"A Waldorf-pedagógia annak művészete, hogy az emberben felkeltsük azt, ami megvan benne. Alapjában véve nem is nevelni akar, hanem felébreszteni...

Életnek és tudásnak kellene lennie, nem ügyességnek,
hanem művészetnek, életteljes tevékenységnek..."
 
 
A Waldorf-pedagógia megalapítója az osztrák Rudolf Steiner (1861-1925).
Élete során Európa különböző országaiban gazdag kulturális tevékenységet fejtett ki.
 
Az első Waldorf-iskola 1919-ben alakult Stuttgartban. Ennek az iskolának az alapítását Emil Molt, a Waldorf-Astoria cigarettagyár tulajdonosa kezdeményezte. Ő kérte fel Rudolf Steinert, hogy a gyárban dolgozó munkások gyermekei számára szervezze meg az iskolát.
 
A Waldorf-pedagógia fejlődéspedagógia, melyben döntően az életkori sajátosságok határozzák meg a tevékenységformákat, a módszert és a tananyagot.
 
A Waldorf-iskola nem felekezeti, nincsen benne hely hátrányos megkülönböztetéseknek vagy politikai tevékenységnek. A keresztény kultúra értékeit közvetíti, de felekezethez kötött vallási, világnézeti nevelés nem jelenik meg az iskolákban.
 
A Waldorf-pedagógia tulajdonképpen a régi értékek újjáélesztése. Szellemi háttere az antropozófia („emberi bölcsesség”, keresztény alapokon álló szellemi tudomány).
 
A Waldorf iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését  harmónikus egységben kezeli.
·        a szív iskolája, mert a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének nagy szerepet tulajdonít,
·        a kéz iskolája is, mert a kézügyesség fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát,
·        a fej iskolázása a hagyományos értelemben vett tanagyag elsajátítását jelenti, de ezen túlmenően a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is.
A nevelést művészetnek tekinti, a tanulási folyamatot pedig a szabadság eszközének, amellyel elvezethetjük a gyermeket önmagához, hogy felnőttként képessé váljon saját útjának felismerésére és követésére.

Waldorf pedagógia alapvető célja:
·        az intellektuális tudás életkori sajátosságokhoz igazodó átadása,
·        képességfejlesztés,
·        személyiségfejlesztés,
·        szocializáció
·        értékközvetítés.
 
A Waldorf pedagógia (is) a gyerek alapos megismeréséből indul ki.
Három fejlődési fázist különböztet meg: a születéstől 7 éves korig, a 7-14 és a 14-21 éves korig tartó időszakokat.

Fejlődési fázis

Jellemzője

Fontos

Képességek kibontakoztatása

0-7 év:

a születéstől a fogváltásig 

 

a testi fejlődés,

a kritika nélküli utánzás a tapasz-talás ideje

ingergazdag környezet, pozitív példa, érzelmi biztonság

Utánzás által

7-14 év: fogváltástól a serdülésig

 

példakövetés

„Én” tudat kialakulása

Intellektus fejlesztése

érzelmi ráhatás

Tekintély által

14-21 év: serdülőkortól az ifjúkorig

Valódi fogalmi gondolkodás

 

Értékrend kialakítása

Közvetlen emberi kapcsolatok által

 
 
A pedagógusnak ismernie kell  a  fontos fejlődési periódusokat és jellemzőit, másrészt fel kell mérnie az egyéni sajátosságokat.
 
A Waldorf-óvoda
  • Az első hat vagy hét év során a gyermek testi fejlődése a legfontosabb.
  • Az óvodai csoport tagjai vegyes életkorúak.
  • Oktatásra nincs szükség.
  • Az óvodáskorra jellemző az utánzáson alapuló tanulás. Mintául az óvónők tevékenysége szolgál, alapja a szabad játék.
  • A játékszerek legyenek egyszerűek, elkészíthetőek. A játékba beletartozik a dalok és a versek tanulása, az egyszerű népmesék hallgatása, eljátszása, ünnepi készülődések.
  • A témakörök, tevékenységek, művészeti foglalkozások, munkák, ételek, mesék, verses-dalos ritmikus játékok évi, havi, heti és napi ritmusokban zajlanak. Így biztosítják a gyermekeknek az érzelmi biztonságot.
 
Waldorf-iskola
  • Lépést tart a gyermekkor és a kamaszkor legfontosabb fejlődési fázisaival,
  • Az oktatás-nevelés harmonizáló hatást fejt ki, mely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is.
  • Ösztönöz a fejlődéshez elengedhetetlen tapasztalatok megszerzésére, a gyermeket a mindenkori érettségének megfelelő kihívások elé állítja.  Ezért:
-         az alsóbb évfolyamokban a mozgásnak, utánzáson keresztül történő    tanulásnak
-         az első nyolc évfolyamban a tapasztalásnak, az érzelmeknek, a képi gondolkodásnak,
-         a felső négy évfolyamban pedig az elvont gondolkodásnak, a törvényszerűség felismerésének van kiemelt szerepe.
  • Nemcsak a gyermeken belüli erőket egyensúlyozza ki, hanem  másokhoz és a világhoz való viszonyát is. 
  • Törekszik arra,  hogy minden egyes gyermekben a lehető legoptimálisabb mértékben bontakoztassa ki a benne rejlő lehetőségeket. Ez minél kevesebb korlát és a lehető legnagyobb tudatosság együttes fennállása mellett érhető el.
  • Hangsúlyt fektet arra, hogy
- az osztály különböző képességű tanulókból, csoportokból tevődjön össze
- a különböző tanulási formák összhangban legyenek:
közvetlen tapasztalat
szociális interakció (beszélgetések, egymásra figyelés, csoportmunka)
önálló munka
  • A gyermek fejlődésének kulcsfontosságú szakaszait figyelembe véve jelentős mértékben megváltoznak az oktatás fő hangsúlyai, új tanulási módszerek és tevékenységek kerülnek bevezetésre.
 
„A fejlődés nem egyenletes és folyamatos: gyakran krízisek osztják szakaszokra.
A különböző élethelyzetekben gyakran jelentkezik súrlódás, ellenállás, összeütközés.
Ezek az időszakok gyakran tanulási nehézségekkel, viselkedési zavarokkal, szorongással stb. járnak. Ez természetes, e nélkül a fejlődés passzívvá válna, nem lenne szükség irányításra. Ha azonban az egyén ellenállásba ütközik, ez ösztönözni fogja, hogy véleményt nyilvánítson, tudatosan irányítsa életét,  éljen a  jogaival, felébredjen,  vagyis fejlődjön.”
 
A tanárnak sok lehetősége nyílik arra, hogy
  • felgyorsítsa vagy visszafogja a tanulás tempóját,
  •  megváltoztassa az értelmi, érzelmi és akarati tényezők egymáshoz viszonyított hangsúlyát,
  •  külön egyénre szabott anyagokat használjon, differenciált feladatokat adjon.
 
A tanár személyes példamutatásával, tekintélyével jelent nevelő erőt a gyermekek számára.
Az osztálytanító nyolc éven keresztül irányítja gyerekeit, így lehetősége nyílik az alapos megismerésre, ami a munka alapvető feltétele.
Az osztálytanító az alsó (1-4. oszt.) és a közép (5-8. oszt.) tagozaton minden olyan tantárgyat tanít, amely a főoktatás részét képezi.
Lehetőség szerint szaktárgyakat is tanít: kézimunkát, művészeti jellegű tárgyakat, esetleg idegen nyelvet.
Azáltal, hogy mindent tanít a világ egységét is szimbolizálja, mintát nyújt a gyerekek számára.
Munkájában azonban nem a tananyagnak, hanem a gyermeki személyiségnek kell a középpontban állnia. Ezért fontos, hogy jól ismerje a gyermekek temperamentumát, és képes legyen a tananyagot saját tapasztalatain átszűrve a gyermeki igényekhez igazítani.
 
A gyerekek 7-14 éves elsajátítják az alapvető tanulási készségeket, kialakul, fejlődik intellektusuk, a közvetlen tapasztalatokra támaszkodnak.
Ebben az időszakban a tanítás a gyermek érzéseire támaszkodik. Nagyon fontos, hogy  a gyermek azonosulni tudjon azzal, amit tanul. Elsődleges cél a képességek (ki)fejlesztése,  nem a lexikális tudás megszerzése A képzelőerő és a képekben való ábrázolás játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a tanulás személyes, belső tapasztalattá váljék.
Ezenkívül még a művészetek  segítségével gyakorolhatunk hatást a gyermek érzéseire.
 
„A tantárgyak és a tananyag struktúrája nem egy-egy szaktudomány belső logikájához igazodik, hanem ahhoz, hogy egy-egy életkorban a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődését mikor mi segíti elő.”
Az antropozófiai alapokon álló Waldorf-pedagógia más pedagógiáktól eltérően viszonylag későn, a 12. életév körül tartja megfelelőnek a gyermekek intellektuális képességeinek fejlesztését.
 
A Waldorf-iskolákban  késleltetett az olvasástanítás. Mivel a  gondolkodás  a konkrét műveletektől a fogalmi műveletek felé fejlődik,  az ember a mozgástól és a gesztusoktól halad a festésig, a rajzolásig (képekig) majd az írásig, csak ezután jut el a fogalmi gondolkodáshoz, az olvasáshoz. (Ezeket a tényeket a modern pszichológia és pedagógia igazolta.)
 
Waldorf iskolákban a közismereti tárgyak oktatása epochális, ciklikus rendszerben történik. Epochákban, korszakokban folyik a tanítás, ez azt jelenti, hogy három-négy héten keresztül a tanítás első két órájában, az ún. főoktatás keretén belül folyamatosan ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak. Így lehetőség nyílik a tantárgyban való alapos elmélyülésre, az egyéni fejlődési ütem figyelembe vételére.
Az epochák sorrendjének tudatos megválasztásával törekednek az emlékezés-felejtés helyes ritmusának kialakítására.
Az osztálytanító szabadsága és felelőssége, hogy az epochák sorrendjének felállításával valamint az egyes tárgyakon belül a feldolgozandó témakörök megválasztásával a lehető leghatékonyabban segítse az általa kísért gyermekközösséget.
A főoktatás ritmusa, belső rendje és különböző tevékenységi formái elsősorban arra irányulnak, hogy saját maguk fedezzék fel a különböző ismereteket (ne pedig kívülről kapják).
A főoktatás három részre tagolódik. Az első a ritmikus rész, amelyben beszélgetőkörök működnek, majd különböző mozgások, ritmusok, versek, dalok és hangszerek segítségével a gyerekek felkészülnek tanulásra. Ezek a ritmikus játékok és beszélgetések segítenek az egymásra figyelés képességeinek kialakításában.
A második részben történik a hétköznapi értelemben vett tanulás: ismétlés, gyakorlás,  új ismeretanyag, epochafüzetek készítése (l. később).
A főoktatást egy életkornak megfelelő mese, vagy történet zárja le (harmadik rész).
 
A mozgás az iskolai nevelés egészét átszövi: megjelenik a főoktatás és a szakórák ritmikus részében, a testnevelés órákon és a játék során is. (A testnevelés órák törzsanyaga a legtöbb iskolában  az ún. Bothmer-gimnasztika adja, amely életkoroknak megfelelő játékokkal, speciális gyakorlatokkal fejleszti a gyerekeket. A játékok során nem egymás legyőzése a cél, hanem sokkal inkább a közösségben való együttműködés, saját erők, tehetségek kipróbálása.)
A mozgásban az érzelem nyilvánul meg.
„Mindent mozgat a Nap, a világ tőle táncol,
ha nem mozogsz te is, az egészből hiányzol.”
 
Mivel az osztálytanítói időszakban,  (7-14 éves kor között) a gyermekek elsősorban érzelmileg közelíthetőek meg, ebben az életkorban kiemelt jelentősége van a művészeteknek. Az éneklés, a hangszeres zene, az euritmia (mozgásművészeti ág: vers, zene, mozgás/tánc), a festés, rajzolás, agyagozás stb. lehetővé teszi a napi alkotómunkát. A művészeti munka során a tanulók megtanulják saját és mások munkájának tiszteletét. Gyakran nyílik lehetőség arra, hogy a gyermekek tudásukat koncerteken, kiállításokon, előadásokon mutassák be.
 
Hangsúlyos az idegennyelv oktatása. A nyelvtanulás kezdetben játékos formában, verseken, mondókákon, énekeken keresztül történik, az írásbeliség kilenc éves kor után jelenik meg.
Az idegen nyelvek nyelvtanával a középtagozaton foglalkoznak a gyerekek. A nyelvórák során más népek kultúrájával, lelkiségével találkozhatnak a tanulók. Cél, hogy örömmel és bátran használják a tanult nyelvet.
 
A tantervben a kézműves, a művészeti és az intellektuális tárgyak aránya kiegyensúlyozott.
 
 A Waldorf-iskolában nincsenek tankönyvek.
Nagyalakú, sima lapú füzeteket használnak a gyerekek, amelyekbe az osztálytanító vezetésével, maguk készítik el "könyveiket", ezekből tanulnak  (epochafüzetek).
Az órai témakörökkel kapcsolatosan írnak, rajzolnak.
Ötödik osztálytól kezdődően kapnak olyan feladatokat, amelyek során egy-egy kérdésnek önállóan utána kell járniuk, és az elvégzett munkáról be kell számolniuk a többieknek.
Az epochafüzetek készítése elősegíti a tudás elmélyülését, megmozgatja a gyerekek képzelőerejét, gondolkodását.
A tankönyvek hiánya lehetőséget ad az osztálytanító számára, a kreatív és a gyerekekhez alkalmazkodó tanításra, valamint arra, hogy önálló kutatásra és gondolkodásra ösztönözzön.
 
Az alsó tagozaton kevés házi feladatot kapnak a gyerekek, az első osztályban szinte egyáltalán nem, a további osztályokban növekvő mennyiségben az életkornak megfelelően. Ezeknek a feladatoknak  a fő céljuk, hogy a belső motivációra épülve kialakuljanak az otthoni szokások.
Számonkérés a hagyományos értelemben véve nincsen, aki nem készíti el feladatát, annak következő alkalomra be kell pótolnia.
Középtagozaton egyre több önálló feladatot kapnak a gyerekek (például: kutatómunka, kiselőadás, füzetmunka).
A különböző tantárgyakból tudáspróbák, előadások alkalmával mutatják be megszerzett tudásukat. A dolgozatokat, beszámolókat a tanár szövegesen, pontszámokkal, vagy kb. hatodik osztálytól százalékosan értékeli.
 
Lehetőség van egyéni foglalkozásra és tehetséggondozásra.
A tanárok nem azt tudatosítják a gyermekben, hogy mit nem tud,  hanem a sikeresebb képességekre támaszkodnak, így fejlődik pozitív én-képük.  Törekednek a gyermekek egymás közötti versenyeztetésének megszüntetésére.
 
Nincs osztályozás, bukás. A feleltetés helyébe az együttes tevékenységben való részvétel lép.
A gyerekeket saját magukhoz viszonyítva, egyéni fejlődésük alapján ítélik meg.
A Waldorf-bizonyítvány szöveges értékelése az iskolaév alatt elért fejlődést, illetve annak nehézségeit tartalmazza, és ennek megfelelően tanácsokat ad a további munkához.
Év végén a tanulók állami és Waldorf-bizonyítványt kapnak.
Az iskolai végzettséget tanúsító (a közoktatásban használatos) dokumentum igazolja a tanulmányi kötelezettségek teljesítését, valamint értesít arról, hogy a gyermek felsőbb osztályba léphet-e.
A szöveges értékelést iskolaváltás esetén – a szülő kérésére – osztályzatokra lehet váltani. Ezzel azonban a  gyermek teljesítményét nem önmagához, hanem külső, objektív követelményekhez mérjük.
A továbbtanulóknak a 13. évfolyamon van lehetőségük arra, hogy tudásukat a választott szakiránynak és a vizsgakövetelményeknek megfelelően rendszerezzék, illetve kiegészítsék, majd érettségi-felvételi vizsgát tegyenek.
 
Részletek a Kispesti Waldorf-iskola programjából
 
„A Waldorf pedagógia a gyermek fejlődésének fázisaira épülő nevelési elveket alkalmaz, az egyéni gondoskodás, az érzelem és az akarat erőinek harmonikus fejlesztését állítva a nevelés középpontjába.
Ezzel magyarázhatóak a módszerbeli és ütemezési különbségek a hagyományos oktatási intézményekhez képest. Különös figyelmet kap a napi, a heti, a havi ritmus, a képességek fejlesztésének és a gyermekben meglévő belső erők kibontakoztatásának segítése.
A hat-hét éves korban iskolába kerülő gyermekek életében kiemelten fontos szerepet kapnak a művészetek, a zenei és kézműves képességek fejlesztése.
A Waldorf pedagógia módszerei az antropozófia gyermekismeretén alapulnak. Elsőtől nyolcadikig az úgynevezett közismereti tárgyakat az osztálytanító tanítja a főtanítás ideje alatt. Így a gyerekeknek ebben a fontos életszakaszban folyamatos kapcsolatuk van egy általuk elismert és szeretett személlyel.
Ez a tanítás epochálisan zajlik (epocha - görög szó: korszak, időszak). Három-négy héten keresztül ugyanazzal a témakörrel foglalkoznak (írás, számolás, állattan, történelem stb.).
A főtanítás egy meghatározott ritmus szerint épül fel és ismétlődik, nap mint nap. A reggeli kézfogást követi a kötetlen beszélgetés, a bizonyítványvers, majd a napkezdő fohász. Ezután a ritmikus rész időszakában a gyerekek a helyükről felállva, egy szabad teret kialakítva a teremben, verset mondanak, mozognak, ritmushangszeren játszanak, énekelnek stb., kapcsolódva az adott epocha témájához.
Miután a ritmikus részt követően a gyermekek visszaültek a helyükre, következik a tulajdonképpeni tanítási rész. Ezt egy-egy, az adott életkornak megfelelő mese vagy elbeszélés zárja az óra végén.
Elsőben népmesék, másodikban legendák és állattörténetek, harmadikban az Ószövetség, negyedikben az északi germán mitológia, ötödikben a görög mitológia történetei, hatodikban római történetek, hetedikben és nyolcadikban pedig "nagy személyiségek" élettörténetei.
A Waldorf pedagógia ember- és világképe szerint a gyermek, lelki-szellemi fejlődése során, megismétli azt az utat, amit az emberiség járt végig a különböző kultúrkorszakokban. Ebből következik az, hogy minden évfolyamnak sajátos hangulata, karaktere van, és ezzel függ össze a főtanítást záró elbeszélő rész témaválasztása is.”
 
Magyarországon az első Waldorf-iskolát Nagy Emilné Göllner Mária alapította, 1926-ban, a Kis-Svábhegyen. Ezt 1933-ban nemzetiszocialista nyomásra be kellett zárni.
A redszerváltozáskor (1989) lehetőség nyílt arra, hogy újból alakuljanak Waldorf-iskolák.
Ma már 15 iskola és több mint 30 óvoda, Waldorf óvónő- és tanárképző, gyógypedagógus-képző intézet működik Magyarországon. 
 
A Waldorf-pedagógiai program egységes, tizenkét évfolyamra szóló program, amely akkor tud igazán hatékony lenni, ha egy gyermek az elejétől fogva a végéig részese annak.
Ezért az iskolaváltás kerülendő. Amennyiben mégis iskolaváltásra kerül sor, akkor a szülőnek tisztában kell lennie a várható következményekkel:
- egyrészt az, hogy a gyermeknek szembesülnie kell egy teljesen más pedagógiai pl. teljesítményorientált rendszerrel,
- másrészt a gyermek nem rendelkezik elég ismeretanyaggal, ezért több területen el lehet maradva társaitól (amit ő a már említett fejlődéspedagógiai alapelvekből kiindulva a Waldorf-iskola magasabb évfolyamain tanulna),
- viszont azok a területek (pl. művészetek, mitológia), amelyeken ő van előnyben, az új környezetben nem biztos, hogy különösebben értéknek számítanak,
 
Ezzel együtt a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Waldorf-iskolából más iskolába átkerülő gyermekek – néhány hónapos átmeneti periódust követően – nagyon jól be tudnak illeszkedni az új közösségbe, és meg tudnak felelni az ottani elvárásoknak.
 
Rudolf Steiner gondolatai
“ Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélőerejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg saját szemével nézni a világban.
Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk. És őket is a keresők útjára kell vezetnünk.
 
Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi, mint tanítók, nevelők, csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell megteremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.
 
Ha a gyereket a megfelelő időben képességeihez és alkatához való dolgokkal látjuk el, akkor azok a gondolatok, amelyeket így vezettünk elé, egész életén keresztül ható, folyamatos megújulást adó táplálékká válnak benne.”
 
Összeállította: Juhászné Gáspár Dorottya
(Forrás: waldorf.lap)

Jelenleg Online

Oldalainkat 234 vendég és 0 tag böngészi

Utolsó fórum hozzászólások

Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.