcsaság, minek semmi
értelme,
mégis jó így, csak ülni és bámulni a
semmibe.
No és a lap, ami fehér, és én csak
firkálgatok,
s hagyom had táncoljanak azok a
gondolatok.