Legfrissebb cikkek

Népszerű cikkek

 
 

A pedagógusok egy részének eszébe sem jut, hogy a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai kudarcaiért a gyerekek családján kívül más, netán maga az iskola és a tanár is felelős lehet. Mindez abból a hatásvizsgálatból derül ki, amelyet integrációs programokban részt vevő tanárok körében végeztek.
Miközben a hátrányos helyzetű és a roma gyerekek, vagyis a nehezebben kezelhető tanulók képzéséhez minél képzettebb tanárokra volna szükség, rendszerint ezek a gyerekek találkoznak a legkevésbé felkészült tanárokkal. „Minél több roma tanul egy iskolában, annál kevesebb egyetemi  végzettségű tanár tanítja őket és egyéb készségek terén is (nyelvtudás, számítógépes ismeretek) elmaradásban vannak tanártársaikhoz képest” – magyarázza lapunknak a kutatás eredményeit Fehérvári Anikó, a tanulmány egyik szerzője, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a roma diákokkal teli iskolákban is vannak olyan elhivatott és jól felkészült pedagógusok, akiket a tenni vágyás tart a lerobbant települési sulikban, ám mellettük sok, ambíció nélküli tanár éppen azért ragadt ezekben az intézményekben, mert nincs esélyük arra, hogy nívósabb helyre lépjenek tovább. „Az oktatási rendszerben nem csak a gyerekek, de a tanárok szintjén is erős szelekció érvényesül” – magyarázza a kutató.

Összesen 147 iskola volt részese azoknak a továbbképzéseknek, amelyeket 2006-2007-ben tartottak, s amelyek célja az iskolán belüli és iskolák közötti szegregáció csökkentése volt. A pedagógusoknak tartott tréningeket az első Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja (HEFOP) forrásaiból fizették. A programokban olyan iskolák vehettek részt, amelyekben vagy magas a hátrányos helyzetű (köztük roma) diákok aránya, vagy amelyek azonos önkormányzathoz tartoznak ugyan, de egyikük szegregáló, másikuk szegregált oktatási intézmény.

A tanároknak tartott tréningek, foglalkozások célja természetesen az volt, hogy megtanulják az integrált nevelés-oktatás módszereit, a hátrányos helyzetű és roma gyerekek oktatásával kapcsolatos pedagógiai eszköztáruk gazdagodjon, illetve az, hogy a szegregáló-szegregált iskolák közötti együttműködés javuljon. 

A programot megelőzően és annak befejeztével az Oktatáskutató Intézet két szakembere, Fehérvári Anikó és az időközben elhunyt Liskó Ilona kérdőívvel fordultak a továbbképzésben részt vevő tanárokhoz. A válaszadásra ugyan nem mindenki vállalkozott, de így is a nagyjából másfélszáz iskola 2000 pedagógusának szemléletéről kaptak képet, az egy évvel később a tréningeket követő kérdőívezés nyomán pedig az is kikristályosodott, hogy ez a szemléletmód (például a hátrányos helyzetűekkel, romákkal kapcsolatos nézeteik) a képzés hatására változott-e.

A kutatás nem reprezentatív, az így nyert eredmények nem vonatkoztathatók az összes hazai pedagógusra, hiszen csak a program által célzott iskolák tantesületei vettek részt benne, s közülük sem mindenki volt hajlandó válaszolni a kutatók kérdésére. Az azonban mégis egyértelmű, hogy a szegregációra ítélt és a felzárkóztatásra szoruló csoportokkal mennyi olyan pedagógus foglalkozik, aki mélységesen lenézi őket. A mintában szereplő magyar pedagógusok roma gyerekekkel kapcsolatos elképzelései ugyanis néha csak nyomokban emlékeztetnek arra, amit egy uniós tagállam felvilágosult szakértelmiségeitől elvárnánk.

A tréningeket megelőző felmérés mutatott rosszabb eredményt: legtöbbjük szerint a roma gyerekek iskolai kudarcaiért szinte csakis a családjuk a felelős, az iskola, meg annak dolgozói a legkevésbé sem. A válaszadók egyharmada genetikai okokkal magyarázta a cigány gyerekek elmaradó eredményeit, azt pedig, hogy sok romát osztanak be gyógypedagógiai osztályokba, mindössze tíz százalékuk szerint történik az iskola jól felfogott érdeke szerint (pl. a magasabb normatíva, vagy a romáktól való megszabadulás miatt). S miközben a romákra vonatkozó sztereotip jellemzőkkel 65-93 százalékuk egyetértett, magukat nem sorolták az egyébként előítéletesnek tartott többség közé. Legfeljebb valamely kollégájukat. A nyílt szegregációt nem tartják jó ötletnek, inkább a képességek szerinti szelekció szakmai érve mögé bújtatják. Értsd: a gyöngébb képességűeket a megkérdezettek 70 százaléka szerint el lehet különíteni. Hogy kik a gyöngébb képességűek, az nem vitás.

Minimális elmozdulást tapasztaltak a tanárok szemléletmódjában a kutatók, amikor 2007-ben újra feltették kérdéseiket. Miközben 55 százalék szerint hasznos volt a tréning a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási problémájának megoldása szempontjából, amikor azt vizsgálták, nagyobb felelősséget éreznek-e az – akár roma – gyerekek kudarcos iskolai pályafutása miatt, kiderült, hogy alig éreznek nagyobbat. Picivel nagyobb arányban ismerték fel az iskolai gátló tényezők hatását, de egyúttal a korábbinál is jobban hibáztatták a gyerekek családját, sőt a genetikai tényezőket is. S 21 százalékról 27 százalékra nőtt csupán azok aránya, akik szerint ezeket a szocializációs tényezőket az iskola jelentősen képes kiegyensúlyozni.
Szelekció és kontraszelekció
Talán éppen a pedagógusok eszköztelensége miatt érzi úgy a választ adó tanárok közel négyötöde, hogy a szocializációs hátrányokat nemigen képes kompenzálni az iskola. Ennek megfelelően – mint az a PISA-felmérésekből következik – a közoktatásnak a hátrányokat nem is sikerül leküzdenie, sem a roma, sem a nem roma tanulók esetében. A tréningeket megelőzően a válaszadó pedagógusok 69 százaléka nem is látott esélyt arra, hogy megvalósuljanak az integrációs célkitűzések, s elsősorban azok vélekedtek így, akik az etnikai elkülönítést rendben lévőnek találják. Arányuk csekély mértékben ugyan, de csökkent a tréningek után (69-ről 61 százalékra). És bár az etnikai alapú szegregációt a hatvanórás tréningek után sem tartotta a többség jó ötletnek, a képességek szerinti különválasztást a többség az integrációt célzó kurzusok után sem ellenezte.

Túlzás volna azt állítani, hogy ez az előítéletes attitűd meglepte volna a szakembereket. „Az uniós forrásokból finanszírozott program eleve azért volt indokolt, mert minden korábbi felmérés szerint a pedagógusainkból hiányoznak a hátrányos helyzetűek nevelésével, képzésével kapcsolatos kompetenciák, mégpedig azért, mert a főiskolán nem tanulnak ilyesmit” – mondja Fehérvári Anikó. Nem tanulták meg, hogy a roma tanulókkal s családjukkal miként kell bánni, hogyan kezelhetők a konfliktusok, vagy milyen az, amikor egy osztály fele cigány gyerekekből áll. Feltehetően a tanári kar mint „nyersanyag” is egyre gyöngébb képességű, legalábbis a tanárképző főiskolák felvételi küszöbe rendkívül alacsony. Ráadásul – mint a kutatás alátámasztja – a súlyosabb helyzetben lévő kistelepülési iskolákban fordul elő gyakrabban, hogy a tanárok nem is olyan tárgyat tanítanak, amelyből képzettséget szereztek.

A közalkalmazott "nevelők" egy része tehát masszív előítéletekkel bír, miközben a kistelepülési tanárhiány továbbra is pályán tartja őket. Nehéz ennek örülni, bár tény, ők legalább továbbra is tanítanak. (A kutatás azt nem vizsgálta, hogy a pedagógusok munkájára rányomják-e bélyegüket az előítéletek, azt legfeljebb elképzelni tudjuk.) Fehérvári Anikó szerint két dolog vezethet javuláshoz: hogy a kutatásban vizsgálthoz hasonló képzések folyamatosan segítenek majd a pedagógusok egy-egy csoportját meggyőzni, illetve hogy az előítéleteikben hajthatatlan tanárok mindeközben lassan lecserélődnek azokra, akik már  – a bolognai folyamat révén felértékelődött – egyetemi képzéseken tanulják a fent tárgyalt készségeket. De ennek eredményességéhez a közeg, vagyis is a többségi társadalom szemléletváltása szükséges. "A tanárok nem térnek el a többségtől, csak annyira előítéletesek, mint mások, sőt örüljünk, hogy ők egy kicsit talán kevésbé" – summázza kutatásuk eredményét Fehérvári.

Forrás: www.hvg.hu

Lassan népfrontos koalíció alakul ki az integrált oktatás szapulására. Értelmetlen dolog azonban az integráció kudarcáról beszélni, hiszen a magyarországi iskolák és fenntartóik többsége a közelében sem járt még annak, hogy kipróbálja.

Bármilyen cigányoknak kedvező szakpolitika csupán liberális okoskodás, sőt egyenesen kudarc és pénzkidobás, amennyiben nem hoz a többség szemében is látványos eredményeket - ilyen egyszerű gondolatmenetre épül az integrált oktatás heves bírálata - leginkább előfeltételezéseken, szóbeszédeken vagy sejtéseken alapul, nem pedig a valóság ismeretén.
 
A szocialista Tatai-Tóth András, meg a fideszes Sió László megszólalásai az integrált oktatás befuccsolásáról épp csak a legfrissebbek a hasonló tartalmú nyilatkozatok közül, de tagadhatatlanul meg volt már ágyazva ezeknek a bírálatoknak. Manapság egyébként is a "képmutatás helyett bátran ki kell mondani"  korát éljük.
 
Sőt utóbb már maga Sólyom László tért ki arra a Népszabadságnak adott szombati interjújában, hogy "nem lehet doktriner módon megoldani ezt a kérdést, vagyis mindenkire mindehol ugyanazt az integrációt kényszeríteni". Valamifajta rögeszméje lehet ez a megszólalóknak, mivel fideszes és szocialista nyilatkozók is azt sugallják, mintha itt drákói szigorral kikényszerített oktatási integrációról lenne szó, amelybe egyként belerokkannak az iskolák, a szülők és a gyerekek.
 
Pedig indokolt lenne ezzel kapcsolatos óvatosabban nyilatkozni, hiszen jelenleg messze nem az a helyzet, hogy az iskolák többsége elkeseredetten nyögi a kényszerintegráció terheit. Sokkal inkább arról, hogy az intézményekben sokáig bevett gyakorlat volt a roma gyerekek kevéssé indokolt gyógypedagógiai osztályba zárása, mint ahogyan az is, hogy a települések alapítványi fenntartású iskolák útján biztosítják, hogy szegények és cigányok ne keveredjenek a jobb módúakkal. Ha egy iskola(fenntartó) ezzel a gyakorlattal le akar számolni, ahhoz plusz forrásokat kap, illetve ha uniós pénzekre pályázik, ezzel a gyakorlattal le kell számolnia. (A hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket cikkünkben számtalanszor emlegetjük, ezért néha a HH-s, illetve a HHH-s rövidítést használjuk.)

Pénz, jó tanár és jó program kell - szólt az államelnök megoldási képlete ugyanebben az interjúban. Talán éppen ezért érdemes gyorsan leszögezni, hogy a jó tanár inkább az integrált oktatással járhat együtt. Téved, aki azt gondolja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket szigetszerűen, csoportokba összezárva megfelelő oktatási szolgáltatást kapnak. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy ha hátrányos helyzetűeket nagy csoportban, a többségtől elválasztva oktatnak, onnan lassan elvándorolnak a jobb képességű tanárok. Érthető is, hiszen hátrányos helyzetű gyerekeket egy tömegben tanítani embert próbáló feladat, a felkészültebb pedagógusok tehát előbb-utóbb jobb munkahelyet keresnek, a HH-s gyerekekkel maradt pedagógusoknak pedig gyakran sem képességük, sem türelmük nincs a velük folytatott küzdelemhez. Konfliktuskezelő módszereik gyakran korszerűtlenek, sikerélményben még úgyis alig van részük, így jelentősen csökkentik a követelményszintet. S bár elfogadhatatlan, mégis felfogható, hogy ebben a helyzetben miért jut odáig sok pedagógus, hogy a kudarcokért egyedül a diákot és családját kiáltsa ki bűnbaknak. Ha tehát nehezen szocializálható gyerekeket zárunk össze, azzal csak rosszabb helyzetbe hozzuk őket, esélyeik az emberhez méltó munkára és életre egyre csak csökkennek.

Integráció, amikor kisebbségben van a kisebbség

"Eddig egyetlen mérvadó kutatás készült az integráció hatásairól, ezért aki a témáról véleményt formál, az nem hagyhatja figyelmen kívül ennek eredményeit" - mondja Havas Gábor szociológus. Márpedig a Kézdi Gábor és Surányi Éva szerzőpáros felmérése szerint a vegyes tanulócsoportokan az integrált oktatás mind a hátrányos helyzetű, mind a többséghez tartozó diákokból a jobbat hozza ki. A kutatás során eltérő képességű tanulókat vizsgáltak, nem feltétlenül csak romákat. Az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának munkatársa, Sárközi Gábor is úgy fogalmaz: a pedagógusok munkájának eredményességét és az integrált oktatás gyerekekre gyakorolt hatását külön kell választani.
 
Szó nincs arról, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket könnyű volna oktatni. Az egymással összezárt, permanens kudarcra ítélt hátrányos helyzetűek között (meg nyilván szülőként majd azok gyerekeiben is) kialakul a tanulással szembehelyezkedő szemlélet. A szakemberek szerint csak a 25 százalékos arányt meg nem haladó HHH-s arány mellett működik az integrált oktatás, ezt kellene települési-kistérségi szinten biztosítani. Ezzel szemben ma az általános iskolákban a roma tanulóknak nagyjából egyharmadát oktatják szélsőségesen szegregált körülmények között. (Lásd Havas Gábor írását a Zöld Könyvben.)
 
A megoldáshoz pártszínektől függetlenül el lehet jutni: úgy kell kijelölni az adott település iskoláihoz tartozó körzethatárokat, hogy a HH-s meg a HHH-s gyerekek aránya minden intézményben nagyjából azonos legyen. Távolabbi kerületek-utcák is besorolhatók egy körzetbe, de az ott élők számára iskolabusz biztosításával kell megkönnyíteni a tanórákra járást. Mivel szabad iskolaválasztás van, mégiscsak megindulhat valamifajta áramlás az egyes iskolák között, de az arányok fenntartása érdekében a körzethatárokat évente felül kell vizsgálni. Így csinálják ezt Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Nyíregyházán.
 
Az integrált oktatás kritikusai közül sokan a jogszabályi előírások helyett inkább a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok módszertani felkészítését hiányolják. Az ő kedvükért vagyunk kénytelenek leírni, hogy ilyen módszertani tréning volt és van. Az iskoláknak, amelyek plusz normatívát igényeltek a hátrányos helyzetűek oktatásához, ezekre a képzésekre kellett, hogy beirassák munkatársaikat. A kurzus tizenegy szakterületet foglal magában: drámapedagógiától az aktív tanuláson át a projektszemléletű oktatásig és a kooperatív tanulásszervezésig. Az ehhez szükséges tananyagokat, módszertant magyar pedagógusok formálták. A tudományosan hangzó kifejezések mögött egyszerű gyerekközpontú pedagógiai szemléletmód rejlik.
 
Arról az alternatív pedagógiáról van tehát szó, amely lehet, hogy sokak számára továbbra is szitokszó vagy liberális ármány, valójában azonban teljesen bevett és működő alternatívája az idehaza egyre sikertelenebb poroszos szemléletű oktatásnak. Utóbbi úgy működik, hogy a tanár az osztályteremben nagymonológot ad elő, majd a soron következő alkalmakkor megkísérli rajtakapni diákjait, hogy mit nem tudnak. Nem kell külföldre utaznunk vagy Waldorf-iskolába mennünk, hogy lássuk, mennyire idejétmúlt ez a módszer. Elegendő beiratkozni egy korszerű nyelviskolába.
 
Egyébként éppen effajta tréningeken vettek részt azok a pedagógusok, akiknek harmada - a tanfolyam végén ugyanúgy, mint ahogyan az elején - genetikailag kódoltnak vélte a romák iskolai kudarcait. Meglehet, mindez azt mutatja, az integrációs erőfeszítésekhez nem igazán kedvez a tantestületi környezet. Ezzel együtt azért elmondható, a tanárok, az iskolák és az iskolafenntartók hozzáállása általában a többség elvárásait tükrözi, és annak megfelelően változik. 
 
A tanárok örülnek, ha nincs balhé 
 
"Pedagógus vagyok, ismerem a vidéki tantestületeket, s sajnos, azt kell mondanom, a tanárokban nincs motiváció, mindenki rutinból éli túl a napjait, s örül, ha megússza konfliktus nélkül. Most talán a pluszpénz hatására megindul valami" - mondja lapunknak a berettyóújfalui Igazgyöngy művészeti iskolát vezető L. Ritók Nóra, utalva a HHH-s gyerekeket oktató tanárok bérkiegészítésre, amelyet az integrációs normatívára jogosult iskolák pályázhattak meg január elején. A tanárok 5 ezer és 60 ezer forint közötti összeget kaphatnak.
 
Nyilvánvaló, hogy ha jól szocializált gyerekek közé a kelleténél nagyobb arányban rosszul szocializáltakat tesznek, az komoly konfliktusokat szül. És az is nyilvánvaló, hogy nem várható egyetlen szülőtől sem, hogy gyermekét kísérleti nyulnak adja egy integrációs teszthez. De tudniuk kell, hogy gyerekeinek a rosszul szocializált, hátrányos helyzetű réteggel való találkozása ugyan későbbre tolódik, de nem marad el. És ezt vélhetően traumatikus élményként élik majd meg.
 
"Nálunk működik az integráció, mert építek arra a szokásrendszerre, hogy együtt élünk, együtt dolgozunk, ráadásul a szülőkkel való kapcsolatok ápolását is nagyon komolyan vesszük. Nálunk nincs választási lehetőség, nem kerülhet a gyerek olyan osztályba, ahol nincs cigány. Elismerem, jobb helyzetben vagyok, mint más iskolák, hiszen míg nálunk az integrált oktatás kezdettől fogva magától értetődő volt, a szomszédban álló elitiskola például most szembesül azzal, hogy érkeznek hozzá cigány tanulók" - magyarázza L. Ritók Nóra. 

Miért nem jó példa a Gandhi Gimnázium?

Visszatérő elem az integrációszkeptikusok érvelésében a pécsi Gandhi Gimnázium emlegetése, mint olyan szellemi műhelyé, amelynek sikere igazolja, hogy nem kell vegyülni, az oktatást meg tudja oldani a kisebbség magától is. Ez azonban ott csúszik el, érvelnek forrásaink, hogy a Gandhi egy nemzetiségi alapon szerveződő intézmény, ahová szabad akaratukból iratkoznak be a roma diákok. Nem hasonlítható össze azzal, amikor egy diák (pontosabban szülei) akarata ellenére kerül "cigányosztályba". 
 
A képlethez hozzá tartozik, hogy igenis léteznek alulról jövő roma kezdeményezések: vidéken, kis falvakban számtalan tanodát alapítottak hátrányos helyzetű és roma gyerekek számára, ezek az intézmények a hírek szerint éppen mostanában fulladnak meg, miután az uniós pályázati pénzek átutalásának késlekedése miatt áthidaló kölcsönökbe verték magukat és eladósodtak. 
 
L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui tanárnő és integrációs szakértő szerint az integrációs források elköltésénél a felügyeleti szerv, vagyis a minisztérium azt nem vette csak figyelembe, hogy a programok, s az korszerű szemlélet milyen szintre szivárog le. Azt mindenesetre ő is és a tárca is sikerként könyveli el, hogy azokban a helyzetelemzésekben és intézkedési tervekben, amelyeket az iskolák, vagy fenntartóik uniós támogatások elnyeréséhez szabott feltételül a tárca és az európai pénzeket felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), sikerült jelentős részben felszámolni azt a gyakorlatot, hogy roma gyerekeket automatikusan gyógypedagógiai (vagyis "kisegítős") osztályokba sorolnak.
 
Ma már 1300 közoktatási intézmény folytat integrációs gyakorlatot, vagyis az általános iskolák egynegyede - mondja Sárközi Gábor.

Az a hiányossága továbbra is megvan a rendszernek, hogy csak települési szinten képes kezelni a problémát. A lecsúszott kisfalvakban továbbra is a HHH-s gyerekek kerülhetnek többségbe: az ő bajaikra a kistérségi szintű körzetesítés lehet a megoldás. 

Az oktatás nem elég

Ha az integrált oktatás netán nem hozta a várt eredményt, azért sem egyedül az iskola vagy a motiválatlan tantestület a felelős. Az oktatási integráció csak a munkapiaci integrációval, a családsegítő rendszerek készenlétbe állításával, vagy - ahogyan Sólyom László is kiemelte - mentorálással együtt valósítható meg. Történetesen az oktatási tárcának volt és van ilyen mentorprogramja, ebben a tanévben közel húszezer mentoráló tanár és diák pár dolgozik együtt. Az OKM a hátrányos helyzetű gyerekeket oktatók bérpótlékán kívül az óvodáztatási támogatást vezeti be idén: félévente tízezer forintot kap az a szülő, aki kicsi korban már rendszeresen közösségbe járatja a gyerekét.

"Az ÁSZ-jelentéssel szemben úgy látom, hogy nem pusztán az adja egy progam sikerét, hogy hány roma vett benne részt, hiszen akkor bármely fővárosi építkezést integrációs projektnek nevezhetnénk. A kérdés, hogy az egyes projektek mennyire segítették elő az esélyegyenlőség érvényesülését, s a kitűzött tervet a monitorozás alapján teljesítették-e" - mondja Sárközi, aki szerint a ráfordításokat és a kedvezményezettek számát a vitázó felek másként fogják megítélni.
 
Meglehet, nem az integrációs erőfeszítések, hanem az egész magyar közoktatás szegénységi bizonyítványát kellene inkább kiállítani. Elegendő elolvasni a Zöld könyvet, belepillantani a PISA-felmérések eredményeibe, majd melléhelyezni az oktatásba öntött pénzt, és kijön a siralmas végeredmény.

K. G.

Forrás: www.hvg.hu

 

 

Mesélj még!

Régebben a mese hozzátartozott a mindennapokhoz. Sajnos manapság ezt a szerepet igen nagy százalékban átvették a technika csodái.

Statisztikai adatok szerint a magyar gyerekek néznek legtöbbet tv-t.

A meséknek lényeges szerepük van a feszültség oldásában. A gyerekek azonosítják magukat a szereplőkkel, átérzik a történteket, azonosítják saját küzdelmeiket a hallottakkal.

Mesehallgatáskor a csend, a félhomály, az este intimitása gyakran kihozza az aznapi gondokat, örömöket, élményeket. Nincs figyelemelterelő inger, zavaró körülmény. Nagyon fontosak ezek az őszinte, meghitt pillanatok.

Mese közben érdemes magyarázatot fűzni azokhoz a részekhez, amelyek nehezen érthetőek vagy elgondolkodtatóak a gyerek számára. Figyeljünk oda a metakommunikációs jelzésekre (mozdulat, arckifejezés, reakció).

Nyugodtan mesélhetünk Hamupipőkét, Hófehérkét stb. is. Az életnek nemcsak a napos oldalát kell bemutatni a gyereknek. Ismerkedjenek meg a rossz oldallal is. Nem szabad elhitetni velük, hogy mindenki jó és tökéletes. Nem árt, ha a saját indulatai, kitörései is visszaköszönnek a mesében.

Mivel a mesében minden megoldódik, a jó és a gonosz is elnyeri méltó jutalmát\büntetését, a mese mindig pozitív élményekkel zárul.

Mesélni is és mesét hallgatni is – egyszerűen jó.  A meghitt percek alatt adunk és kapunk is.

Ne hagyjuk ki!!!!

A televíziózásról

A tv-ben megjelenő erőszak direkt módon segíti elő az agresszió kiváltódását.

A negatív példa erősödik, ha az erőszak elkövetője szimpatikus tulajdonságokkal is rendelkezik.

A médiabeli agresszió és a családi erőszak (pl. verés) megduplázza a negatív hatást.

Különösen veszélyes, ha az agresszió büntetlenül marad vagy ha az agresszív hőst a felnőtt felmagasztalja, bátorrá, hőssé nyilvánítja.

MI, szülők járjunk elő jó példával. Mutassuk meg, hogy nem élünk függőségbe a tv-től.


Néhány fontos megjegyzés

  • A  tv ne  a lakás központi helyén legyen.
  • Ne nézzünk tévét vacsora közben, hiszen akkor megfosztjuk magunkat és gyerekeinket a beszélgetés lehetőségétől.
  • A tv-t ki szabad kapcsolni. Nem kell háttérzajnak.
  • Ne kapcsolgassunk gyerekeink jelenlétében, ők jobban szeretnek egy műsornál leragadni.
  • Lehet észszerű megállapodásokat kötni a tévézés idejéről.
  • Nézzük együtt az olyan filmeket, amiben necces részek lehetnek.
  • Fűzzünk magyarázatot a nehezen érthető tartalmakhoz.
  • Óvodáskor előtt nincs szükség tévézésre.
  • Ne küldjük a gyereket tévézni, ha fáradtak vagyunk vagy nem érünk rá.
  • A tv-nézés ellazít, csökkenti a szellemi képességeket, a kreativitást.
  • A tv nem pótolja az aktív szabadidőt, a biciklizést, futkározást stb.
  • Hívjuk fel a gyerek figyelmét a természetfilmekre, hiszen a tévézés fejlesztő szerepe tagadhatatlan.

 

Juhászné G. Dóri

Észrevetted már, hogy a legkisebbek nem mindig a szemedbe néznek, hanem inkább a fejed fölé? Érzékelik az energiamezőt, ami körbeveszi az embert. Szeretnéd Te is látni? És tudni, melyik szín mit jelent?

Érdekes lenne, ha a kisbabák mesélni tudnának erről (is)... De mire megtanulnak beszélni, általában elvesztik ezt a képességüket, vagy nem is gondolják, hogy ez olyan említésre méltó lenne.


Panna megnevezte a színeket

Nem volt még két éves, de remekül beszélt, a színeket is ismerte. Egy utazás alkalmával barátnőmet lepirosszilvikézte, és maradt is ennél a kifejezésnél. Persze nem értettük. Amikor engem, az anyját lekékezett, kezdtünk gyanakodni. Végignéztük Szilvi ruhatárát, nem volt benne egyetlen piros ruhanemű  sem, úgyhogy nem erre emlékezett. Én meg nem is nagyon hordok kéket, egyszerűen nem szeretem! Jónéhány nap múlva értettük meg, valószínűleg az auránkat látta.

Minden gyermek látja, a legtöbbjüket viszont sikeresen leneveljük erről. Amikor a kicsi rajzol, és a mamát pirossal, a papát meg sárgával jeleníti meg, gyakran rászólnak: nem is ilyen színűek az emberek! Sokszor a kisgyermekeket mi magunk gátoljuk tudásuk, érzékelésük kommunikálásában és fejlődésében.

Mit jelentenek az aura színei?

Vörös
A vörös az energia színe. Ha a sötétvörös van túlsúlyban, s az egyén szeret is vörös ruházatot viselni, akkor az illető egyfajta ideges, nyugtalan állapotban van, mely még személyiségének fejlődésére is veszélyes lehet. A bíborvörös erős 'én'-t jelent. Jelenthet önzőséget, lobbanékonyságot, de bátorságra, vakmerőségre is utalhat.

Sötétrózsaszín
A vörös és a kék egyfajta keveréke - egy nyugodtabb, kontrollált személyiséget fed. A gyöngyházfényű, szivárványszínekben játszó rózsaszín gyakran a szerelmes emberek auraszínét jellemzi – nem véletlenül mondják, hogy rózsaszínben látják a világot. 

Narancssárga
A Napnak a színe, energiát jelent. A narancssárga színű aura hordozói sokkal kreatívabbak, mint vörösszínű társaik. Az aranyba hajló narancssárga szín életerős személyt mutat, aki jó önkontrollal rendelkezik. Olyan valakit, aki elvégzi kitűzött feladatait. A szín árnyalatának erőssége is fontos. Például egy sötétbe hajló narancssárga olyan személyt sejtet, aki abban az időben hajlamos a lustálkodásra.

Sárga
Az értelem színe. Azok, akik szeretik ezt a színt, mély gondolatokkal rendelkező emberek. Minél jobb intellektussal rendelkeznek, ez a szín annál erősebb az aurájukban. Nemcsak gondolkodók, tanítók is egyben.  Jó egészségi állapot‚ kiegyensúlyozottság jellemzi őket. Kedvesek, barátságosak, szeretnek kirándulni, ezenkívül a társaságot is kedvelik.

Ursula Ruberts szerint a halványsárga szín megjelenése az aurában a fej körül azt mutatja, hogy egy gyerek értelmi fejlődése megindult. Ez a jelenség nagyjából hétéves korban játszódik le, habár a korán érő gyermekeknél természetesen korábban is megtörténhet.

Aranysárga
Öröm, szabadság, kötődés nélküliség. A sárgával sugárzó emberek tele vannak belső örömmel, nagyon nagylelkűek és nem kötődnek semmihez. Az aranysárga fényudvar a fej körül magas spirituális fejlettséget jelent. (Buddhánál és Krisztusnál a fényudvar egészen a karjukig terjedt.) 

Zöld
Nyugalmas, mérséklő energia, természetgyógyászati képességet is jelent. Az emberek, akiknél a zöld erős pont az aurában, sokszor már a jelenlétükkel is gyógyítanak. Egy zöldszínű, erős aurájú ember jelenlétében lenni nagyon békés és nyugalmas érzés. Ha valaki általában nem szeret zöld ruhát viselni, mégis egyszerre elkezd ilyeneket használni, akkor ez abbéli törekvésének a jele, hogy szeretne egészségi állapotán javítani. A citromszerű zöld némi álnokságra való hajlamot jelez. A zöld színhez társulhat féltékenységi érzés is: amikor egy alapvetően sárga színű aurát zöld szín ölel körül. Ekkor két alapszíne van az aurának, mindkettő dominanciára törekedve.

Kék
A szellemi ihletettség színe. Betegség idején, kimerült állapotban, az igény megnövekszik e szín iránt. Azok, akiknek kedvenc színük a sötétkék, nyugodt és rendezett környezetre vágynak. Rendszerint a másokon való segítésnek a belső szükségszerűsége tölti el őket. Az egyetlen halvány negatív vonása ennek a színnek az, hogy az adott személy hajlamos elkedvetlenedni, s szeszélyesnek lenni. A halványkék némi éretlenséget tükröz, próbálkozó típus. A segítőkészséget is jelentheti. Ha valakiben olyan gondolatok támadnak például, hogy szükségét érzi a másokon való segítésnek és ezt ki is mutatja, akkor az aurájában kék sugárkitörések lesznek megfigyelhetők.

A türkiz
Lendületes és nagyon energikus személyiségre utal, aki képes az énjének kivetítésére és hatással van másokra. Az olyan emberek, akiknél a türkiz erős pont az aurában képesek egyidejűleg több dolgot is csinálni és jó szervezők.

Ibolya
Az ilyen színű aurával rendelkező személy olyasvalaki, akit nem von uralma alá az anyagi világ, sokkal inkább szellemi, spirituális. Az igazság után kutatók színe. Érzékenységre vall, szoros összhangot jelent az energiával való telítettség és a kutatási igény között, s egyfajta vonzódást érez a mélyen lelki, spirituális, akár mágikus dolgok iránt.

Barna
Bizonytalanságérzést jelez. A tétlenség, a vezetőképesség hiánya jellemzi a szín hordozóit. Igen gyakran figyelhető meg a lusta emberek aurájában. Gyakran jelenti az érzelmek elfojtását, ha valaki a barna színhez ragaszkodik környezetében. A barna domináló szín igényt jelent nagyobb belső biztonságra, a másokhoz való tartozásra. Ez az elsődleges színe a Földnek, s utal arra is, hogy vágyódunk egy alapjaiban biztonságos otthonhoz és biztonsághoz, egy helyhez, ahová tartozni szeretnénk.

Szürke
A szín rossz egészségi állapotot, az életenergia hiányát tükrözi. Az ilyen emberek kerülik a dolgokba való beavatkozást, igyekeznek mindentől távol maradni.

Gyakran jelent ez a szín egyfajta nyilvánvaló önbecsapást. Ha megfigyeljük a divat diktálását, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a szürke olyan esetekben a menő, amikor egy társadalom nyilvánvaló próbatételeken megy át. Mindezek ellenére gyakran merül fel az igény, hogy az egyhangúságot vörös sugarakkal közömbösítsék.

 

Fekete - Gyakran láthatók üres területek az aurában - összhangban a fiziológiai működéssel: ahol fekete foltok vannak, azok a szervek figyelmet érdemelnek. Ha egy személy vonzódik a fekete színhez, sokkal több minden levezethető a szín használójának személyiségéről, egyéniségéről. A fekete a halál fizikai színe. A Luscher-féle színteszt azt mondja, hogy az a személy, aki a feketét választja kedvenc "színének", az kiegyensúlyozott viselkedést mutat, bár szélsőséges természetű. Olyan személy, aki igyekszik mindent megtagadni. 

Fehér - Ez az eredménye a színek tökéletes kombinációjának. Az egyesítés tiszta fényt eredményez.  Egy olyan állapotra utal, melyre valamennyien törekszünk. Ezek az emberek „megvilágosodottak“, minden körülmények között mások boldogságának szolgálatába álltak, lemondtak saját vágyaikról, soha nem egoisták.

Az első gyakorlat
Félhomályos szobában, fehér háttérnél nyújtsd előre karjaidat és tartsd ujjaidat kb. fél méterre szemeidtől. Egymás felé nézzenek az ujjaid, bambulj a két kezed közé, a szétterpesztett ujjaid közötti teret figyeld. Kis gyakorlással látni fogod a fényfonálkákat az ujjak között.

Forrás: nana.hu

Jelenleg Online

Oldalainkat 1854 vendég és 0 tag böngészi

Linkek

Utolsó fórum hozzászólások

Dokumentumok

dokumentumokDokumentumaink segítséget nyújtanak, ha szükséged van rá a munkád során. Vedd figyelembe, te is segíthetsz másoknak, ha publikálsz itt cikkeket!

Témakörök

temakorokA honlap megpróbálja összegyűjteni a fejlesztéshez, gyógypedagógiai és logopédiai munkához szükséges anyagokat. Tegyél te is azért, hogy minél több anyagot találjanak itt az érdeklődők.

Segítségnyújtás

segitsegHa kérdése van, a fórumban megkérdezheti és a megfelelő szakember megpróbál segíteni Önnek!

Fórum

forumA  fórum az a hely, ahol meg lehet beszélni a problémákat. Mindenkit várunk oda, akinek kérdése van vagy segítséget szeretne nyújtani másoknak.