A sindelar-program szerepe a logopédiai terápiában

A közelmúlt gyógypedagógiai és fejlesztő pedagógiai szaksajtójában, szakmai fórumain kitüntetett szerepet kapott a logopédia jövőjének kérdése. A területért felelős vezető szakemberek komplex módon közelítették meg a témát. A tudományág, a tevékenységi kör, az ellátórendszer és a logopédus-képzés fejlődésének lehetséges útjait egyaránt mérlegelték. Napjaink közoktatáspolitikai koncepciója, a gyógypedagógia-tudomány és a határtudományok új törekvései, valamint az új tudományágak létrejötte (pszicholingvisztika, neurolingvisztika, kognitív pszichológia, kognitív neuropszichológia stb.) markáns változásokat hoztak. Az összetettebb logopédiai kórképek megjelenése fokozta a fejlesztés-diagnosztikus szemlélet elterjedését, és megnőtt a terápiareleváns vizsgálómódszerek alkalmazása iránti igény (V. Kovács, 2001a; V. Kovács, F. Kovács, 1998, 2003).

A kognitív tanulási képességek feltárása előtérbe került a nyelvi zavarok és a parciális teljesítményzavarok - különösképpen a diszlexia - kutatásában és a szakterületi munkában, a logopédus differenciál- diagnosztikus, illetve terápiás tevékenységében. Annál is inkább, mert a nyelvi fejlődés akadályozottsága, késése gyakran társul a részképesség-zavarok különböző megnyilvánulási formáival, jellegzetes pszichikus funkciózavarokkal. Mindezek a tényezők pedig meghatározó szerepet tölthetnek be a tanulási nehézségek kialakulásának előfolyamataiban, még ha nem is szükségszerűen, vagy nem is egyforma módon (Gerebenné, 1998, 2004).

A nemzetközi és hazai gyakorlat mai helyzetképe azt mutatja, hogy szükség esetén a logopédiai ellátás messze meghaladja a beszédképzés javítását, mert a részképességek funkcionális gyakorlása, vagy valamely más speciális fejlesztő program szervesen beépül a kezelési folyamatba. A tendencia egyre erősödik. 1999-es nemzetközi gyakorisági becslések szerint a kisiskolások 9-10 százalékánál áll fenn tanulási zavar az olvasásban mutatkozó súlyos alulteljesítés vezető tünetével (Csépe, Szűcs, O. Sági, 2000).

Egy legutóbbi, a 2001/2002-es tanévben készült hazai statisztikai finomelemzés közel félezer beszédfogyatékos gyermekkel végzett felmérés alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizsgált minta 7-8 éves korosztályában több mint 40 százalékos a domináns beszédészlelési, beszédmegértési zavar előfordulása, melynek következtében akadályozott lehet a kultúrtechnikák elsajátítása és a későbbiekben más tantárgyak sikeres teljesítése is (E. Brunner, Csabay, Győry G.-né, 2003).