A pedagógusok egy részének eszébe sem jut, hogy a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai kudarcaiért a gyerekek családján kívül más, netán maga az iskola és a tanár is felelős lehet. Mindez abból a hatásvizsgálatból derül ki, amelyet integrációs programokban részt vevő tanárok körében végeztek.
Miközben a hátrányos helyzetű és a roma gyerekek, vagyis a nehezebben kezelhető tanulók képzéséhez minél képzettebb tanárokra volna szükség, rendszerint ezek a gyerekek találkoznak a legkevésbé felkészült tanárokkal. „Minél több roma tanul egy iskolában, annál kevesebb egyetemi  végzettségű tanár tanítja őket és egyéb készségek terén is (nyelvtudás, számítógépes ismeretek) elmaradásban vannak tanártársaikhoz képest” – magyarázza lapunknak a kutatás eredményeit Fehérvári Anikó, a tanulmány egyik szerzője, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a roma diákokkal teli iskolákban is vannak olyan elhivatott és jól felkészült pedagógusok, akiket a tenni vágyás tart a lerobbant települési sulikban, ám mellettük sok, ambíció nélküli tanár éppen azért ragadt ezekben az intézményekben, mert nincs esélyük arra, hogy nívósabb helyre lépjenek tovább. „Az oktatási rendszerben nem csak a gyerekek, de a tanárok szintjén is erős szelekció érvényesül” – magyarázza a kutató.

Összesen 147 iskola volt részese azoknak a továbbképzéseknek, amelyeket 2006-2007-ben tartottak, s amelyek célja az iskolán belüli és iskolák közötti szegregáció csökkentése volt. A pedagógusoknak tartott tréningeket az első Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja (HEFOP) forrásaiból fizették. A programokban olyan iskolák vehettek részt, amelyekben vagy magas a hátrányos helyzetű (köztük roma) diákok aránya, vagy amelyek azonos önkormányzathoz tartoznak ugyan, de egyikük szegregáló, másikuk szegregált oktatási intézmény.

A tanároknak tartott tréningek, foglalkozások célja természetesen az volt, hogy megtanulják az integrált nevelés-oktatás módszereit, a hátrányos helyzetű és roma gyerekek oktatásával kapcsolatos pedagógiai eszköztáruk gazdagodjon, illetve az, hogy a szegregáló-szegregált iskolák közötti együttműködés javuljon. 

A programot megelőzően és annak befejeztével az Oktatáskutató Intézet két szakembere, Fehérvári Anikó és az időközben elhunyt Liskó Ilona kérdőívvel fordultak a továbbképzésben részt vevő tanárokhoz. A válaszadásra ugyan nem mindenki vállalkozott, de így is a nagyjából másfélszáz iskola 2000 pedagógusának szemléletéről kaptak képet, az egy évvel később a tréningeket követő kérdőívezés nyomán pedig az is kikristályosodott, hogy ez a szemléletmód (például a hátrányos helyzetűekkel, romákkal kapcsolatos nézeteik) a képzés hatására változott-e.

A kutatás nem reprezentatív, az így nyert eredmények nem vonatkoztathatók az összes hazai pedagógusra, hiszen csak a program által célzott iskolák tantesületei vettek részt benne, s közülük sem mindenki volt hajlandó válaszolni a kutatók kérdésére. Az azonban mégis egyértelmű, hogy a szegregációra ítélt és a felzárkóztatásra szoruló csoportokkal mennyi olyan pedagógus foglalkozik, aki mélységesen lenézi őket. A mintában szereplő magyar pedagógusok roma gyerekekkel kapcsolatos elképzelései ugyanis néha csak nyomokban emlékeztetnek arra, amit egy uniós tagállam felvilágosult szakértelmiségeitől elvárnánk.

A tréningeket megelőző felmérés mutatott rosszabb eredményt: legtöbbjük szerint a roma gyerekek iskolai kudarcaiért szinte csakis a családjuk a felelős, az iskola, meg annak dolgozói a legkevésbé sem. A válaszadók egyharmada genetikai okokkal magyarázta a cigány gyerekek elmaradó eredményeit, azt pedig, hogy sok romát osztanak be gyógypedagógiai osztályokba, mindössze tíz százalékuk szerint történik az iskola jól felfogott érdeke szerint (pl. a magasabb normatíva, vagy a romáktól való megszabadulás miatt). S miközben a romákra vonatkozó sztereotip jellemzőkkel 65-93 százalékuk egyetértett, magukat nem sorolták az egyébként előítéletesnek tartott többség közé. Legfeljebb valamely kollégájukat. A nyílt szegregációt nem tartják jó ötletnek, inkább a képességek szerinti szelekció szakmai érve mögé bújtatják. Értsd: a gyöngébb képességűeket a megkérdezettek 70 százaléka szerint el lehet különíteni. Hogy kik a gyöngébb képességűek, az nem vitás.

Minimális elmozdulást tapasztaltak a tanárok szemléletmódjában a kutatók, amikor 2007-ben újra feltették kérdéseiket. Miközben 55 százalék szerint hasznos volt a tréning a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási problémájának megoldása szempontjából, amikor azt vizsgálták, nagyobb felelősséget éreznek-e az – akár roma – gyerekek kudarcos iskolai pályafutása miatt, kiderült, hogy alig éreznek nagyobbat. Picivel nagyobb arányban ismerték fel az iskolai gátló tényezők hatását, de egyúttal a korábbinál is jobban hibáztatták a gyerekek családját, sőt a genetikai tényezőket is. S 21 százalékról 27 százalékra nőtt csupán azok aránya, akik szerint ezeket a szocializációs tényezőket az iskola jelentősen képes kiegyensúlyozni.

Jelenleg Online

Oldalainkat 84 vendég és 0 tag böngészi

Utolsó fórum hozzászólások

Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumfórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.