Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok!
Zörgessetek máma este minden kicsiny ablakot.
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos ünnepet!

Ürögdi Ferenc: Betlehembe menni

Elindultam Betlehembe
Jézust megkeresni,
Sok hálával a szívembe
Tisztességet tenni.

Meg is leltem a jászolban
Az én drága kincsem,
El  is mondtam néhány szóban,
Mint szereti szívem.

Válaszképpen rám mosolygott
Az isteni Gyermek.
Tekintete üdvöt hozott,
S arcomon pihent meg.

Így lettem én olyan boldog,
Mint soha még senki!
Lám, milyen szép, mily jó dolog
Betlehembe menni!
 

 Ürögdi Ferenc: Itt a karácsony

Itt a karácsony, felvirradt napja,

Betlehem földjén zendül a szó:

„Megszületett az isteni gyermek!”

És ez a szó, ím, hívogató.

Pásztorok jönnek, nagy csodát látni,

És leborulnak Jézus előtt,

Hálaszót szólnak, s érte cserébe

Víg kedvet kapnak s életerőt.

Bölcsek is jönnek, mesze keletről,

Kincset is hoznak hódolatul,

De imájuknak, mit szívből mondnak,

Még sokkal jobban örvend az Úr!

Régi történet szent keretében

Szól ma az Isten, s zeng a szava:

„Egyetlenegyem küldtem el néked,

Kívüle nincs, ki megtartana!”

 

Karácsonynak éjszakáján

Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján,
Örüljetek örvendjetek, a kis Jézus megszületett.

Kirje kirje kisdedecske, betlehemi hercegecske,
Ki miértünk sok jót tettél, a pokoltól megmentettél.

A kis Jézus aranyalma, boldogságos szûz az anyja.
Két kezével ápolgatja, lábaival ringatgatja.

Jézus ágyán nincsen paplan, jaj de fázik az ártatlan!
Hogy is volna bundácskája, elveszett a báránykája!

Ady Endre: Karácsony – Harang csendül...

I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III:
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.

 

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

 

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)

 

Tamkó Sirató Károly: Ég

 

Ég a villany,
ég.
El ne aludjék!
Amíg minden kisgyereknek
álom nem jön a szemére
kis szobában
nagy szobában
szépen ragyogjék! Ég a csillag,
ég.
Szépen ragyogjék!
Minden-minden jó emberre
kis országban
nagy országban
békességgel-boldogsággal
ragyogjon az ég!

 

József Attila: Betlehemi királyok


Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.

Áprily Lajos: Karácsony-est

 

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi gyõzött érdességemen?
Mitõl csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitõl tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

 

Babits Mihály: Karácsonyi ének

 

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

 

Kányádi Sándor: Isten háta mögött

 

Üres az istálló s a jászol,
idén se lesz nálunk karácsony,
hiába vártok
nem jönnek a három királyok.

Sok dolga van a teremtőnek,
mindenkivel ő sem törődhet,
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat.

Megértjük persze mit tehetnénk,
de olyan sötétek az esték,
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet.

Előrelátó vagy de mégis,
nézz uram a hátad mögé is,
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak

 

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

 

Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

 

Fésűs Éva: Álmodik a fenyőfácska

 

Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.
Csillag röppen a hegyre,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.
Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe,
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke.

 

Fésűs Éva: Karácsonykor

 

Karácsonykor
fényesek a felhők,
csillagokból
horgol a tél kendőt.
Ráteríti
hegyek tetejére,
fenyőágnak
jégrojtos a vége.
Karácsonykor
mindenki varázsol,
meglepetés
bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek
titkos rejtekéből,
édesapám
legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra
kalácsot is sütnek,
nincsen ennél
izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is
készítettem,
amíg készült
majdnem tündér lettem!

 

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

 

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.
Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

 

Weöres Sándor: Száncsengő

 

Éj-mélyből fölzengő
-- Csing-ling-ling -- száncsengő.
Száncsengő -- csing-ling-ling --
Tél öblén halkan ring.
Földobban két nagy ló
-- Kop-kop-kop -- nyolc patkó.
Nyolc patkó -- kop-kop-kop --
Csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
-- Csing-ling-ling -- száncsengő.
Száncsengő -- csing-ling-ling --
Tél öblén távol ring.

 

Weöres Sándor: Szép a fenyő

 

Szép a fenyő télen, nyáron
Sose lepi dermedt álom
Míg az ágán jég szikrázik
Üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
Érkezik az új esztendő
míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

 

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

 

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

 

Donászy Magda: Kis fenyő

 

Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot!

Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát!

Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam.

Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának.

Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot.

Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.

 

Donászy Magda: Áll a fenyő az erdőben

 

Áll a fenyő az erdőben,
Zöld ruhában, ünneplőben.
Tél van, ága csupa hó,
Ráfújta a Télapó.

 

Drosztmér István: Mit mondanál?

 

Tudjátok, hová készülünk?
Tudjátok, hová készülünk?
A gyermek megszületett,
s vár reánk a jászolnál.
Mit mondjak, nem tudom,
de érdekel, te mit szólnál?

Azt mondom: Jó napot Uram!
Hogy van a világ jó Uram?
De jó, hogy eljöttél,
ezért mi oly boldogok vagyunk.
Nőj nagyra, szeress minket
gyönyörű kis Jézusunk!

Így szólnék: Szervusz kisbaba!
Mosolyogj, drága kisbaba!
Ettél-e már? Nőttél-e már?
Hogy érzed itt magad?
Ha merném, megsimogatnám
a szöszke kis hajad.

Én gyorsan megmosom kezem,
orrom megtörlöm rendesen.
Némán állnék és a szívem
szólna csak Hozzá.
Ő tudni fogja, érte
mindenem föláldoznám.

Tudjátok, hová készülünk?
Tudjátok, hová készülünk?
A gyermek megszületett,
s vár reánk a jászolnál.
Mit mondjak, nem tudom,
de érdekel, te mit szólnál?

 

Tóthárpád Ferenc: Ugye, hallod szavam?

 

Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!

Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!

Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,
Megérthessem a világot
és az embereket!

Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!

 

Pálfalvi Nándor: Karácsony

 

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.

Összeállította:Juhászné G. Dóri

 


Jelenleg Online

Oldalainkat 33 vendég és 0 tag böngészi

Utolsó fórum hozzászólások

Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.