Az integráció jelen esetben azt jelenti, hogy a pici sérüléssel élő gyerekek tudnak-e együtt nevelkedni úgy, hogy a bölcsődében vagy az óvodában, úgynevezett integrált intézményben, a nap jelentős részét együtt töltik normálfejlődésű társaikkal.
Lili járókerettel ment oviba
A 4 éves Lilike csak járókerettel tudott közlekedni, vagy mászva, mint a pici babák. Mégis felvették az óvodába, hiszen értelmi képességei erre alkalmassá tették őt. Lilit a gyerekek egymással versenyben kísérték mindenhová az épületen belül. Az iskola előtti évben az egyik gyerek kitalálta, hogy legyen felelős rendszerben a kísérés, mint ahogy az óvodai naposságot szokták forgórendszerben gyakorolni. Az óvónő máris elkészítette a napostábla mintájára a jelekkel ellátott, Lilikét kísérő táblácskát.
Egy félkarú kisfiú, Dani érkezett az óvodába, amikor óvodás társa felkiáltott: "hogy mi mindannyian milyen túlfejlettek vagyunk, hát így is lehet mindent csinálni!"
A Down-szindrómás Peti kedvessége a gyerekekhez is elért. Séta előtt mindenki kereste a párját, az óvónő Peti párja volt mindig. Szandi közölte az óvónővel: "Peti tud menni, nem kell neked kísérni, mi is tudunk segíteni neki, ma az én párom lesz."
Az értelmében sérült Ricsi nem tudott bekapcsolódni a gyerekek szerepjátékába. Panni kitalálta, hogy legyen ő a kisbaba. Ricsi boldog volt, mert szeretgették, simogatták, főszereplővé vált. Az óvónő nagyon jó pedagógiai érzékenységgel észrevette, hogy ez a szerepkör Ricsit állandósult passzivitásra ítéli. Kitalálta, hogy Ricsi, mint kisbaba is megnőhet a játékban. Legyen óvodás, legyen iskolás. Így egyre több feladatot kapott a gyerekektől, ami szinte már fejlesztési helyzetbe hozta őt, pl. színezni kellett, építőkockából tornyot építeni.
Integrált intézmények
A fenti néhány példából is kiderül, hogy a tavaszi bölcsőde- és óvodakeresés sok anyuka számára nemcsak abban merül ki, hogy közel, jó levegőn legyen, szép kertje és kedves óvonői legyenek a kiszemelt intézménynek. Magyarországon néhány éve - megfelelve az uniós elvárásoknak is, de egyszerűbben értelmezve a humánus gondolkodásnak - törvénybe foglalták, hogy bizonyos sérülésekkel élő, illetve bizonyos szinten lévő gyermekek járhatnak integrált intézménybe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nincsenek arra kényszerítve, hogy elkülönülten, szegregáltan nevelkedjenek.
Az integrált intézmény nem speciális, tehát nem kifejezetten sérült gyerekek nevelésére hivatott működni, hanem hagyományos, átlagos bölcsődéről, óvodáról van szó, ahová befogadnak sérüléssel élő kisgyermekeket is. Ezekben az intézményekben, ha nem arról van csak szó, hogy jóindulatból befogadják az érintett gyereket, többnyire biztosított a gyógypedagógiai megsegítés, a szakfejlesztés is.
Az integráció nem asszimiláció
Az a fogalom, hogy integráció nagyon divatossá vált a mai szóhasználatban, a közéletben és a hétköznapokban egyaránt - sokan és sokféleképpen használjuk. Európai integráció, intézmények integrációja, etnikai integráció, sérültek és épek integrációja stb. A kifejezés lényegi tartalma - bármelyik szóösszetételben használva - az, hogy különböző emberek, értékek, kultúrák, érdekek, csoportok, szervezetek stb. együttesen vannak jelen úgy, hogy az együttlét folyamatára az együttműködés is jellemző, meg az önálló érték/érdek megtartása is. És hát valljuk be, éppen ez a nehéz benne. Tehát nem beolvadásról, összeolvadásról, azaz nem asszimilációról van szó .
Amikor "csak úgy" bekerül a gyerek
Léteznek olyan bölcsődék, óvodák, ahová szeretetből, együttérzésből, csak úgy, bekerülhetnek kisebb sérüléssel élő gyermekek. Ez a spontán integrált helyzet, aminek pusztán az hátránya, hogy ha nem ismerik fel korán a gyermek tüneteit, akkor nem kaphat szakszerű segítséget, tehát a sérült funkció kevésbé fog fejlődni. Gyakran fordul elő az is, hogy az egyes problémák csak később, a bekerülés után derülnek ki, (pl. a magatartászavar gyakran csak a közösségbe kerüléskor látszik), ilyenkor a pedagógusok, jó esetben, már nem teszik ki a gyereket csoportjukból. Végül az is lehetséges, hogy a szülő titkolja el, hogy gyermekével baj van. Ez persze nem helyes, ám gyakran érthető magatartás. Egyrészt természetes ez a fajta hárítás, nehéz elfogadni, ha tartós vagy végleges probléma van a gyerekkel, másrészt sajnos az a hazai tapasztalat még mindig, hogy jobb nem megmondani az igazat, hiszen végre bekerült a bölcsibe, oviba a gyermek, nehogy kitegyék. Ebben az esetben persze a kisgyerek szintén nem kapja meg a szükségleteinek megfelelő, szakirányú segítséget.
A jobb variáció az, ha a gyermek olyan intézménybe kerül, ahol tudatosan, a bölcsőde vagy óvoda alapító okiratában is feltüntetve vállalják ezeknek a gyerekeknek a nevelését. Mivel ez vállalt pedagógiai tevékenység, fontos megemlíteni, hogy csak azok a gyerekek kerülhetnek ilyen intézménybe, akikről a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság (regionális szervezetekről van szó) kimondja, hogy a gyermek integrálható.
Kinek jó az integráció?
Az igazi humánus megközelítés szerint mindenkinek. Sajnos, azokkal a feltételekkel, amelyekkel ma még rendelkezünk - sok a gyerek, nincs segítő személyzet, nem megoldott az akadálymentesítés stb.- azoknak a gyerekeknek jó, akiknek sérülési foka olyan szintű, amely a hagyományos pedagógusi figyelemmel, a szokásos nevelési módszerekkel kezelhető. Itt és most nem térünk ki azokra az eljárásokra, amelyek ezt a megkülönböztetett figyelmet könnyebbé teszik, csak érdemes tudni, hogy léteznek ilyen pedagógiai módszerek, fogásmódok.
Az integrált nevelés az ép gyerekeknek is nagyon jó, hiszen ezáltal kialakul és fejlődik empátiájuk, toleranciájuk. Megtanulnak nem csak sajnálkozni, hanem résztvevően segíteni, mindig csak abban és annyit, amiben és amennyire éppen kell. A kicsi gyerek számára minden úgy természetes, ahogy van. Ők nagyon könnyen fogadják el azt, amit a normál társadalom másnak nevez.
Az integrált nevelés formái
Az cél, hogy a megoldás olyan legyen, amely során a kisgyermek megkapja azt a lehetőséget is, hogy a természetes szocializációban részt vegyen, valamint azt is, hogy a szükséges gyógypedagógiai fejlesztésben is részesülhessen. Persze az a jobb, ha ehhez az adott intézményen belül lehet így, komplexen hozzájutni, de a semminél jobb az is, ha ezeket a fejlesztéseket, külön foglalkozások alkalmával kapja a gyermek, miközben normál közösségbe jár. Az is egy sajátos és jó megoldás, ha a bölcsőde, óvoda épületében egy önálló csoportba járnak azok a sérült kicsi gyerekek, akik nem integrálhatók. Ekkor a közös épület adta lehetőségeket érdemes kiaknázni arra, hogy mégiscsak legyenek közös programok, találkozási lehetőségek mind a gyerekeknek, mind pedig a szülőknek.
Dr. Bakonyi Anna
Pedagógiai szakértő
Forrás: http://www.babazo.hu
Megjegyzés: a fenti cikket változtatás nélkül adjuk közre!