Tartalomjegyzék

Herczog Mária: Koragyermekkori fejlesztés

Bevezető

Számtalan tudományos bizonyíték van arra, hogy a kora gyermekkori életszakaszban történtek alapvetően meghatározzák a későbbi életkilátásokat, az iskolai sikerességet, sikertelenséget, a kamaszkori, kora felnőttkori beilleszkedés esélyeit csakúgy, mint a munkaerő piaci esélyeket, pálya- és párválasztás, szülővé válás milyenségét és eredményességét.

A korábbi évtizedekben megszokottól eltérően az utóbbi 10 évben a közgazdászok, üzlet- és pénzemberek számára is világossá vált a szoros összefüggés a kisgyermekkori – iskola előtti – nevelés, képzés és a későbbi sikeres életpálya között. Ez új megközelítés, hiszen a várandósgondozás, szülés, csecsemő, majd kisgyermekkori gondozás nagyon távoli, és a későbbiekkel érdemi összefüggést nemigen mutató kérdésnek látszott, amihez éppen erőteljesen érzelmi jellege miatt nem szívesen kötődtek „komoly” szakemberek, a védőnőket, pszichológusokat, és fejlesztő pedagógusokat, óvónőket, szociális munkásokat leszámítva.

Itt kell megjegyezni azt is, hogy ezek az alapvetően – sőt nagyrészben kizárólag – női szakmák alacsony társadalmi presztízzsel és az ezzel járó alacsony javadalmazással is jártak, ami önmagában is jelzi a terület és a probléma elismertségének helyét.

Arthur Rolnick a Szövetségi Bank elnökhelyettese és kutatási igazgatója világosan jelzi az irányváltást, amikor elmondja, hogy közgazdász, bankár kutatóként, hogyan győződött meg arról, hogy a munkaerő-piaci helyzet, a versenyképesség és saját banki tevékenységük jobbítása érdekében is a legjobb befektetésnek a kora gyermekkori programok támogatását kell tekinteniük.

A tudományos vizsgálatok alapvetően két irányban folynak. Az egyik, a gyerekek érzelmi biztonsága, anyai – egyszemélyes gondozói – kötődés minősége által determinált, és mára képalkotó diagnosztika segítségével kimutatott hatása az agyfejlődésre. Ennek következményei látható módon igazolják azt, amit korábban a pszichológusok sokak számára nem elég hitelesen állítottak, nevezetesen, hogy a megfelelő érzelmi stimuláció, biztonságos kötődés, elfogadó szeretetkapcsolat hiánya detektálható az agyban, és látható, kimutatható, szoros összefüggést mutat a későbbi életkorokban tapasztalható tanulási nehézségekkel és magatartási zavarokkal, illetve kapcsolatépítési és beilleszkedési problémákkal is.

A kutatások másik iránya a kora gyermekkori fejlesztés és a későbbi iskolai teljesítmények, sikeresség között mutatható ki, amelynek nemzetközi szakirodalma mára szinte áttekinthetetlenül nagy, de sajnos Magyarországon csak nyomokban lelhető fel. "A szegénység által meghatározott családi folyamatok amelyek a gyerekek kognitív fejlődését befolyásolják két fő csapásvonalon magyarázhatóak (Foster, 2002). Az egyik mód, ahogyan a szegénység hat a gyerekek fejlődésére, a család képessége azoknak a szolgáltatásoknak, lehetőségeknek a megvásárlására, amelyek a gyerek fejlődését befolyásolják.

A bevételek nem teszik lehetővé a családok számára, hogy különórákat, nyári táborokat, kreativitást segítő oktatási segédanyagokat és foglalkozásokat, és jobb minőségű kora gyermekkori ellátást, gondozást finanszírozzanak. Entlwise és kollegái (Entlwise, Alexander és Olson 1997) azt állítja, hogy ezek az iskolán kívüli tapasztalatok azok a kulcs momentumok, amelyek megkülönböztetik az alacsony és a közepes jövedelmű családok gyerekeinek eredményeit egymástól és amelyek jelentősen növelik, ahelyett hogy csökkentenék a teljesítménybeli különbségeket.

A másik faktor amely a szegénység esetén determinálja a fejlődést, az a szülők érzelmi kapacitására, jóllétére, és gyerekeikkel folytatott interakcióira gyakorolt hatás, amely alapvetően befolyásolja a gyerekek eredményeit. McLoyd és kollégái (McLoyd, 1990) például kimutatták a gazdasági nehézségek hatását a depresszióra, a szülők csökkenő képességét a gyerekeikkel folytatott interakcióra, és a megfelelően és szeretve gondoskodásra.

Összeadódva, a kevés rendelkezésre álló anyagi és érzelmi erőforrás, nem meglepő módon több száz kutatásban (Jencks és Philips, 1998) mára dokumentáltan drámai, lineáris, negatív összefüggést mutat a szegénység és a gyerekek kognitív fejlődési eredményei között." Hozzá kell tennünk, hogy ez az összefüggés nem feledtetheti velünk, hogy a szülők képessége az "elég jó szülőségre" és gyerekük megfelelő korai fejlesztésére nem kizárólag a szegénységgel függ össze, számtalan más rizikófaktorra kell figyelnie a gyerekek fejlődését kísérőknek.

Magyarországi helyzetkép és a fejlesztés szükséges irányai

A koragyermekkori ellátásnak Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jó, és sokszínű hálózata van, gyermekorvos, védőnő, bölcsőde, óvoda működik, ami elvileg lehetőséget jelenthetne minden gyerek így a hátrányos, és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik segítésére és e hátrányok kompenzálására is. Azonban éppen a legkedvezőtlenebb helyzetű családok és gyerekek számára kevéssé vagy egyáltalában nem biztosítottak ezek az ellátások különféle okokból.

A gyermekjóléti szolgálatok, amelyek a gyermekek védelméről szóló törvény értelmében a lakóhelyen nyújtanak megelőző és segítő támogató szolgáltatásokat, csak nagyon korlátozottan képesek megfelelni az eredetileg meghatározott céljaiknak. Fő tevékenységük a gyermekvédelmi „tűzoltás”, események után rohanás, ad hoc beavatkozás. Amikor ők találkoznak a mai feltételek mellett a gyerekekkel és családjaikkal, addigra már a gyereket veszélyeztetettnek, védelemre szorulónak lehet többnyire tekinteni.

A tevékenységeknek gyermek- és családközpontú megközelítésűeknek kell lenniük, nem csak elvileg, hanem ténylegesen is, amihez az intézmények nyitottabbá tételére van szükség, a szülővé válás (várandósság, szülés) és a kisgyermekkor idején a ma túlságosan medikalizált szemléletet komplexebbé, holisztikusabbá kell tenni. A partneri kapcsolatok, együttműködés formalizált és jó gyakorlatokkal alátámasztott formáit kell kialakítani, a gyermeki és szülői igényekkel a szolgáltatásokat hatékonyabb összehangolva, figyelembe véve a családok fogyasztói elvárásait és elégedettségét.

A gyermekek és családok számára többféle szakember és intézmény nyújt ellátást. Az együttműködés hiánya a jogi szabályozás ellenére gyenge, az információk megosztásának keretei és formái, valamint a titoktartás, adatvédelem és kötelező tájékoztatás szabálya csakúgy, mint a kompetenciák, a felelősségek tisztázatlanok. Motiváló és a minőséget értékelő, elismerő jogi és finanszírozási eszközökre van szükség.

Ehhez szorosan hozzátartozik a szolgáltatók, szakemberek képzési és továbbképzési rendszerének átgondolása, a fenti szükségletekhez igazítása, s a nyújtott szolgáltatások értékelhetőségnek, eredményesség mérésének, valamint a fenntartók és a szolgáltatók felelősségnek megállapíthatósága és számon kérhetősége is. A szakmai protokollok, szabályok, egységes és megfelelően részletező szabályozása is szükséges.

Ahhoz, hogy e szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlő esélyeit biztosíthassuk, fejlesztésre, a szolgáltatások színvonalának jelentős emelésére, a szegregáció minden formájának megszüntetését lehetővé tevő és kikényszerítő szabályozásra, valamint az intézmények és szolgáltatások feladatkörének, illetve finanszírozási, adminisztrációs és ellenőrzési rendszerének átalakítására van szükség.

A közoktatás és gyermekesély program elsődleges célja a szegénység intergenerációs átörökítésének megtörése, a 0-7 éves hátrányos helyzetű gyerekek sikeres iskolai és munkaerőpiaci karrierjének megalapozása. Cél továbbá a prevenció, olyan programok kialakítása, melyek képesek ellensúlyozni a hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését kockáztató tényezőket. A 0-7 éves kor az az időszak, amikor a társadalmi kirekesztődés folyamata leginkább megfordítható.

Nem kétséges, hogy egy ilyen célzott program ne csak a leghátrányosabb helyzetű 15-20%-át érje el a gyerekeknek, hanem hosszútávon is megváltoztassa a gyerekvárás, szülés körüli időszak, a gondozás nevelés kultúráját, mind a családok, szülők, mind pedig a szakemberek, intézmények esetében. Annak felismerése és alkalmazása, hogy az alapvető készségek, képességek fejlődésének minél korábbi szakszerű támogatása kulcsfontosságú a későbbi tanulmányi sikerek, s így a foglalkoztatás szempontjából. A figyelemkoncentráció, a mozgáskészség, a manuális és beszédkészség, alkalmazkodás különféle módszerek segítségével már a születés pillanatától fejleszthető és fejlesztendő.

Megfelelő segítséggel, információk átadásával a szülők maguk is el tudják sajátítani ezeket. Vizsgálatok sora bizonyítja azt, hogy a későbbi iskolai kudarcok és lemorzsolódás, illetve a hátrányos helyzet jelentősen csökkenthetők, illetve megelőzhetők.

A készségek fejlődésének szakszerű támogatása a koragyerekkorban több ágazat, szakember, intézmény összehangolt együttműködésén múlik. Az egészségügy, a szociális és gyermekvédelmi alapellátások valamint az oktatásügy közös irányú, azonos elveken nyugvó munkálkodása szükséges ahhoz, hogy a védőnő és gyermekorvos, bölcsődei és egyéb alternatív napközbeni gyermekfelügyeletet nyújtók, illetve az óvónők, továbbá a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szakemberek, pedagógusok, nevelési tanácsadó munkatársai elsajátítsák, tudatosan alkalmazzák, a szülőket segítsék e korai készségfejlesztés fontosságának megismerésében. Ehhez szükség van a cél eléréséhez szükséges eszközökre, fejlesztésekre.

A sikeres beavatkozások a szülővel való együttműködésben a leghatékonyabbak. Kora gyermekkorban a szülői bánásmód minősége, az érzelmi és értelmi stimuláció a meghatározó a gyerek fejlődése szempontjából. A szülői készségek, ismeretek sokféle módon fejleszthetőek: tájékoztatással, gyakorlati útmutatással, otthoni segítségnyújtással, képzéssel, szülő-gyerek kapcsolat erősítésével, szülői kompetenciák fejlesztésével, terápiás jellegű beavatkozásokkal, a közösségi erőforrások és a tágabb család mobilizálásával.

A közoktatás reformja és sikeressége nem kezelhető anélkül, hogy ne néznénk szembe azokkal a tényekkel, amelyek a gyermekkori szegénység, a szociális, gazdasági depriváció, és az ezzel szoros összefüggést mutató kora gyermekkori fejlődési szükségletek okán az iskolába kerülés idejére nagyrészt meghatározzák a későbbi iskolai sikereket vagy sikertelenségeket.

Sajnálatos tény, hogy Magyarországon – sok más országhoz hasonlóan – növekvő társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeknek lehetünk tanúi. A családi bevételek, a szülők – elsősorban az anya - iskolai végzettsége, képzettsége és a családtagok munkája vagy munkanélkülisége alapvetően meghatározza a gyerekek esélyeit sok esetben már születésük előtt – egészségi állapot, hozzáférés a jó színvonalú perinatális ellátáshoz – majd a születéssel és az azt követő első szenzitív időszakkal további alapvető hatások érik őket, tehát mire óvodába kerülnek, sok minden eldől. Ha nem kerülnek óvodába, vagy rövid ideig járnak, illetve ebben az időszakban nem kerül sor a korábbi hátrányok feldolgozására, illetve újabb lemaradás következik be, akkor a sikeres iskolai karriernek jelentősen csökkennek az esélyei.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben erre a területre a jelentőségénél jóval kisebb figyelem irányult, aminek összetett és itt nem elemezendő okai vannak. Ennek a figyelemhiánynak kiemelkedő jelentősége van abban, hogy a mai szakmai közgondolkodásban is többnyire egészségügyi, szociális szempontok dominálnak, és sem az érzelmi, sem pedig az értelmi fejlődéssel, fejlesztéssel kapcsolatosan nem zajlottak szakmai viták, a szélesebb közvélemény a legtriviálisabb összefüggéseket sem ismeri.

A gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos felelősség kérdése olyan mértékben tisztázatlan és a korábbi politikai, ideológiai, gazdasági érdekeltségekkel súlyosan terhelt, ami nehezíti a tisztán látást és a világos beszédet. Nem hagyhatók figyelmen kívül a hiedelmek, érdekek és azok a szűk szakmai megfontolások, elhatárolások sem, amelyek erőteljesen megterhelik e kérdések tisztázását.

A koragyermekkori fejlődés meghatározó mozzanata a gyermekvárás, szülés, és az azt követő rendkívül szenzitív időszak. Az anya – családtagok – tudatossága, felkészültsége a gyermekvárás, szülés, csecsemőkori gondozás idején alapvetően meghatározza a gyermek későbbi életútját. Téves, káros és sokszorosan megcáfolható az a nézet, hogy az anyaság – szülőség – ösztönös tevékenység, akárcsak az állatvilágban, ezért téves, sőt káros azt "professzionalizálni", illetve, hogy mindenki automatikusan "elég jó szülővé" válik azáltal, hogy gyereke születik.

E súlyos tévedésekért nagy árat fizetünk. Nincs ma Magyarországon szinte semmiféle szülői felkészítés, az elsősorban orvosi szemléletű, egészségügy centrikus várandósgondozás és a szülés elkülönül a szülői feladatokra való felkészüléstől, az új szülők saját emlékeik, tapasztalataik, hallomások, környezetükből származó információk, illetve kisebb részben olvasott népszerű írásokból, a tömegkommunikációból tájékozódnak, aminek eredményeképpen sokszor alapvető ismereteik hiányoznak az újszülött és csecsemőkorúak ellátásáról, gyerekeik neveléséről, szükségleteiről, illetve súlyos tévhitek és hagyományok alapján döntenek, többnyire nem koherens módon.

Másrészt viszont a szakemberek is többnyire úgy gondolják, hogy a szülőknek automatikusan tudniuk kell, hogy mi a helyes és mi a helytelen annak következtében, hogy gyerekük született. Így sem a gyermek gondozása, sem nevelése esetében nincs lehetőség jó minőségű, rendszert alkotó információk, ismeretek szerzésére, és krízis esetén sincs olyan szervezett intézményrendszer, szakmai hálózat, amely megfelelő támogatást nyújtana, ráadásul azok a szakemberek, akiknek gyermekjóléti megelőző, kezelő okokból kellene segítséget nyújtaniuk, sem kapnak megfelelő felkészítést, és nincs idejük, kapacitásuk ezeknek a látszólag nem problémás családoknak a támogatására.

Mindeddig az a vélekedés él a – sajnos többnyire szakmai – közvéleményben is, hogy a szülők szülői készségének elégtelensége deviancia, gyermekvédelmi beavatkozást igénylő probléma. Nagy szükség lenne arra, hogy egyértelműen és világosan kimondjuk, bizonyítsuk, hogy a gyermeknevelés, gondozás speciális ismereteket, felkészülést igényel szülők és szakemberek számára egyaránt, és az érzelmi komponens sem magától értetődő sok esetben.

A gyerek elfogadását, személyiségének, egyéniségének tiszteletben tartását, a neveléshez szükséges érzelmi felkészültséget is el kell és el lehet sajátítani. Ehhez önismeretre és nyitottságra is szükség van. Nem szégyen és fogyatékosság ezen készségek nem ismerete, fejlesztésének szükségessége. Ez nem azt jelenti, hogy „professzionális szülőket” képezünk, amitől több szakember (pl. Somlai Péter, Virág György) tart.

Külön említést érdemel, hogy a szülői képességek, készségek megléte vagy hiánya nem elsősorban a szocio-ökonómiai státusszal van összefüggésben. Súlyos tévedés lenne azt állítani, hogy a szegénység, alacsony iskolázottság és társadalmi depriváció az elsődleges oka ennek. Nem kétséges, hogy ezekkel szorosan összefüggenek a fenti készségek, képességek, viselkedési minták, nevelési szokások, ugyanakkor legalább ilyen fontosságú az érzelmi érettség, egészséges személyiség, ami nem csak a fenti kritériumok alapján determinált.

Éppen amiatt, hogy egyértelműen a szociális helyzettel kapcsolják össze a szülői érettséget, felkészültséget, nagyon sok olyan család marad segítség és ellátás nélkül, ahol a szolgáltatók, szakemberek nem feltételeznek ilyen hiányokat, illetve az adott környezetben még inkább stigmatizáló lenne segítséget kérni, elfogadni. Más oldalról –persze az is igaz, hogy a magasabb társadalmi státuszú családok könnyebben találnak fizetett és elfogadott szolgáltatást, – pszichoterápia, családterápia – így gondjaikkal kevésbé maradnak egyedül.

A skandináv országok gyakorlatában a leginkább elterjedt és elfogadott a szülők nagy arányú bevonása a születést megelőző vagy közvetlenül követő időkben a szülői feladatokra való felkészülésre, illetve segítség kérésére. Finnországban, Svédországban a jövőbeni szülők 85%-a vállalkozik önként ilyen programokban való részvételre, ami elsősorban csoportos megbeszéléseket, ismeretek átadását, készségek elsajátítását, önsegítő csoportok alakítását és működtetését jelenti. A kimaradó 15% nagy része feltehetően éppen egybeesik a leginkább problémás családokkal, akiknek társadalmi helyzetükből, tradícióikból, nyelvi, kommunikációs nehézségeikből adódóan nem választható, vagy nem kívánatos ez a forma.

Ahhoz, hogy mindezek elérhetők legyenek, a gyerekes családok, a szakemberek, a közvélemény egyaránt, többféle módszerre van szükség. Elengedhetetlen a jelenlegi struktúra, intézmény hálózat, szakmai, szakmaközi kapcsolódás átgondolása, a kompetenciák, szükséges ismeretek, készségek összegyűjtése, a szakemberek és szolgáltatók bevonása, továbbképzések, újfajta képzések meghonosítása, azoknak a gondozási formáknak, szolgáltatásoknak a továbbgondolása, kialakítása, amelyek a koragyermekkorban az óvodát megelőzően, majd az óvodában segítik a lemaradások megelőzését, korrekcióját és az iskoláskorra az iskolaérettség és a sikeres iskolai karrier elérését.

A hátrányos helyzetű gyerekek fejlődését kockáztató tényezők már a várandósság, születés körül jelentkeznek, mivel szüleik betegebbek, körükben magasabb a koraszülések száma és nagyobb arányban jellemző az alacsony születési súly, több a nem tervezett, nem – jól – gondozott terhességből születő gyerek. Mögötte gyakran gondozatlan terhesség, nem kívánt gyermek, valamint az ellátórendszer elérhetetlensége, vagy az adott területen kapacitáshiány, nem megfelelő ellátási színvonal húzódik meg.

A szegényebb családok gyerekei öt éves korukra lényegesen elmaradnak kognitív fejlődésükben kedvezőbb helyzetű társaikhoz képest. Ennek az elmaradásnak az oka nem az, hogy veleszületett képességeik rosszabbak lennének, hanem az, hogy azok fejlődése nincs megfelelően ösztönözve a szülők korlátozott erőforrásai, a megélhetési nehézségeik okozta stressz és az otthoni környezet hiányosságai miatt. Egészségi és mentális fejlődésükben hátrányokat szenvedhetnek el. Ezek pedig szűkítik későbbi életlehetőségeiket, és a lemaradások halmozódnak, nehezen, vagy egyáltalán nem kompenzálhatók.

Iskolás korra a kedvezőtlen családi háttérből érkező gyerekek hátrányai már túl nagyok, másrészt az is igaz, hogy az iskolarendszer nem ad megfelelő válaszokat e problémára. A nemzetközi kutatás és gyakorlat egyértelműen a kora gyermekkorra helyezi a hangsúlyt, ebben az időszakban történhet meg a sikeres iskolakezdés alapozása. Ez jóval hatékonyabb és gazdaságosabb is, mint a későbbi felzárkóztatási, rehabilitációs erőfeszítések. Az ehhez szükséges lépések:

  • Korai egészségi és komplex fejlődési diagnózis, fejlettségi állapotfelmérés hatékonyságának fokozása, a megkésett-, vagy eltérő fejlődés feltárása, az állapotnak megfelelő gondozás színvonalának javítása a védőnői, illetve speciális segítségnyújtás keretében
  • 0-3 (7) éveseknek és családjaiknak szóló programok elterjesztése, elsősorban a leghátrányosabb, szolgáltatáshiányos térségekben, a koragyermekkori fejlesztés, tanítás érdekében
  • Új megközleítésű óvodai hálózat; módszertani központok kialakítása, elsősorban a (nagy)városi, óvodás korú, szegénységben élő gyerekek és szüleik számára
  • A gyermekek napközbeni ellátásának (integrált) bővítése, rugalmassá és elérhetővé tétele
  • A koragyerekkori készségfejlesztés módszerének széleskörű alkalmazása, elterjesztése
A védőnők lehetséges szerepe a koragyermekkori fejlődésben

Magyarországon világviszonylatban is egyedülálló módon alakult a védőnői ellátás, amely ezt a kora gyermekkori időszakot kiemelten kezeli. A védőnői ellátás az elmúlt 90 évben alapvető változásokon ment keresztül, de abban a tekintetben változatlan, hogy a kisgyermekes családok segítését célozza elsődlegesen.

A nemzetközi gyakorlatban egyedülálló vonás az univerzalitása, vagyis az, hogy elvileg minden családba ellátogat a védőnő a gyermek megszületését/hazaérkezését követő 72 órán belül, majd ezt követően rendszeresen, és - a korábbi 14 éves korhatár helyett - 6 éves korig gondozza a körzeti védőnő a gyerekeket a házi gyermekorvossal szoros együttműködésben. Más országokban – ahol létezik - ez az ellátás célzottan a veszélyeztetett családokra fókuszál, és elsősorban a gyermekbántalmazás, elhanyagolás megelőzésére szolgál.

A rendszerváltást követően a korábban szinte teljeskörű szolgáltatás sokféle változáson ment át. Mára, részben az orvosi alapellátás privatizálása (a korábbi körzetek felbomlása), a megváltozott társadalmi környezet (sok család nem kíván élni a védőnői szolgáltatás igénybevételével különböző okokból), az eltérő elvárások a szolgáltatással szemben egyfelől, a védőnő-hiány (abszolút értelemben és helyettesítéssel pótolva) az amúgy is deprivált térségekben, valamint a nem kellő erőforrások biztosítása másfelől meggyengítette a korábban nagyon magas színvonalú, de szűkebb fókuszú ellátás minőségét.

A kezdetekben egyértelműen a szociálisan rászoruló, alacsony iskolázottságú családokat - felvilágosító, egészséges nevelést – segítő, célzó népegészségügyi program 1915-ös Stefánia Szövetség-i indulásától sokféle módosulás történt, de alapvetően egészségügyi orientációja nem változott. A munkaköri leírások, feladat meghatározások jóval meghaladták a 4 éves főiskolai képzést előíró és módszertanában ennek soha meg nem felelő munkavégzést, és jól érzékelhető az a szakmai, megközelítésbeli zavar, ami részben népegészségügyi, egészségügyi, részben szociális feladatokat ró a védőnőkre, de többnyire nem kéri számon, nem méri ezek teljesítésének eredményességét.

Voltak területek, ahol az adott kor kiemelkedő problémái miatt speciális figyelmet kaptak, ilyenek voltak a rendkívül hatékony un. Csecsemőhalálozási értekezletek a korábbi évtizedekben, ahol részletes szakmai elemzéssel számot kellett adni az egészségügyi szakdolgozóknak minden egyes esetben a gyermek halálának okairól, és számba kellett venni a teendőket, kijelölni a feladatokat, felelősöket a megelőzés érdekében.

Az elmúlt 10 évben, a Gyermekvédelmi Törvény életbelépése óta a jelzőrendszer tagjaként a védőnők jelentős számban éltek a jelzés kötelezettségével a gyermekjóléti szolgálatok felé, ha nem is tudták/akarták vállalni ezt a jelentést írásban vagy névvel. Az iskolai, ifjúsági, családvédelmi védőnők más szerepben, de szorosan kapcsolódnak az általános feladatokhoz és munkájuk során családokkal, szülőkkel és gyerekekkel kerülnek kapcsolatba egy más szakmai szegmensben.

A védőnő feladatai között önálló témakörben jelölik meg

• a várandós anyák gondozását • gyermekágyas anyák gondozását, • az újszülöttek védőnői ellátását, • 0-6 évesek gondozását • 6-18 éves, oktatási intézménybe járók fejlődősének nyomon követését • a nővédelmet.

A védőnői gondozás a terhesség megállapításakor kezdődik, amikor a védőnő átadja a várandós kismamának a várandós gondozási kiskönyvet. A várandós gondozás célja:

1. a másállapothoz való megfelelő testi, lelki, szociális adaptáció, 2. a magzat egészséges fejlődésének, illetve megszületésének elősegítése, 3. a veszélyeztetettség és szövődmények megelőzése, korai felismerése, kezelése, 4. a családi életre, a szülői szerepre, a szülésre, a szoptatásra és a csecsemőgondozásra való felkészülés, 5. párkapcsolati változások értékelésének segítése, konfliktus megelőzés, kezelés, megoldásban segítségnyújtás

A gyermekágyas anyák gondozása a terhesgondozás folytatása. Az újszülött és gyermekágyas hazaadása a szülőintézetből egy időben történik. A védőnő a hazaérkező anyát és újszülöttjét 72 órán belül meglátogatja és felajánlja segítségét a gondozás során. A Magyarországon született újszülött első nyilvántartásba- és gondozásba vétele az intézeti védőnők által megküldött "Értesítés újszülöttről" c. nyomtatvány alapján történik.

A gyermekágyasok és újszülöttek védőnői gondozása team munka része, ahol a család egészségügyi alapellátását végzők köréhez csatlakozik a házi gyermekorvos, ill. a szakellátás és más ellátási területek (pl. gyermekjóléti, szociális) szakemberei.


Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.