Fejlesztés

Részletek: Írta: Szerkesztő; Kategória: Fejlesztés; Megjelent: 2008. január 10; Találatok: 10116

OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

A hivatalunkhoz érkezett panaszok azt mutatják, hogy a fogyatékossággal élő tanulók, és szüleik a közoktatás talán legkiszolgáltatottabb szereplői. A szülők kiszolgáltatottságának forrása gyakran az információk hiánya, és az a tény, hogy mivel gyermekük tőlük is különbözik, a neveléshez segítségre van szükségük.

Azon személyek számára, akik a közoktatásban feladatot látnak el, a tanuló tanulási képességének korlátozottsága egyszerű tény, amelyet munkájuk során figyelembe kell venniük. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a szülő számára a gyermek csökkent képessége feldolgozandó probléma. Nem hibáztatható egy szülő sem azért, mert nehezen fogadja el a gyermeke másságát, különösen abban az esetben, ha ezzel kívülállók - pedagógusok, orvosok, gyógypedagógusok - szembesítik. Másrészről tisztában kell lenni azzal is, hogy a fogyatékosság, illetve más fejlődési zavar megállapításától kezdve sok közoktatási kérdésben - mint a nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztása, vagy a magántanulóság válaszhatósága - megszűnik a szülő döntési önállósága. A közoktatásban feladatot ellátóknak minden eszközzel arra kell törekedniük, hogy elfogadtassák a szülővel azt, hogy a szülői jogok korlátozása, illetve az együttműködési kötelezettségek előírása a gyermek, tanuló érdekében és nem a szülő ellen történik. Ennek megfelelően hivatalunk a sajátos nevelési igényű tanulóktól és szüleiktől érkezett, velük kapcsolatos panaszokat és kérdéseket különös gonddal kezeli, kiemelt figyelemben részesíti.

A közoktatási törvény 2003. évi módosításának egyik új vonása, hogy a jövőben nem alkalmazza a fogyatékos gyermek, fogyatékos tanuló, valamint a más fogyatékos gyermek, tanuló kifejezést, hanem a "sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló" megnevezéssel jelöli azokat a gyermekeket, tanulókat, akiknek fejlődésük érdekében az átlagostól eltérő szolgáltatásokra van szükségük. A módosított törvényszöveg felsorolja azokat a fogyatékosságokat és fejlődési zavarokat, amelyek alapját képezhetik a sajátos nevelési igény megállapításának. Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló az, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, illetve több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, vagy a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (például diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar). A fejlődési zavarok felsorolása a törvényben példálózó jellegű, tehát az ott fel nem sorolt egyéb rendellenességek feltárása esetén is megállapítható a sajátos nevelési igény.

A közoktatási törvény 30. § (1) bekezdése kimondja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A különleges gondozást a szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményében foglaltak szerint a korai fejlesztés és gondozás, az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás, a fejlesztő felkészítés keretében kell biztosítani.

A fenti szabályozás egyértelművé teszi a szakértői bizottságok kettős szerepét. Egyrészt a konkrét ellátásokra való jogosultság a szakértői bizottság szakértői véleményének kibocsátásával keletkezik, ami azt jelenti, hogy szakértői vélemény nélkül a tanuló nem tarthat igényt a különleges szolgáltatásokra. Másrészt a szakértői bizottságok speciális szakértelem, és az általuk hozzáférhető információk birtokában javaslatot tesznek azokra a konkrét ellátásokra, ami a gyermek, tanuló fejlődését szolgálják.

A vizsgálat legfőbb célja, hogy megállapítsa vagy kizárja, hogy a tanuló valamely fogyatékosságban szenved, illetve, hogy a tanuló fejlődése szempontjából legmegfelelőbb oktatási módra javaslatot fogalmazzon meg. Emellett a szakértői javaslat számos más kérdésben orientálja a szülőt, a pedagógust és az intézményvezetőt, amikor állást foglal olyan kérdésekben, mint például az alkalmazandó pedagógiai módszerek, mentesítés bizonyos tantárgyak, tan- tárgyrészek alól vagy a magántanulói jogviszony. A szakértői bizottság közreműködése tehát nem csupán azért fontos, mert a szülő segítségére lehet a megfelelő intézmény kiválasztásában, hanem mert jogi hatással és a közoktatási törvény szerinti esetekben a szülőre, a tanulóra és az intézményekre is kötelező erővel bíró szakértői véleményt csak a vonatkozó jogszabályban meghatározott szervek, az abban foglalt eljárási szabályok betartásával bocsáthatnak ki. Álláspontunk szerint a vizsgálaton való részvétel a gyermek különleges gondozáshoz való joga érvényesülésének alapvető feltétele. A szülő és a szakértői bizottság együttműködése hatékonyan segítheti a tanuló fejlődését és felzárkózását.

Egy szülő azt sérelmezte, hogy diszlexiás gyermekét a bizottság javaslatára olyan intézménybe íratta, amely nem nyerte el bizalmát, és másik iskola keresésében kérte segítségünket. Tájékoztattuk arról, hogy másik iskola megtalálásában a szakértői bizottság tudja segíteni, és amennyiben a szakértői bizottság megállapításaival nem ért egyet, a szakértői javaslatot nem köteles aláírni, illetve kezdeményezheti annak felülvizsgálatát. Ebben az esetben az nem hajtható végre, és amíg a jogorvoslati eljárás eredményeképpen nem születik döntés, addig az azt megelőző szakértői vélemény marad érvényben. Amennyiben a szakértői véleményt mint szülő aláírta, a javaslatban szereplő intézménybe köteles beíratni gyermekét. Ha azonos iskolatípuson belül kíván iskolát váltani, a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgáltról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet 14. § (5) bekezdése szerint erről írásban tájékoztatnia kell az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottságot, aki ennek megfelelően módosítja a szakértői vélemény kijelölt iskolára vonatkozó részét. Amennyiben iskolatípust szeretne váltani, ehhez gyermeke újbóli vizsgálata szükséges, amelyet a szülő bármikor kezdeményezhet. (K-OJOG-404/2003.)

. A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet szerint 15. § (5) bekezdése szerint az óvoda a tanköteles életkorba lépéskor a gyermek fejlettségével kapcsolatban javasolhatja, hogy a gyermek - annak megállapítása céljából, hogy szükséges-e sajátos iskolai nevelésben és oktatásban való részvétele, illetve elérte-e az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget - szakértői és rehabilitációs bizottsági vizsgálaton vegyen részt, vagy az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérésének megállapítása céljából a szülő vigye el a nevelési tanácsadóba.

Egy nagyszülő sérelmezte, hogy a szakértői bizottság az iskolaérettségi vizsgálat alapján azt a javaslatot tette, hogy unokája intenzív logopédiai ellátás mellett maradjon még egy évig óvodában. A nagyszülőt tájékoztattuk arról, hogy a szülőnek lehetősége van a szakértői vélemény tartalmának megváltoztatása érdekében a települési jegyző eljárását kezdeményezni. (K-OJOG-324/2003.)

A szakértői bizottság segítsége egyrészt gyógypedagógiai jellegű, másrészt információs segítség. A bizottság számos olyan információval rendelkezik, amelyek birtokában a szülő bizonyos fokig visszanyerheti döntési önállóságát. A szülők tájékoztatása a tanulási képességet befolyásoló rendellenességről, a fejlesztési lehetőségekről, a rendelkezésre álló iskolákról a szakértői bizottság feladata.

Számos levélben számolnak be szülők arról, hogy nem találnak megfelelő intézményt gyermeküknek. A szakértői bizottság egyik legfontosabb szerepe, hogy segítséget nyújt a szülőnek a megfelelő óvoda, iskola megtalálásában. A jogszabály információszolgáltatási előírásainak köszönhetően a szakértői bizottságok pontosan tudják, hogy a feladat-ellátási területükön milyen nevelési- oktatási intézmények működnek.

A közoktatási intézményt fenntartó önkormányzat jegyzője, főjegyzője folyamatosan köteles tájékoztatni az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottságot arról, hogy melyek azok az intézmények, amelyek rendelkeznek a fogyatékos gyermek, tanuló különleges gondozásának ellátásához szükséges feltételekkel. A bizottság a megküldött adatok alapján jegyzéket készít azokról az intézményekről, amelyek részt vesznek a gyermek, tanuló különleges gondozásában, és tájékoztatja a vizsgálaton megjelent szülőt azokról a lehetőségekről, amelyek alapján gyermeke a tankötelezettségének, illetve a képzési kötelezettségének eleget tehet. A kijelölt nevelési-oktatási intézményt a szülő választja ki a szakértői és rehabilitációs bizottság által javasolt intézmények közül. A közoktatási törvény 66. § (2) bekezdése értelmében a kijelölt iskola, ha nem kötelező felvételt biztosító ("körzetes") iskola, a tanuló felvételét csak helyhiány miatt tagadhatja meg. Ebben az esetben a szakértői véleményt adó intézmény megkísérel másik, a sajátos neveléshez és oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező nevelési-oktatási intézményt találni. Ha így sem oldható meg a gyermek, a tanuló elhelyezése, a szakértői véleményt adó intézmény meghatározza, hogy a gyermek, a tanuló milyen módon kapcsolódhat be a nevelésbe és az oktatásba, valamint a gyermeket, a tanulót előjegyzésbe veszi mindaddig, ameddig felvételét nem sikerül megoldani.

Egy szülő azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy mozgáskorlátozott gyermekének segítsünk olyan óvodát találni, ahová az ép gyermekekkel együtt járhat. Tájékoztatást adtunk arról, hogy a gyermeke állapotának megfelelő óvodai ellátás biztosításához szükséges, hogy az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság a gyermeket megvizsgálja, szakértői véleményét elkészítse, és a rendelkezésére álló intézménylistából a szülő kiválassza azt az intézményt, ahová gyermekét beírathatja. Tájékoztattuk továbbá arról, hogy melyik szakértői bizottsághoz kell fordulnia. (K-OJOG-323/2003.)

A megfelelő közoktatási intézmény megtalálása sok esetben azért nem sikerült, mert a tanuló nem jutott el a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság elé, a szülő így nem ismerhette meg az intézményi jegyzéket. A bizottság helyett ezeket a tanulókat gyermekkórházak vizsgálták, és a szülők a vizsgálati zárójelentés megállapításaira támaszkodva próbálták megtalálni a megfelelő nevelési-oktatási intézményt. A kórházi szakemberek ilyen tevékenysége sok esetben nem nélkülözhető a fogyatékossággal élő tanulók számára, azonban a szakértői bizottság vizsgálatát nem helyettesítheti.

Egy szülő azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy gyermeke magaviseletére hatodik osztályos korában kezdtek el panaszkodni a pedagógusok, holott addig nem volt vele baj. Az igazgató azt ajánlotta a szülőnek, hogy fia töltsön egy kis időt a délutáni felzárkóztató osztályban, hátha a rossz közösségtől majd "észhez tér". A szülő ezt büntetésnek tartotta, és a javaslatot elutasította, de a tanári jelzéseket követően gyermekét ideggondozóban vizsgáltatta meg. Itt megállapították, hogy hiperkinetikus magatartászavar okozza a viselkedési problémákat. A szülő az iskolában kialakult konfliktus megoldása érdekében kérte hivatalunk eljárását. A szülőt tájékoztattuk arról, hogy gyermeke számára a különleges ellátást a szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleményének birtokában biztosíthatja. (KOJOG- 889/2003.)

Számos okból előfordulhat, hogy a szakértői bizottság és a szülő között nem alakul ki megfelelő párbeszéd. Az együttműködés hiánya minden esetben a tanuló oktatási jogainak sérelméhez vezetett.

Gyakori panasz, hogy egy-egy tanuló integrált oktatását olyan alapítványi iskolák biztosítják, ahol a szülőknek magas tandíjat kell fizetniük. A szülők ebben a helyzetben ellentmondást észlelnek tandíjfizetési kötelezettségük és az ingyenes általános iskolai oktatás elve között. Sajnos a szülők már csak végső kétségbeesésükben fordulnak hivatalunkhoz, akkor, amikor a családi költségvetés nem bírja tovább a tandíj fizetését. Az alapvető problémának azt látjuk, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az önkormányzat a sajátos nevelési igényű tanuló számára is köteles biztosítani az ingyenes alapfokú oktatást.

A különleges gondozáshoz való jog érvényesülésének érdekében az állam a közoktatási törvény szerint működteti a közoktatás rendszerét. Így az óvodáról, az általános iskoláról, a szakiskoláról, a középiskoláról, a kollégiumról, a pedagógiai szakszolgálatról az állami szervek és a helyi önkormányzatok intézményfenntartói tevékenysége, illetve az állami, a helyi önkormányzati feladatellátás keretében gondoskodik. A sajátos nevelési igényű tanuló oktatásban való részvétele és kollégiumi ellátása az állami-önkormányzati fenntartású intézményekben minden esetben ingyenes. A megfelelő feladatellátás biztosítása mellett az önkormányzatnak nincs kötelezettsége arra, hogy egy alapítványi iskola tandíját támogassa, illetőleg annak kifizetését magára vállalja. Amennyiben a szülő az alapítvány által működtetett nevelési-oktatási intézményt választja, az esetleges fizetési kötelezettség őt terheli.

Az alapítványi oktatás azonban nem feltétlenül jár tandíjfizetési kötelezettséggel. Az önkormányzat dönthet úgy, hogy az alapítvánnyal közoktatási megállapodást köt, és finanszírozza az általa ellátandó tanulók oktatását. Így a tanuló számára ingyenessé válik a szolgáltatás igénybevétele. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt, hogy jogszerűen előállhat olyan eset, hogy a tanuló ellátását csak alapítványi iskola tudja megoldani, az azonban nem fordulhat elő, hogy a sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettségének csak tandíjfizetés ellenében tehet eleget.

Az elmúlt évben alapítványi iskolába íratott tanulók szüleinek kezdeményezésére számos ügyben folytattunk egyeztetést a szakértői bizottság és az önkormányzat között, azt vizsgálva, hogy az önkormányzat teljesíti-e feladatát az integráltan oktatható sajátos nevelési igényű tanulók vonatkozásában. (KOJOG- 122/2003., K-OJOG-287/2003., K-OJOG-288/2003., K-OJOG- 294/2003., K-OJOG-353/2003.)

Eljárásaink fényt derítettek arra, hogy a szakértői véleményekben azért kerültek kijelölésre alapítványi iskolák, mert a szülők úgy tudták, hogy a lakóhelyükön nincs olyan önkormányzati fenntartású iskola, amely biztosíthatná gyermekük különleges gondozását. A megkeresett helyi önkormányzatok minden esetben ennek ellenkezőjéről tájékoztattak. Az ügyekben a szakértői bizottságok és az önkormányzatok nyilatkozatai ellentmondóak voltak. A bizottságok azt állították, hogy az önkormányzatok nem tájékoztatták időben a tanulók ellátására alkalmas intézményekről, az önkormányzatok ezt tagadták. Mivel az alapítványi iskolák kijelölésével a szülők egyetértettek, az oktatási jogok sérelme ezekben az ügyekben nem volt megállapítható.

Amennyiben a szakértői bizottság enged a szülők kérésének, és olyan intézményt jelöl ki, amely nem rendelkezik a tanuló különleges gondozásához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, az súlyos jogsértéshez vezet.

A szülők sérelmezték, hogy más tanulók szülei nyomására gyermeküket korábbi csoportjától elkülönítették, és a korábbiaknál alacsonyabb óraszámban kívánták ellátni. A szülők sérelmezték továbbá gyermekük szakértői vizsgálatának kezdeményezését, és azt a javaslatot, hogy gyermekük nevelése-oktatása más intézményben folytatódjon. Megállapítottuk, hogy attól a ponttól fogva, hogy a tanuló nem a képességeinek megfelelő nevelési-oktatási intézményben folytatta tanulmányait, jogsértő helyzet állt elő. A jogsértő helyzet akkor vált mások számára is égető kérdéssé, amikor az érintett tanulón kívül másoknak, tanulótársainak és pedagógusainak a jogai is veszélybe kerültek. Feltételezhető azonban, hogy ha a tanuló megkapta volna az állapotának megfelelő ellátást, ez a helyzet nem következett volna be. A jogsérelem előidézésében az intézmény vezetője, a szakértői és rehabilitációs bizottság és a szülők is felelősek voltak.

Tekintve, hogy az iskola sem a diák tanulói jogviszonyának keletkezésekor, sem azután nem rendelkezett a megfelelő ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, megállapítottuk, hogy mind a tanulói jogviszony kialakítása, mind annak folyamatos fenntartása jogsértő volt. Ezért kezdeményezéssel fordultunk az intézményvezetőhöz, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az általa vezetett intézményben a tanulói jogviszony kialakítása és fenntartása minden esetben megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek. Továbbá felhívtuk a figyelmét arra, hogy abban az esetben, ha az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság - a jogszabályi rendelkezések ellenére - az általa vezetett intézményt jelölné ki olyan tanuló nevelésére-oktatására, akinek neveléséhez-oktatásához az intézmény nem rendelkezik a megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel, a jogsértő állapotot jelezze a bizottság, illetve a fenntartó képviseletében eljáró jegyző felé.

A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a fenti jogsérelem kialakulásában aktív szerepet játszott a szakértői bizottság is, aki a szülő kérésére azt az intézményt jelölte ki a tanuló számára, amely a jogszabályban előírt feltételeknek nem felelt meg. A tanuló oktatási jogai továbbá akkor is sérültek, amikor a szülők ellenállását észlelve nem kezdeményezett államigazgatási eljárást annak érdekében, hogy a szülők gyermekükkel jelenjenek meg a szakértői kontrollvizsgálaton. Mindezek alapján azzal a kezdeményezéssel fordultunk a szakértői bizottság vezetője felé, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az általa vezetett intézményben a szakértői javaslatok elkészítése, és a vizsgált tanulók képességeinek megfelelő nevelést-oktatást nyújtó intézmények kijelölése minden esetben megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek. Abban az esetben, ha a bizottság által vizsgált tanulók szülei nem tanúsítanak együttműködést a bizottsággal, és ezzel akadályozzák, hogy gyermekük a képességeinek megfelelő nevelést-oktatást nyújtó intézmény szolgáltatásaiban részesüljön, a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet 18. § b) pontjának megfelelően a tanuló érdekében kezdeményezze államigazgatási eljárás megindítását. Kezdeményezéseinket az érintettek elfogadták. (K-OJOG-293/2003.)

A fenti esetből látszik, hogy a különleges gondozáshoz való jog biztosítására vonatkozó jogszabályi előírások szigora nem öncélú. A szülők túlnyomó része nem rendelkezik olyan szakértelemmel, hogy meg tudná ítélni, mely oktatási- nevelési forma szolgálja leginkább gyermekük érdekét. Ezt a feladatot a törvény a szakértői és rehabilitációs bizottságok hatáskörébe utalja, és a szülői együttműködés hiányának esetére pontosan azért írja elő államigazgatási eljárás indításának kötelezettségét, hogy ezzel a tanulók jogainak érvényesülését garantálja.

Ahhoz, hogy a szülők gyermekük jogainak megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket megtehessék, ismerniük kell a jogszabályi rendelkezéseket, a különleges jogokat és kötelezettségeket, valamint az azok érvényesítéséhez szükséges eljárásokat. A szülők tájékoztatásában minden közoktatási feladatot ellátó szervnek és személynek - beleértve hivatalunkat is - szerepet kell vállalnia.

Álláspontunk szerint a különleges gondozáshoz való jog nem csupán a szakértői véleményben foglalt konkrét ellátásokra vonatkozó jogosultságok halmaza, hanem a jogérvényesítéshez szükséges feltételek, így az információkhoz való hozzájutás jogát is magában foglalja.

Egy tanulót, akiről szakorvos megállapította, hogy hiperaktív, rendellenes viselkedése miatt az osztályközösség kirekesztette. Az érintett szülők nyílt levelet írtak a jegyzőnek és az igazgatónak, hogy a tanulót távolítsák el az osztályból. A szülő a jegyzőhöz, majd a polgármesterhez fordult, hogy információt kapjon a speciális oktatást nyújtó helyi általános iskolákról. Ezt az információt többszöri írásbeli kérése ellenére sem kapta meg, és eljárásunkat kezdeményezte annak megállapítására, hogy az önkormányzat sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos feladatellátása megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek. A polgármester az esettel kapcsolatosan arra hivatkozott, hogy a szóban forgó tanuló nem jogosult a különleges gondozásra, mert nem a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság diagnosztizálta a hiperaktivitást. A polgármester hivatalunkat arról is tájékoztatta, hogy aki az igényjogosultságát megfelelően igazolja, annak az önkormányzat minden esetben biztosítja a javasolt ellátást.

Megállapítottuk, hogy a tanulónak a közoktatási törvény 30. § (1) bekezdésében foglalt különleges gondozáshoz való joga sérült, mert a különleges gondozáshoz való jog megállapításához szükséges információkról, a szakértői bizottsági vizsgálat szükségéről, mind a jegyző, mind a polgármester elmulasztotta tájékoztatni a szülőt. Kezdeményezésünket az önkormányzat elfogadta. Mivel a tanulónak időközben másik városban találtak iskolát, az önkormányzat a családnak kártérítést fizetett. (K-OJOG-359/2003.)

Külön ügycsoportot alkottak az integráltan oktatható sajátos nevelési igényű tanulók eltérő tanulmányi követelményeivel kapcsolatos kérdések és panaszok. Gyakran felmerült a kérdés, hogy az erről hozott döntés kötelezettség vagy lehetőség az intézményvezető számára. Számos esetben tapasztaltuk, hogy az eltérő tanulmányi követelményekkel kapcsolatos jogok és kötelezettségek vonatkozásában mind a diákok, mind az őket tanító pedagógusok tájékozatlanok. Előfordult, hogy a pedagógus és a diák egyetértett a sajátos követelmény alkalmazásában, és annak jogszerű megoldása iránt érdeklődtek hivatalunktól. (K-OJOG-253/2003.)

A közoktatási törvény a kötelező tanórai foglalkozás alóli felmentések, illetve az egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből való mentesítések rendszerével biztosítja az integráltan oktatott sajátos nevelési igényű tanulóknak, hogy tudásukat képességeiknek megfelelően értékelhessék. Az eltérő tanulmányi követelmények megállapítása az igazgató döntési jogosultsága. A közoktatási törvény e tárgyban az igazgató döntési jogköre szempontjából két eltérő jogintézményt hozott létre.

Az egyik ilyen lehetőség, amely nem kizárólag a sajátos nevelési igényű tanulók vonatkozásában áll fenn, a kötelező tanórai foglakozáson való részvétel alóli felmentés. Az erre vonatkozó kérelmet a tanuló terjeszti az igazgató elé. Ebben a kérdésben az igazgató mérlegelheti, hogy a tanuló egyéni adottságai, fogyatékossága, továbbá sajátos helyzete ezt indokolttá teszi-e vagy sem. Az, akit felmentettek a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, az igazgató által meghatározott időben és a nevelőtestület által meghatározott módon ad számot tudásáról.

A másik lehetőség az egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és minősítés alóli mentesítés. Erről szintén az oktatási intézmény vezetője dönt, de az előbbiekkel ellentétben nincs mérlegelési jogköre. A közoktatási törvény úgy rendelkezik, hogy a fogyatékos gyermekek számára a különleges gondozást a szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményében foglaltak szerint kell biztosítani. Tehát az igazgatónak a szakértői véleményben foglaltak alapján kell meghoznia döntését.

Egy tanuló azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mentesítése céljából kérheti-e az iskola a szakértői bizottság véleményének beszerzését, ha korábban egy alapítvány által végzett vizsgálati vélemény alapján részesült kedvezményekben. Tájékoztattuk arról, hogy az intézményvezető csak a szakértői vélemény alapján köteles mentesíteni őt egyes tantárgyakból tantárgyrészekből a számonkérés, minősítés alól. (K-OJOG-834/2003.)

Gyakori kérdés, hogy a tanulmányok során megszerzett kedvezményekkel milyen módon élhetnek a tanulók az érettségi vizsgán. A közoktatási törvény 30. § (9) bekezdése szerint a sajátos nevelési igényű tanuló részére az érettségi vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. (K-OJOG-338/2003.)

Számos kérdés érkezik hivatalunkhoz arra vonatkozóan is, hogy részesülhetnek- e olyan tanulók is kedvezményben, akiknél a tanulási zavart ugyan észlelték, de annak megállapítására korábban nem került sor. A szülő a szakértői bizottság vizsgálatát bármikor kérheti. Abban az esetben azonban, ha a vizsgálat célja az, hogy a tanulót mentesítsék az értékelés és minősítés alól a 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet 12. § (3) bekezdése az alábbi követelményeket támasztja. Az iskolai oktatás első-hatodik évfolyamán január 31-ig, vagy annak a tanévnek március 31. napjáig, amelyben az adott tantárgy tanulását a tanuló megkezdte, szükség szerint bármikor megindítható a vizsgálat. Ettől eltérő időpontban be kell csatolni az érintett iskola igazgatójának a vizsgálat szükségességével kapcsolatos egyetértő nyilatkozatát. Az iskola igazgatója döntéséhez beszerzi a tanuló osztályfőnöke és az adott tantárgyat tanító pedagógus véleményét. Az iskola igazgatója egyetértésének hiányában a szakértői és rehabilitációs bizottság vezetője vagy az általa kijelölt szakértői bizottsági tag - a tanuló meghallgatása után - dönt a vizsgálat szükségességéről vagy a kérelem elutasításáról. A döntést írásba kell foglalni.

Amennyiben az abban foglaltakkal a szülő nem ért egyet, a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőnél államigazgatási eljárást indíthat a döntés megváltoztatására. Amennyiben a szakértői bizottság megállapítja a tanuló kedvezményekre való jogosultságát, az az érettségi vizsgán is jelentőséggel bírhat. Erről részletesen az érettségi fejezetben fogunk szólni.

Vizsgálati tapasztalataink és a hozzánk érkező jelzések alapján azt állapítottuk meg, hogy az érintett tanulók különleges gondozáshoz való joga sok esetben az információk hiánya miatt nem tud érvényesülni. Sem maguk a sajátos nevelési igényű tanulók, sem a velük kapcsolatos közoktatási feladatot ellátó személyek és szervek nem rendelkeznek kellő jogi tájékozottsággal ahhoz, hogy a jogszabályokban meghatározott jogokat érvényesíteni tudják. Számos esetben tapasztaltuk, hogy a különleges gondozás biztosításában kulcsfontosságú szerepet betöltő szakértői bizottságok tagjai sincsenek tisztában az eljárásukra, kötelezettségeikre vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. A szakértői vélemények vonatkozásában gyakran nem alkalmazzák azok kötelező tartalmi elemeire vonatkozó előírásokat, ami jelentős mértékben megnehezíti a tanulókkal foglalkozó pedagógusok munkáját. Megítélésünk szerint a feltárt hibák és hiányosságok az oktatási szereplők jogismeretének fejlesztésével orvosolhatók. Ennek elérése érdekében 2004-ben hivatalunk egy olyan kézikönyv összeállítását és megjelentetését tűzte ki célul, amely az oktatási szereplők széles köre számára hozzáférhető lesz. A kiadványban azokat az információkat tesszük közzé, amelyek ismeretét szükségesnek tartjuk a sajátos nevelési igényből eredő jogok és kötelezettségek érvényesüléséhez.

Forrás: http://www.oktbiztos.hu

Részletek: Írta: Szerkesztő; Kategória: Fejlesztés; Megjelent: 2008. január 10; Találatok: 16636

Az integráció jelen esetben azt jelenti, hogy a pici sérüléssel élő gyerekek tudnak-e együtt nevelkedni úgy, hogy a bölcsődében vagy az óvodában, úgynevezett integrált intézményben, a nap jelentős részét együtt töltik normálfejlődésű társaikkal.

Lili járókerettel ment oviba

A 4 éves Lilike csak járókerettel tudott közlekedni, vagy mászva, mint a pici babák. Mégis felvették az óvodába, hiszen értelmi képességei erre alkalmassá tették őt. Lilit a gyerekek egymással versenyben kísérték mindenhová az épületen belül. Az iskola előtti évben az egyik gyerek kitalálta, hogy legyen felelős rendszerben a kísérés, mint ahogy az óvodai naposságot szokták forgórendszerben gyakorolni. Az óvónő máris elkészítette a napostábla mintájára a jelekkel ellátott, Lilikét kísérő táblácskát.

Egy félkarú kisfiú, Dani érkezett az óvodába, amikor óvodás társa felkiáltott: "hogy mi mindannyian milyen túlfejlettek vagyunk, hát így is lehet mindent csinálni!"

A Down-szindrómás Peti kedvessége a gyerekekhez is elért. Séta előtt mindenki kereste a párját, az óvónő Peti párja volt mindig. Szandi közölte az óvónővel: "Peti tud menni, nem kell neked kísérni, mi is tudunk segíteni neki, ma az én párom lesz."

Az értelmében sérült Ricsi nem tudott bekapcsolódni a gyerekek szerepjátékába. Panni kitalálta, hogy legyen ő a kisbaba. Ricsi boldog volt, mert szeretgették, simogatták, főszereplővé vált. Az óvónő nagyon jó pedagógiai érzékenységgel észrevette, hogy ez a szerepkör Ricsit állandósult passzivitásra ítéli. Kitalálta, hogy Ricsi, mint kisbaba is megnőhet a játékban. Legyen óvodás, legyen iskolás. Így egyre több feladatot kapott a gyerekektől, ami szinte már fejlesztési helyzetbe hozta őt, pl. színezni kellett, építőkockából tornyot építeni.

Integrált intézmények

A fenti néhány példából is kiderül, hogy a tavaszi bölcsőde- és óvodakeresés sok anyuka számára nemcsak abban merül ki, hogy közel, jó levegőn legyen, szép kertje és kedves óvonői legyenek a kiszemelt intézménynek. Magyarországon néhány éve - megfelelve az uniós elvárásoknak is, de egyszerűbben értelmezve a humánus gondolkodásnak - törvénybe foglalták, hogy bizonyos sérülésekkel élő, illetve bizonyos szinten lévő gyermekek járhatnak integrált intézménybe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nincsenek arra kényszerítve, hogy elkülönülten, szegregáltan nevelkedjenek.

Az integrált intézmény nem speciális, tehát nem kifejezetten sérült gyerekek nevelésére hivatott működni, hanem hagyományos, átlagos bölcsődéről, óvodáról van szó, ahová befogadnak sérüléssel élő kisgyermekeket is. Ezekben az intézményekben, ha nem arról van csak szó, hogy jóindulatból befogadják az érintett gyereket, többnyire biztosított a gyógypedagógiai megsegítés, a szakfejlesztés is.

Az integráció nem asszimiláció

Az a fogalom, hogy integráció nagyon divatossá vált a mai szóhasználatban, a közéletben és a hétköznapokban egyaránt - sokan és sokféleképpen használjuk. Európai integráció, intézmények integrációja, etnikai integráció, sérültek és épek integrációja stb. A kifejezés lényegi tartalma - bármelyik szóösszetételben használva - az, hogy különböző emberek, értékek, kultúrák, érdekek, csoportok, szervezetek stb. együttesen vannak jelen úgy, hogy az együttlét folyamatára az együttműködés is jellemző, meg az önálló érték/érdek megtartása is. És hát valljuk be, éppen ez a nehéz benne. Tehát nem beolvadásról, összeolvadásról, azaz nem asszimilációról van szó .

Amikor "csak úgy" bekerül a gyerek

Léteznek olyan bölcsődék, óvodák, ahová szeretetből, együttérzésből, csak úgy, bekerülhetnek kisebb sérüléssel élő gyermekek. Ez a spontán integrált helyzet, aminek pusztán az hátránya, hogy ha nem ismerik fel korán a gyermek tüneteit, akkor nem kaphat szakszerű segítséget, tehát a sérült funkció kevésbé fog fejlődni. Gyakran fordul elő az is, hogy az egyes problémák csak később, a bekerülés után derülnek ki, (pl. a magatartászavar gyakran csak a közösségbe kerüléskor látszik), ilyenkor a pedagógusok, jó esetben, már nem teszik ki a gyereket csoportjukból. Végül az is lehetséges, hogy a szülő titkolja el, hogy gyermekével baj van. Ez persze nem helyes, ám gyakran érthető magatartás. Egyrészt természetes ez a fajta hárítás, nehéz elfogadni, ha tartós vagy végleges probléma van a gyerekkel, másrészt sajnos az a hazai tapasztalat még mindig, hogy jobb nem megmondani az igazat, hiszen végre bekerült a bölcsibe, oviba a gyermek, nehogy kitegyék. Ebben az esetben persze a kisgyerek szintén nem kapja meg a szükségleteinek megfelelő, szakirányú segítséget.

A jobb variáció az, ha a gyermek olyan intézménybe kerül, ahol tudatosan, a bölcsőde vagy óvoda alapító okiratában is feltüntetve vállalják ezeknek a gyerekeknek a nevelését. Mivel ez vállalt pedagógiai tevékenység, fontos megemlíteni, hogy csak azok a gyerekek kerülhetnek ilyen intézménybe, akikről a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság (regionális szervezetekről van szó) kimondja, hogy a gyermek integrálható.

Kinek jó az integráció?

Az igazi humánus megközelítés szerint mindenkinek. Sajnos, azokkal a feltételekkel, amelyekkel ma még rendelkezünk - sok a gyerek, nincs segítő személyzet, nem megoldott az akadálymentesítés stb.- azoknak a gyerekeknek jó, akiknek sérülési foka olyan szintű, amely a hagyományos pedagógusi figyelemmel, a szokásos nevelési módszerekkel kezelhető. Itt és most nem térünk ki azokra az eljárásokra, amelyek ezt a megkülönböztetett figyelmet könnyebbé teszik, csak érdemes tudni, hogy léteznek ilyen pedagógiai módszerek, fogásmódok.

Az integrált nevelés az ép gyerekeknek is nagyon jó, hiszen ezáltal kialakul és fejlődik empátiájuk, toleranciájuk. Megtanulnak nem csak sajnálkozni, hanem résztvevően segíteni, mindig csak abban és annyit, amiben és amennyire éppen kell. A kicsi gyerek számára minden úgy természetes, ahogy van. Ők nagyon könnyen fogadják el azt, amit a normál társadalom másnak nevez.

Az integrált nevelés formái

Az cél, hogy a megoldás olyan legyen, amely során a kisgyermek megkapja azt a lehetőséget is, hogy a természetes szocializációban részt vegyen, valamint azt is, hogy a szükséges gyógypedagógiai fejlesztésben is részesülhessen. Persze az a jobb, ha ehhez az adott intézményen belül lehet így, komplexen hozzájutni, de a semminél jobb az is, ha ezeket a fejlesztéseket, külön foglalkozások alkalmával kapja a gyermek, miközben normál közösségbe jár. Az is egy sajátos és jó megoldás, ha a bölcsőde, óvoda épületében egy önálló csoportba járnak azok a sérült kicsi gyerekek, akik nem integrálhatók. Ekkor a közös épület adta lehetőségeket érdemes kiaknázni arra, hogy mégiscsak legyenek közös programok, találkozási lehetőségek mind a gyerekeknek, mind pedig a szülőknek.

Dr. Bakonyi Anna
Pedagógiai szakértő

Forrás: http://www.babazo.hu

Megjegyzés: a fenti cikket változtatás nélkül adjuk közre!

Részletek: Írta: Szerkesztő; Kategória: Fejlesztés; Megjelent: 2007. december 30; Találatok: 66171

Hiperaktivitás és figyelemzavar

Tájékoztató szülők részére

Készítette Dr. Farkas Margit

Vadaskert Kórház és Szakambulancia, Budapest

1. Aminek nem volna szabad megtörténnie...

2. Mi a hiperaktivitás?

3. Mi okozza?

4. Milyen tünetek jellemzőek az ADHD-ra?

5. Előny vagy hátrány?

6. Nehézségek a családban

7. Problémák az iskolában

8. Kivizsgálás módja

9. Diagnózis

10. Társuló eltérések, másodlagosan kialakuló gyermekpszichiátriai zavarok

11. Kognitív viselkedés terápia, felvilágosítás

12. Szülő tájékoztatása, szülőtréning

13. Tanárok tájékoztatása, tanári tréning

14. Gyógyszeres kezelés lehetőségei

15. Társuló eltérés kezelése

16. Másodlagosan kialakuló zavarok kezelése

17. Prognózis, ADHD felnőttkorban

18. Az ADHD egész életre szóló kihívás

1. Aminek nem volna szabad megtörténnie

Kristóf

8éves, másodikos. Óvodás kora óta észlelhető volt sajátos hirtelen temperamentuma, hamar kiakadt, nyugtalanná vált. Nem viselte a kudarcot. Öntörvényű volt, gyakran alkudozott. A játékszabályokat gyakran megszegte, ami számtalan esetben komoly konfliktusok forrásává vált. Iskolaérettségi vizsgálaton intellektuálisan érettnek véleményezték, megjegyezték, hogy szabálytartása, feladattudata gyengébb, szociálisan kissé éretlen. Nyelvi tagozatos normál iskolába íratták, ez volt a legközelebbi iskola.

Iskolai pályafutása rémálommá vált szinte az első naptól fogva. Vágott az esze, de ha nem őt szólították fel, vagy nem az ő füzetét nézték meg először, indulatossá vált, durcás lett. Képtelen volt a tanítási órákat nyugton végig ülni. Folyton izgett-mozgott, babrált, valamije mindig lepottyant, kidőlt, vagy éppen a társa holmiját borította le. Állandóan minden mozdulatát hangosan kommentálta. Minden mellékes eseményt azonnal észrevételezett, mindenből viccet csinált, az osztály bohóca lett.

Az iskola kezdetben toleránsnak tűnt, noha jelezték a nehézségeket, de bíztatták a szülőket, hogy majd csak belerázódik a gyerek az iskolás életbe. 1. osztály végén váratlanul érte a családot a gyermekről kapott gyenge bizonyítvány, s a javaslat, hogy viselkedése, éretlensége miatt ne menjen felsőbb osztályba. Szülők kérésére folytatta tanulmányait az osztályában. Következő tanévtől azonban problémák súlyosbodtak. K. nyíltan megtagadta a tanulást, állandóan zavarta a tanítást, provokálta a tanítóját. A tanító egyre eszköztelenebbé vált, míg végül büntetésből kiküldte az osztályból. Ezután K. már maga is mintha provokálta volna a büntetést, s szinte az egész napját a folyosón töltötte, a hivatalsegédnek segítve a takarításnál, kertészkedésnél. A szülők gyermekpszichiáterhez fordultak, megtörtént a
kivizsgálás: a figyelemzavar-hiperaktivitás igazolódott. Gyógyszeres kezelés mellett kognitív viselkedésterápiában részesült. A szülők együttműködően, igen kreatívan, lelkesen vettek részt a szülőtréningen. Mindeközben azonban az osztálytársak szüleinek, a tanítóknak elfogyott a türelme. Kristófot a tanév közepén - szülői kérésre - magántanulói státuszba tették, és kérték a szülőket, hogy másik intézményt keressenek a gyermekük számára. A gyermek két hónapja nem járhat iskolába, de ő nem akar máshova menni. Minden reggel fogadkozik, hogy jó lesz, szót fogad. Anyukája újra gyermekápolási segélyt kért, feladta az állását. Az apa is beteg, a család egzisztenciálisan igen súlyos helyzetbe került. Az iskola, az önkormányzat, az Oktatási Minisztérium, és a TKVSZRB között élénk levelezés folyik, s egyik hét telik a másik után. KRISTÓF ISKOLÁBA SZERETNE JÁRNI!!

Csilla

5 éves, középső csoportos ovis, de csak 8-tól 10-ig lehet a csoportban „kezelhetetlen” agresszivitása, nyugtalansága miatt. Társai nem szívesen játszanak vele. Gyakran bosszantja a gyerekeket, úgy próbál kapcsolatot teremteni, hogy megzavarja játékukat, lerombolja a többiek által épített várat, tornyot stb. Nagy mozgásigénye van, gyakran szaladgálva közlekedik. Önállótlan. Nem tud nyugodtan étkezni, mert nem tud elég ideig ülni az asztalnál.

Szinte soha nem tudták hosszasabban feladathelyzetben tartani. Édesanyja GYES mellett otthoni munkát vállal, ruhákat javít. Egy percre sem hagyhatja Csillát magára, mivel a gyermek folyamatos mozgásban van, mindenhova felmászik, leugrik. Mindenre kíváncsi. Semmivel nem tudja magát lefoglalni, gyakran segítséggel sem. Nem lehet mesét olvasni neki, esténként apa fejből mesél neki, azt 3-4 percig képes hallgatni. Mindig mást csinál, mintha nem is hallaná, amit mondanak neki. Rendkívül nyugtalan csecsemő volt, anya szinte 2 évig nem aludt. Csilla állandóan sírt, rosszul evett.

Anyuka egy idő után már nem is tudta mivel tudná megnyugtatni. Úgy érezte, nem tud jó anyja lenni a kislányának, talán nem szereti őt a gyermeke. Apai nagymama nem is rejtette véka alá lesújtó véleményét, az anyukát okolta a kislány nyugtalan természetéért. Az anyuka szinte lopva járt a gyermekéért az óvodába, minden alkalommal történt valami galiba. A szülők úgy érezték, elveszítették minden kapcsolatukat, elmaradtak a barátaik. Kislányuk felügyeletét már egyetlen nagyszülő sem vállalta. Ismerősük ajánlására fordultak szakemberhez.

A kivizsgálást követően figyelemzavar-hiperaktivitás mellett súlyos beszédértésbeli zavart állapítottak meg. Gyógyszeres kezelés mellett megfelelő gyógypedagógiai-logopédiai fejlesztésben részesül. A szülők képzésben, tréningen vettek részt, hozzáállásuk változott, felszabadultabban, határozottabban, pozitívan igyekeznek szabályozni kislányuk viselkedését.

2. Mi a hiperaktivitás?

Napjainkban gyakran hallunk, olvasunk a „hiperaktivitás”-ról. Sokan a „rossz gyerek”

szinonimájaként használják ezt a jelzőt.

Fokozott mozgás igény, mozgás késztetés a normál fejlődés sajátossága kisgyermek korban.
Hiperaktivitás alatt olyan fokozott, túlzott motoros aktivitást értünk, mely az adott gyermek fejlettségének nem megfelelő, mindennapi viselkedésének szembetűnő sajátossága.
Hiperaktivitás lehet valamely gyermekpszichiátriai zavar (pl. depresszió, mánia, szorongás, pszichózis) tünete.
A hiperaktivitás a gyermekkorban induló figyelemzavar-hiperaktivitás (angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul Hiperkinetikus zavar röv. HKZ) egyik fő tünete a figyelemzavar és az impulzivitás mellett. Hazai nyelvhasználatban gyakran ezeket a fogalmakat szinonimaként is használják.

A figyelemzavar-hiperaktivitás valóban létező jellegzetes tünet együttes. Olyan krónikus eltérés, melynek bizonyos tünetei, részjelenségei már 7 éves kor előtt szembetűnők. A diagnózis felállításához a figyelmetlenség, a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei közül kellő számú tünet együttes fennállása szükséges az elmúlt 6 hónapban. Hiperkinetikus zavarról akkor beszélhetünk, ha a tünetek jelenléte kifejezett funkciókárosodást (nehézségeket, konfliktusokat) okoz egynél több helyzetben is (a gyermek mindennapjaiban: az iskolában, a kortárskapcsolatokban, a családban). A diagnózis fontos pillére, hogy kizáró kritériumokat is alkalmaz: a tünetek nem magyarázhatók meg valamely más egészségi állapot, betegség, gyógyszerhatás, vagy egyéb gyermekpszichiátriai zavar tüneteként, következményeként.

Figyelemzavar tünetei:

1. Nem figyel a részletekre, gondatlan hibákat vét

2. Nehézsége van a figyelem megtartásában egy feladat-, vagy játékhelyzetben

3. Úgy tűnik, nem figyel, ha hozzá szólnak

4. Nem követi az instrukciókat, elmarad a kötelességek teljesítése

5. Nehézsége van a tevékenységek szervezésében

6. Elkerüli, nem szereti a tartós mentális erőfeszítést igénylő helyzeteket

7. Elveszít dolgokat

8. Elvonják figyelmét külső ingerek

9. Mindennapokban feledékeny

Hiperaktivitás tünetei:

1. Babrál, kézzel-lábbal fészkelődik

2. Elhagyja a helyét, amikor ülve maradást várnak el

3. Rohangál, ugrál olyankor, amikor az nem helyén való

4. Nehézsége van az önálló, nyugodt játéktevékenységgel, vagy az abban való részvétellel

5. Izeg-mozog, mint akit felhúztak

6. Túl sokat beszél

Impulzivitás tünetei:

1. Kimondja a választ, mielőtt a kérdést befejezték volna

2. Nehézsége van a várakozással

3. Félbeszakít másokat (beszélgetés, játék)

3. Mi okozza?

A figyelemzavar-hiperaktivitás hátterének tisztázása napjainkban is folyik. Nagy számú vizsgálat zajlik szerte a világban, melyek egyre közelebb visznek a probléma gyökereihez.

Család, iker és adopciós (örökbefogadási) vizsgálatok egyértelműen alátámasztják a genetikai hajlam jelentőségét.

Molekuláris genetikai vizsgálatok egy bizonyos agyi ingerület átvivő anyag, a dopamin transzporter gén sajátosságaira irányították a figyelmet, de specifikus gén (alél) eltérést igazolni mindezidáig nem sikerült.

Az agy anatómiai és funkcionális eltérését vizsgáló eljárások (képalkotó eljárások, funkcionális vizsgálatok) eltérő sajátosságokat találtak a hiperaktivitással küzdő egyének agyában. Ezek a rendkívül költséges, számos módszertani problémát felvető vizsgálatok elsősorban azt támasztják alá, hogy az idegrendszer fejlődési folyamatában található valamilyen eltérés, de ennek ellenére még specifikus, minden ilyen problémával küzdő egyénre jellemző eltérést igazolni nem sikerült.

Neuropszichológiai kutatások a homloklebeny elülső részének (prefrontális kéreg) sajátos működésére irányították a figyelmet, mely elsősorban a homloklebenyhez köthető ún. végrehajtó funkciók (tervezés, szervezés, gátlás, motoros kivitelezés) gyengeségében, a motivációs rendszer (késleltetett jutalom) működési zavarában nyilvánul meg.

Számos vizsgálat felhívja a figyelmet a magzati, csecsemő-kisdedkori fejlődés jelentőségére. A fejlődést megzavaró tényezők (pl. magzat fejlődési rendellenességei, szülés körüli oxigén hiányos állapot, intenzív ellátást igénylő állapotok, későbbi idegrendszert érintő betegségek, traumák, stb.) nagymértékben hozzájárulhatnak a genetikai hajlam megjelenéséhez.

Későbbiekben egyre nagyobb szerepe van a pszichés, szociális tényezőknek (család működése, veszteségek, válás, szülők mentális-fizikai egészsége, kortárskapcsolati nehézségek, iskolai problémák, konfliktusok, tanulási nehézségek, stb.), melyek jelentősen befolyásolják a tünetek intenzitását, az általuk okozott funkcióromlás mértékét.

4. Milyen tünetek jellemzőek a hiperkinetikus zavarra?

Magzati élet

Számos anyuka számol be arról, hogy később hiperaktiv tüneteket mutató gyermeke már méhen belül rendkívül mozgékony, „nyugtalan” volt, esetleges másik terhességgel összevetve markáns sajátosságként jelölik meg.

Csecsemőkor

Az egyénre jellemző temperamentum bizonyos sajátosságai már újszülött, kora csecsemőkorban megnyilvánulnak. Az ún. „nehéz temperamentumú” csecsemők gyakran sírnak, nehezen megnyugtathatók, hasfájósak, rossz étvágyúak, szabálytalan bioritmus jellemzi őket. Sok esetben az anya-gyerek kapcsolat diszharmonikussá válik, az anya eszköztelennek, kudarcosnak érzi magát a gyermek feltűnő nyugtalansága miatt. A hiperaktív gyermekek szülei gyakran számolnak be hasonló nehézségekről, ugyanakkor nem állítható, hogy a csecsemőkori ún. „nehéz temperamentum” sajátosság a későbbi hiperaktivitás korai megnyilvánulása lenne.

Gyakori a pszichomotoros fejlődés szokatlan üteme, vagy menete. Az esetek jelentős részében a mozgás, beszéd fejlődés igen gyorsan zajlik, a gyermek akár már 8 hónaposan szalad, és 9 hónaposan beszél, ügyesen kommunikál. A járás kezdetétől szinte futva közlekedik, igen ügyesen felmászik a bútorokra. Állandóan tevékenykedik, mindig akcióban van, sokat és szívesen beszél. Érthető módon gyakran elbűvöli környezetét.

Máskor a fejlődés a szokásosnál lassabb ütemben zajlik, vagy szokványos fejlődési sorrendet nem követi, pl. kimarad a mászás, vagy az ülés. Előfordulhat a beszédfejlődés késése, furcsasága, de a gyermek ügyesen kommunikál, megérti környezete jelzéseit. Sokat mozog, mozgása lehet akár diszharmonikus is, számtalan apró baleset éri.

Kisdedkor

Néhány esetben előfordul, hogy a gyermek mozgásos aktivitása igen feltűnő, és már 2-3 éves korban akadályozza a gyermeket az elmélyült játékban, a különböző tevékenységekben, akár az étkezésben. Gyakran számolnak be a szülők gyermekük szokatlan dacosságáról, nem tudnak vele szót érteni, mindig a saját feje után megy. Számtalan esetben korlátozásra, fegyelmezésre, várakozásra kifejezett nyugtalansággal, alkalmanként sírással, veszekedéssel, tiltakozással reagál.

Az esetek többségében azonban a kisdedkorra egyébként is jellemző fokozott mozgás- és beszédkésztetés miatt a később hiperaktivitás tüneteit mutató gyerekek akár teljesen problémamentesnek is tűnhetnek.

Óvodáskor

A gyermekek számára az óvodai élet számtalan kihívást tartogat. A szülők távolléte, új felnőttekkel, gyerekekkel való kapcsolat kialakítása, a szabályok betartása nehéz feladat számukra. A figyelemzavarral, hiperaktivitással küszködő kisgyermek készségeit gyakran meghaladja a társaihoz való alkalmazkodás, a közös játék, a felnőttekkel való együttműködés, a csoport helyzet, a feladathelyzet, a felnőtt figyelmén való osztozkodás. Az alkalmazkodás nehézségei már kezdettől fogva észlelhetők. Gyakran váratlan érzelmi, indulati reakciókat mutathatnak, mely miatt társaik nem szívesen barátkoznak velük. Játékban nem tudnak veszíteni, a kudarctól kiakadnak. Konfliktus helyzetben gyakran váratlan agresszív megnyilvánulásaik lehetnek. Igen mozgékonyak, gyakran akaratlanul borítanak fel dolgokat, rombolják le társaik által épített játékokat, zavarják a többieket.

Különösen fokozódhatnak a nehézségek a nagycsoportban, az iskolára való felkészülés időszakában, amikor a gyermekeknek már tényleges feladathelyzetben követelményeknek kell megfelelniük. Ekkor a feladatok jelentős része már „kötelező”. Ha gyermekük ilyen helyzetben minduntalan kicsúszik a feladathelyzetből, félbe hagyja a tevékenységét, fokozottan nyugtalanná válik, feltűnően izeg-mozog, hintázik a széken, babrál, fecseg, vagy dacosan szembeszegül a felnőtt kérésének jogosan merül fel a figyelemzavar-hiperaktivitás gyanúja. A viselkedés szabályozás zavara annál feltűnőbb, minél nagyobb csoportban próbálnak a gyermekkel együtt dolgozni.

Kisiskolás kor

Az addig akár jól együttműködő, kiegyensúlyozott gyerekek nem találják helyüket az iskolában. A viszonylag nagy létszámmal működő osztályokban nagy erőfeszítésükbe kerül folyamatosan 45 percig nyugton ülni, csendben lenni, betartani a szabályokat, figyelni a tanítóra. Az első hetek újdonsága hamar megfakul, s ők elkezdik próbálgatni a határaikat, a szabályokat. Figyelmetlenségük miatt könnyen elveszítik a fonalat, s gyakran keresik a módját annak, hogyan tudnák magukra irányítani a figyelmet. Egyre kifejezettebben mutatják hiperaktiv tüneteiket. Folyton babrálnak, izegnek-mozognak, beszélgetnek, vagy hangosan kommentálják tevékenységüket. Többnyire vicces, jópofa gyerekek, akik kezdetben nagy tetszést aratnak társaik körében. Vélt, vagy valós sérelemre azonnal, gyakran eltúlzott hévvel reagálnak. Ők az igazság bajnokai akkor is, ha valaki bajba kerül. Társaik között vezető típusú gyerekek, akik többnyire nem veszik figyelembe mások szempontjait. Állandó nyüzsgésükkel zavaró lehet jelenlétük az osztályban, szünetekben gyakran keverednek konfliktusba, vagy csapódnak „rossz” gyerekekhez, mivel nagyon befolyásolhatóak.

Gyakran okosak, éles eszűek, akik unatkoznak, és unalmukban válogatott csínyeket követnek el. Máskor a figyelemzavarhoz részképesség zavar, tanulási nehézség társul, mely fokozza a gyermek alkalmatlanság érzését, diszharmonikus viselkedését.

Sajnálatos módon a gyermekek önértékelése, önbizalma igen törékeny, az iskolai kudarcok következtében gyorsan sérül, kudarcosnak, ügyetlennek érzik magukat. Mindez jelentősen csökkenti hajlandóságukat, motivációjukat a tanulásra, az együttműködésre.

Serdülőkor

A korábban nem diagnosztizált, figyelemzavarral-hiperaktivitással küzdő serdülők jelentős hányadában következményes hangulati labilitás, negatív önértékelés, kifejezett teljesítményszorongás, ellenkező, ún. oppozíciós magatartászavar, nem ritkán deviáns megnyilvánulási sajátosságokat mutató viselkedészavar tüneteit észleljük. Az ilyen gondokkal küzdő fiatalok ebben az életkorban már nem akarnak megfelelni az elvárásoknak, szélsőségesen lázadó típusú gyerekek, akik gyakran deviáns magatartást mutató csoportokban találnak elfogadásra. Vakmerő, meggondolatlan, befolyásolható fiatalok, akik gyakran kísérleteznek illegális szerekkel, jelentős lehet az alkohol, drog kipróbálásának veszélye.

Megfelelő, eredményes kezelésben részesülő, korábban (időben) diagnosztizált serdülők esetében számtalan maradványtünet fellelhető, mint a szórakozottság, az időpontok nehéz betartása, a szervezetlenség érzése, megmagyarázhatatlan belső feszültség, mozgáskésztetés, extrém sportágak előnyben részesítése, továbbtanulási, pályaorientációs nehézségek.

Többnyire lázadóbb, dacos serdülők, akik számára nehézséget jelent megtalálni az utat az önállóság felé, s a szülők számára nagy kihívást jelent megtalálni a középutat az elvárások, szabályok és az adott életkornak megfelelő majdnem felnőtt szabadság között.

5. Előny, vagy hátrány?

A hiperaktív gyerekeket nevelő szülők, és maguk a gyerekek is számos problémával, nehézséggel kell, hogy megküzdjenek nap mint nap. Talán nem túlzó azt állítani, hogy főként hátrányként értékelik a fenti sajátosságokat. Hiszen egy ilyen gyermek nevelése sokkal több figyelmet, törődést, gyakran valóban próbára tevő önuralmat, szeretetet igénylő kihívás.

Hiperaktív gyereket nevelni olyan, mint hosszú távra befektetni, mely olyan kis hozammal jár, hogy a mindennapokban szinte észre sem lehet venni a változást.

Többnyire hátránynak érezzük, mert gyermekeink méltatlanul sok negatív kritikát kapnak. Mások megbecsüléséért, tiszteletéért sokkal többet kell tenniük. Gyakran szinte egész gyermekkorukban azért küzdenek, hogy lemossák magukról a „rossz gyerek” bélyeget.

Mi felnőttek is gyakran érezhetjük, hogy szülői alkalmasságból megbuktunk, olyan visszajelzéseket kapunk, mikor mit teszünk rosszul, hogyan szeretjük rosszul a gyerekünket. Ugyanakkor mi vagyunk az egyetlenek, akik a maguk teljességében ismerjük őket. Tudjuk, hogy a türelmetlen, néha követelőző, provokatív felszín mögött egy érzékeny, jólelkű, segítőkész gyermek van, aki szárnyakat kap, ha érdemeit elismerik. Ismerjük erősségeit, és büszkék vagyunk rá. Nap, mint nap megtapasztaljuk, hogyha egy feladatot érdekessé teszünk a számára, akkor egy felnőttet is megszégyenítő kitartással képes együtt dolgozni másokkal. Gyermekünk kreativitása, világra való nyitottsága, tudásszomja lenyűgöző.

Éles eszű, okos gyerekek, akiknek nehezükre esik kisgyermekként a szabályok begyakorlása, a látszólag értelmetlen, unalmas feladatok elvégzése, s akik harsányabban igyekeznek kibújni ezekből a helyzetekből. Ha megfelelő törődésben, feltétel nélküli szeretetben nőhetnek fel, miközben a felnőttek kitartóan segítik őket a mindennapi szabályok megtanulásában, az önfegyelem, az önkontroll fejlesztésében akkor felnőtt korukra e tulajdonságaik révén kimagasló szakmai és magánéleti teljesítményre lesznek képesek.

Sikeres üzletemberek, élsportolók, eredményes kutatók, tudósok egész sora mutatott hasonló tüneteket gyermek korában.

6. Nehézségek a családban

A figyelemzavar-hiperaktivitás jelenléte a családban nagy erőpróba lehet. Gyakran a gyermek sajátosságai más családtagokban is fellelhetők, valamelyik szülő, nagyszülő, vagy testvér hasonló temperamentumú lehet.

A hasonló nehézségeket korábban átélt szülő együtt érzőbb lehet gyermekével, mely gyakran a jogosan elvárható szabályok következetes betartatásában akadályozhatja őt. Máskor éppen saját gyermekkori élményeik arra késztetik őket, hogy vasfegyelemmel igyekezzenek elejét venni a későbbi gyötrelmeknek.

A családban a szülők nevelési módszerei igen különbözők lehetnek. A határokat jól feltérképező gyerekek más és más módon viszonyulhatnak a család felnőtt tagjaihoz: ugyanaz a gyermek fantasztikusan együttműködő tud lenni az egyik, és szinte kezelhetetlenül öntörvényű a másik felnőtt jelenlétében. Rendkívül ügyesen találják meg a kibúvókat, és ennek érdekében találékonyan „használják” a felnőttek ügyetlenségeit.

Sajnos nem ritka, hogy a gyerekek nevelése körüli bonyodalmak előbb utóbb párkapcsolati konfliktusokat eredményeznek. Gyakran valamelyik szülő „bűnbakká” válik.

A mindennapos problémák tengerében a felnőttek gyakran eszköztelenné válnak, elvesznek a szinte folyamatos kritizálásban, korlátozásban, büntetésben. A nehézségekkel küzdő kisgyermek pedig egyedül marad a problémáival, saját eszközeivel igyekszik kicsikarni a szülők kizárólagos figyelmét. Ha szabadulni próbál egy számára kényelmetlen helyzetből, feladatból, akkor helytelen viselkedéssel próbálja elterelni a figyelmet. Miközben megfedik, azért mert csúnyán beszél, vagy veszekedik, megfeledkeznek az el nem készített házi feladatról, az el nem pakolt játékokról.

Gyakori nehézség a testvérek közötti rivalizálás, feszült, konfliktusos kapcsolat. Ha mindegyik gyermek a fenti eltéréssel küzd, akkor egymás problémáit mintegy felerősítik. Akaratlanul zavarják egymást a játékban, bármely tevékenységben, állandóan versengésre késztetik egymást, nincs egy perc nyugtuk sem egymástól. Gyakoriak a konfliktusok, melyeket adott esetben nagy indulat, heves reakciók kísérnek. Ha az egyik gyerek nyugodtabb vérmérsékletű, az sajnos nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyszerűbb feladat hárul a szülőkre. A kiegyensúlyozottabb gyerek több pozitív visszajelzést kap, melyet a hiperaktiv testvér „kivételezésként” értékelhet. A hiperaktív gyermek számára nélkülözhetetlen több figyelem, visszajelzés viszont a másik, nem hiperaktiv gyermek számára lehet bántó, melytől akár mellőzöttnek érezheti magát.

Gyakori nehézség a szülők számára, hogy a hiperaktív gyerek felügyelete próbára tevő feladat, jó fizikum, és türelem, néha kötélidegek szükségesek hozzá. Ezekkel a gyerekekkel mindig történik valami, könnyen kerülnek bajba, gyakran éri őket baleset. A szülők sok esetben folyamatosan „szolgálatban vannak”. Nem tudják a gyermek felügyeletét megoldani, nem tudnak időt szánni kapcsolatuk ápolására.

Sok esetben a hiperaktív gyermek szabályozatlan, kirívó viselkedése a közös családi programokat is élvezhetetlenné teszi. Gyakran nem szívesen fogadják őket vendégségben. Mind a gyerekek, mind a szülők elszigetelődhetnek, magukra maradhatnak.

7. Problémák az iskolában

Napjainkban a gyerekeket körülvevő oktatási rendszer nem tudja megoldani a gyerekek egyéni szükségleteinek a kielégítését. Az óvodai csoportok, illetve később az iskolai osztályok magas létszáma, a pedagógus asszisztensek, fejlesztő szakemberek hiánya eleve megnehezíti a gyermekek számára a szabályok pontos elsajátítását, mivel az ehhez szükséges személyes figyelem, törődés biztosítása ilyen nagy létszámú csoportban nem lehetséges. A teljesítmény centrikus, a gyerekek fejlődési sajátosságait gyakran figyelmen kívül hagyó követelmény rendszer nem ad időt ezeknek az alapvető készségeknek a begyakorlására. A gyerekek számára segítséget igényel, hogy megtanulják az órán nyugodtan kell ülni, nem lehet beszélgetni, enni, ha mondanivalójuk van, akkor jelentkezniük kell, óra közben nem lehet felállni, WC-re menni, a felnőtt kérését azonnal teljesíteni kell, szünetben mit, hogyan lehet játszani, baj esetén kitől, hogyan lehet segítséget kérni, stb.

A kisiskolás korban feltűnő hiperaktív-impulziv viselkedés sajátosságok, valamint a figyelmetlenségből adódó nehézségek gyakran teszik próbára a pedagógusokat. A helytelen viselkedés visszajelzésére gyakran alkalmazzák az adott tantárgyból adott elégtelen érdemjegyet. A pedagógus eszköztelenné válását jól tükrözi a beírások, fekete pontok sokasága. A gyermekek zavaró viselkedésükkel sok esetben kiprovokálják, hogy kizárják őket a tanításból, hátsó padba, külön ültetik, vagy rosszabb esetben kiküldik őket az osztályból.

A fenti eltérésből adódó mindennapos nehézségekben a gyerekek nem kapnak segítséget, elvárják tőlük, hogy fegyelmezetten együttműködően, problémamentesen viselkedjenek, tanuljanak, de ettől ez még nem fog sikerülni. A sorozatos negatív visszajelzések, korlátozások következtében a gyermekek önértékelése, önbizalma súlyosan sérül, mely további viselkedésben megmutatkozó zavarokban jelenik meg. A későbbiekben komoly problémát okoz, ha a gyermek érvényesítési eszközévé válik a bármi áron való ellenkezés, az ún. oppozíciós magatartászavar alakul ki, mely gyakorlatilag működésképtelenné teszi őt a közösségben.

Tapasztalatunk szerint mindezek következtében negatív érzelmi, kommunikációs kör alakul ki, melyben igen komoly konfliktusokkal, kölcsönös indulatokkal lehet számolni. A figyelemzavarral-hiperaktivitással küzdő gyermek fokozatosan kirekesztődik a közösségből. Kezdetben még igyekszik megfelelni az elvárásoknak, később azonban ezt feladja, már nem akar helytállni, önmagát alkalmatlannak tartja, a feladatok elvégzését esetleg nyíltan

megtagadja.

Benyomásunk szerint a mai oktatási környezetben a sajátos nevelési igényű gyerek könnyen bajba kerülhet, legyen a háttérben figyelemzavar-hiperaktivitás, diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, vagy alacsonyabb intellektus, bármely más jellegű speciális nehézség, autisztikus fejlődés, vagy akár kimagasló tehetség, intellektuális képességek.

A jelenleg érvényben lévő közoktatási törvény igen korszerű szemlélete előtérbe helyezi az integráció fogalmát, azt az igényt, hogy a fejlődésükben specifikus sajátosságokat mutató gyermekek a normál közoktatásban kapják meg helyben a fejlesztést, az ellátást. Sajnálatos módon azonban ennek a nagy jelentőségű törvénynek a megvalósításához a legtöbb óvodában, iskolában nem állnak rendelkezésre a szükséges személyi, tárgyi, eszközbeli

feltételek.

8. Kivizsgálás módja

A gyermekek közösségben, családban jelentkező zavaró viselkedési megnyilvánulásai miatt a szülők elsőként többnyire a területileg illetékes Nevelési Tanácsadók segítségét kérik. Iskolaérettség, beiskolázási javaslat megítélése céljából sok esetben az ún. Tanulási Képességeket Vizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vizsgálatára kerül sor, ahol többnyire gyermekgyógyász, logopédus, gyógypedagógus, sok esetben gyermekpszichiáter alkotta szakmai team részletes kivizsgálást követően javaslatot tesz a szükséges fejlesztésre, oktatási formára. Más esetekben a területi Gyermekideggondozó keretében kérnek tanácsot. Végül gyakran közvetlenül, máskor előzetes vizsgálatokat követően konkrét diagnosztikai kéréssel kerülnek a gyermekek kórházi szakambulanciákra. Az előzetes ambuláns problémafelmérést követően indokolt esetben osztályos kivizsgálásra is sor kerülhet.

A kivizsgálás alatt a különböző helyzetekben mutatott viselkedés megfigyelését, a készségek pontos felmérését, a figyelmi funkciók feltérképezését, neuropszichológiai funkciók vizsgálatát értjük. Amennyiben az előzetes információk alapján indokolt, elengedhetetlen az érzékszervi zavarok kizárása, esetleges neurológiai eltérések, anyagcserezavarok, egyéb gyermekgyógyászati eltérések feltérképezése. A másodlagosankialakuló érzelmi, hangulati, gyakran szorongásos zavarok tisztázása céljából kerül sor a pszichológiai kivizsgálásra.

A vizsgálatok többnyire játékosak, feladathelyzeteket is magába foglaló, beszélgető helyzetekben történnek, fájdalommal nem járnak. A vizsgálatokat a kórházban gyermekpszichiáter, pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, gyermekfoglalkoztató-nővér alkotta szakmai team végzi. A vizsgálati eredmények birtokában a kezelőorvos a szülőkkel és a gyermekkel történő konzultációt követően, a szülők beleegyezésével terápiás tervet dolgoz ki, erre tesz javaslatot. Ennek megvalósításában a területileg illetékes Nevelési Tanácsadók, Gyermekideggondozók szakmai felkészültségére

támaszkodnak.

9. Diagnózis

A figyelemzavar-hiperaktivitás diagnózisának felállítása szigorúan felépített, szakmai egyetértésen alapuló diagnosztikai rendszerek alapján történik. A két leggyakrabban alkalmazott diagnosztikai kritériumrendszer a DSM-IV-R és a BNO10 egyaránt 3 fő tünetet különít el. Ezek a figyelemzavar, a hiperaktivitás, impulzivitás. A DSM-IV-R 3 altípust különít el aszerint, hogy mely tünetek vannak előtérben: elsősorban figyelmetlen, elsősorban hiperaktív-impulzív és kombinált altípust. Ez a diagnosztikai rendszer az együttesen fennálló eltérések jelölésére többszörös diagnózis megjelölésére ad lehetőséget (pl.: Figyelemzavar- hiperaktivitás, Viselkedészavar). A BNO 10 alapján mindhárom fő tünet együttes fennállása szükséges az „Aktivitás és figyelem zavara” diagnózis felállításához, altípusok elkülönítésére nem ad lehetőséget. Amennyiben ehhez viselkedészavar társul, akkor „Hiperkinetikus magatartászavar” diagnózist állítja fel.

A figyelemzavar-hiperaktivitás krónikus eltérés, markáns sajátosság, melynek néhány tünete már 7 éves kor előtt észlelhető. Mindkét diagnosztikai rendszer hasonló, amennyiben a fő tünetek meglétén túl kizáró kritériumokkal is dolgozik: azaz a tünetek nem magyarázhatók meg semmilyen egyéb más egészségügyi, vagy gyermekpszichiátriai eltéréssel, vagy nem hozhatók összefüggésbe semmilyen szer használatával. A diagnózis felállításának másik igen fontos alapfeltétele, hogy a fennálló tünetek jelentős funkcióromlással, működészavarral járjanak, súlyos problémákat okozva a mindennapokban, több helyzetben is.

10. Társuló eltérések, másodlagosan kialakuló gyermekpszichiátriai zavarok

A figyelemzavar-hiperakivitás gyakran más egyéb eltéréssel, betegséggel társul, melyek jelentős mértékben befolyásolják a hosszú távú kilátásokat.

Gyakran találkozunk oppozíciós, vagy antiszociális viselkedés sajátosságokkal már kisgyermek korban. Az oppozíciós magatartásmintázatot mutató gyermekek folyamatosan „harcban” állnak a felnőttekkel, nyíltan szembefordulnak az elvárásokkal, folyamatosan ellenkeznek, öntörvényűek. Az antiszociális viselkedés ezen túl olyan sajátosságokat jelent, amikor a gyermek nem egyszerűen semmibe veszi a közösség szabályait, hanem provokálja környezetét, figyelmen kívül hagyja mások igényeit, jogait, lehetetlenné téve a közösmunkát.

A sorozatos, közösségben szerzett kudarcok, kirekesztettség érzése miatt gyakran alakul ki következményesen depresszió, szorongásos állapotok. Ezen állapotok tünetei eltérnek a felnőttkori jellegzetességektől. Leggyakrabban a gyerekek agresszív megnyilvánulásai, súlyos és gyakori konfliktusai hívják fel a bajra a figyelmet. Ezek a gyerekek folyamatos készenlétben vannak, hogy megvédjék magukat, sértődékenyek, ingerlékenyek, nyugtalanok.

Sok esetben ezen eltérés mellett a gyermek akaratlanul hangokat ad (köhécsel, krákog, kiabál, vagy szavakat mond), vagy mozdulatokat tesz (pislog, grimaszol, vállát rángatja, stb.), tikzavarral küzd.

Jelentősen befolyásolják a prognózist a társuló részképesség-zavarok, tanulási nehézségek, nyelv és a beszédfejlődés eltérései. A társuló elérések feltérképezése elengedhetetlen, mivel ezek korrekt ellátása nélkül nem lehet érdemben javítani a gyerekek életminőségén.

11. Kognitív viselkedés terápia, felvilágosítás

A hiperkinetikus zavarral küzdő gyerekek számára a szociális készségek tanulása, a konfliktusok kezelése, az indulatok kontrollálása, gyakran az akadémiai készségek gyakorlása is jelentős nehézségekbe ütközik. Amennyiben sikerül megfelelően segítő, fejlesztő környezetet biztosítani számukra, viselkedésük jelentősen rendezettebbé, harmonikusabbá válik.

A kognitív viselkedés terápia során a gyerekek konzekvens, világos elvárásokra támaszkodhatnak, viselkedésükről folyamatos visszajelzést kapnak. A módszer nagy hangsúlyt fektet a fejlődésre, lépésről lépésre tanítja a gyermekeket azokra a készségekre, melyekkel hatékonyan javul önkontrolljuk, épül önértékelésük, erősödik önbizalmuk.

A helyes viselkedésre adott konzekvens pozitív megerősítők, valamint a helytelen viselkedést követő negatív konzekvenciák tudatos alkalmazása nagymértékben elősegíti a kívánt viselkedés gyakorlását, szokássá való megerősödését.

A terápia fontos eleme a gyerekek felvilágosítása, önértékelésének, önkontrolljának fejlesztése, az eredményes kortárskapcsolatokhoz szükséges készségek erősítése. A kórházi helyzetben történő terápia csoportos jellege igen fontos tényező. A gyerekek a helyes viselkedés, az új megküzdő készségek gyakorlásában folyamatosan visszajelzéseket kapnak, melyek révén egymással jó értelemben versengő helyzetbe kerülnek, egymásnak mintát adnak, egyre inkább segítik társaikat a haladásban, a fejlődésben. Megtapasztalják, hogy képesek együttműködni a felnőttekkel, társaikkal, és kivívni elismerésüket. A tudatosan alkalmazott pozitív megerősítők segítségével átélt sikerélmény sok nehézségen segítik át őket, jelentősen fokozza a gyerekek motivációját a viselkedés korrekciójában.

12. Szülő tájékoztatása, szülőtréning

A kognitív-viselkedés terápia során elért eredmények megőrzése, növelése érdekében elengedhetetlen a szülők bevonása a terápia folyamatába. A felvilágosítás során a szülők számára világossá válik, hogy a mindennapos problémák hátterében egy alapvető, markáns nehézség áll. Ez a sajátosság a figyelemzavar-hiperaktivitás. Megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, gyermekük sajátos működése, viszonyulása egy temperamentum sajátosság. Olyan szülők, szakemberek körében beszélhetnek gondjaikról, akik megértik őket, segítségre számíthatnak.

Pontos képet kapnak a „bizonyítottan eredményes” kezelési lehetőségekről, ezek alkalmazásának kérdéseiről. Olyan kérdéseket is feltehetnek, melyekről azt gondolják, csak saját helyzetükben jelentenek problémát. A beszélgetés során megtapasztalják, hogy nehézségeik nem specifikusak, segítségre számíthatnak szülőtársaik részéről. A szülőtréning célja, hogy a szülőket felvértezzük a módszer eszközeivel, abból a célból, hogy a terápiás munkát képesek legyenek folytatni. A program legfontosabb célja a szülők nevelési attitűdjének átformálása. A konzekvens szülői környezet, a pozitív és negatív megerősítők tudatos alkalmazása, a gyerekek fejlődésére, erőfeszítésére koncentráló attitűd jelentősen javítja a szülő-gyerek kapcsolat minőségét. A szülők bevonásával a gyerekek új készségei tovább erősíthetők, szokássá tehetők. Ezáltal viselkedésük tartósan rendezettebbé válik, kapcsolataik javulnak.

A gyerekek kognitív viselkedés terápiás programja, illetve a szülőtréning nemcsak a gyerekek, hanem szüleik, illetve családjuk életminőségét is jelentősen javítja. A program során, illetve azt követően a szülők arról számolnak be, hogy jóval több időt töltenek gyerekeikkel, többet játszanak, s azt együtt töltött idő sokkal kellemesebb, harmonikusabb számukra.

13 Tanárok tájékoztatása, tanári tréning

A gyerekek viselkedési sajátosságai különösen zavaróak lehetnek az oktatásban, az óvodai csoportban, vagy az osztályteremben. Saját vizsgálataink is alátámasztják azt a mindennapi tapasztalatunkat, hogy ezen gyerekek tanítása nagy kihívás a pedagógusok számára. Számtalan esetben nagyszerű, felkészült pedagógusok segítik a gyerekek fejlődését. Az eltérés ismerete, illetve a beavatkozás lehetőségeinek alkalmazása azonban esetleges a mai oktatási rendszerben. Ezért rendkívül fontosnak tarjuk, a konzultációs lehetőségek biztosítását a pedagógusok számára. Ennek változatos formái léteznek, mint az egyedi esetkonzultáció, a csoportos tanári tréningek, akkreditált továbbképzések.

Az egyedi esetkonzultáció során egy adott, bajba került gyermek szülei, pedagógusai, esetleg az iskola igazgatója, iskolapszichológus, némely esetben az iskola gyermekvédelmi felelőse, valamint gyermekpszichiáter vesz részt. Célja a gyermek speciális szükségleteinek feltérképezése, a tennivalók megbeszélése, közös „terápiás” stratégia megalkotása.

Csoportos tanári tréningeken egy adott kórházi terápiás csoportba felvett gyermekek pedagógusai vesznek részt. Jelenleg ez nyitott szülőkonzultáció formájában működik. Nagy előnye, hogy a gyermek nehézségei miatt gyakran egymásnak feszülő szülőknek és pedagógusoknak alkalmuk van a másik szemszögéből látni a problémát, megérteni azt. Közösen gondolkodnak a gyermek gondjairól, az előrelépés, a megoldás lehetőségeiről, egyenrangú félként képesek beszélgetni a felmerülő nehézségekről.

Egyre több akkreditált továbbképzés foglalkozik a sajátos nevelési igényű (talán helyesebb volna sajátos nevelési szükségletű) gyerekek oktatási szükségleteivel, így természetesen a hiperaktivitással is. Ezek egy része stratégiai eszközöket is nyújt, tanít a nehéz helyzetek kezelésére. A csoportban is alkalmazható világos, konzekvens szabályok tanítása, a tudatosan alkalmazott pozitív és negatív megerősítők alkalmazása, az önkontroll készségek gyakorlása, az indulat- és a konfliktuskezelés eszközeinek ismerete nagy segítséget jelentenek a mindennapi pedagógiai munkában.

Meggyőződésem azonban, hogy az oktatási rendszer megújítása elengedhetetlen feladat. A magas gyermeklétszám, a szigorú, a gyerekek fejlődési sajátosságait figyelmen kívül hagyó követelmény rendszer, az integráció feltételeinek (anyagi, tárgyi, személyi) elemi hiánya rendkívül nehéz helyzetben sodorja a gyerekeket és az őket tanító pedagógusokat egyaránt.

14. Gyógyszeres kezelés lehetőségei

A gyógyszeres kezelés fontos része lehet a gyermek komplex, többoldalú ellátásának. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy az aktuális tüneti javulás folytán kivédhet számos, egyébként nagy valószínűséggel kialakuló következményes pszichológiai zavart. A gyógyszeres kezelést elsősorban olyan esetekben javasoljuk, amikor:Sürgős segítségre van szükség: a gyermek helyzete tarthatatlanná válik az iskolában, vagy akár a családban

A súlyos és tartósan fennálló, más kezelésre nem reagáló tünetek miatt a gyermek fejlődése, tanulása, a szükséges fejlesztése akadályba ütközik.
Mindezek következtében olyan teljesítményzavar alakul ki, mely másodlagosan iskolai és az otthoni magatartás zavarát, a teljesítményhelyzetben fellépő szorongást, motivációs problémákat idéz elő

Indokolt esetben tehát -a szülő és lehetőleg a gyermek – egyetértése mellett javasolhatjuk a gyógyszeres kezelést. Az orvosi előírásnak megfelelő nemzetközileg elfogadott szakmai protokoll szerint ebben az esetben az elsőként ajánlható szer a figyelem javítását szolgáló élénkítő gyógyszer, u.n. pszichostimuláns. Első hallásra talán ijesztőnek tűnik, hogy egy nyughatatlan, nyüzsgő gyermeket éppen egy stimuláló szerrel kezelünk, melynek felírása ráadásul - pszichotrop szerként – különös óvatosságot igényel. Mégis, a szakirodalomban ebbe a gyógyszercsoportba tartozó methylphenidat nevű szer előnyös hatása a hiperaktiv gyermekek esetében immár több mint ötven éve jól ismert. Alkalmazásával kapcsolatban sok évtizedes tapasztalatokkal rendelkezünk, és ma már a legújabb jól szervezett, sok centrumot bevonó és szigorú szabályoknak megfelelő u.n. kontrollált vizsgálatok bizonyítják a jelentős előnyös hatások mellett azt is, hogy gyermekkorban nem vezet szerfüggőséghez és mellékhatásai más gyógyszerekhez viszonyítva lényegesen ritkábbak. Hazánkban forgalomban lévő pszichostimuláns készítmény a Ritalin, mely fehér színű tablettánként 10mg methylphendiate-t tartalmaz. Gyorsan felszívódó hatóanyag, hatása 30-45 perc múlva már észlelhető, egyéni különbségektől függően 3-5 óra hosszat tart. A kezelésre a gyermekek többsége, hozzávetőlegesen ľ -e jól reagál.

Hatására a gyermekek (felnőttek) figyelme tartósabban igénybe vehető, feladatokban sokkal együttműködőbbek, motiválhatóbbak, munkájuk minősége, terjedelme szinte ugrásszerűen javul. A készítmény hatása elsősorban a figyelemzavar enyhítésében mutatkozik meg, de gyakran tapasztaljuk a viselkedés következményes rendeződését is. A hiperaktív gyermek sokkal tartósabban tud figyelni a szabályokra, elvárásokra, a kommunikációs helyzeteket pontosabban érti, marad ideje konfliktus helyzetben mérlegelni, hogyan reagáljon, együttműködőbb, figyelmesebb, könnyebben motiválható.

A készítmény alkalmazása körültekintést igényel. Minden esetben előzetesen a gyermek nehézségeinek hátterében lévő eltéréseket fel kell térképezni. A vizsgálati eredményekre támaszkodva alkotják meg a kezelési stratégiát, melyet a szülőkkel és a gyermekkel részletesen megbeszélnek.

Bármilyen gyógyszeres beavatkozást megelőzően elengedhetetlen a gyermek és a szülő tájékoztatása, felvilágosítása, ezt követően a szülő írásos beleegyezését adja a gyógyszeres kezelés beállításába. A Ritalin adagolásakor figyelembe kell venni a gyerekek egyéni különbségeit. Adagja 0,3-0.6 mg/testsúlykg/nap, 2-3 részletben, étkezést követően. Lehetőség szerint hosszabb-rövidebb gyógyszer mentes szüneteket (ún. drug holiday) iktatunk közbe. A gyógyszerhatást lehetőleg a gyermek iskolában, fejlesztésben töltött idejére próbáljuk meg időzíteni. A készítmény biztonságos, a szokványos, gyermekgyógyászatban alkalmazott szerekkel mindezidáig váratlan gyógyszerkölcsönhatás nem alakult ki. Természetesen minden egyéb gyógyszer párhuzamos alkalmazása előtt indokolt kikérni a kezelőorvos véleményét, illetve fontos jelezni ennek használatát a gyermek számára elengedhetetlen műtéti beavatkozás előtt. Hozzászokás, függőség kialakulásával az orvosi javaslat korrekt betartása mellett nem kell számolni. A mellékhatások átmeneti jellegűek, addig észlelhetőek, míg a készítmény hatása tart. Leggyakrabban étvágytalanság, ritkábban hasfájás, fejfájás, émelygés, hányás fordulhat elő, elvétve találkoznak kiütés megjelenésével, alvászavarral, a szívfrekvencia fokozódásával, vérnyomás emelkedéssel. Az alkalmazásai előiratban szerepel a testi fejlődés megtorpanása, mely azonban a fenti adagolási javaslat mellett gyakorlatilag nem fordul elő. Az esetek kis részében a gyógyszer kiürülésekor átmeneti 30-40 percig tartó ún. visszacsapásos (rebound) időszak fellépésével lehet számolni, mely a mozgásos aktivitás fokozódásával, nyugtalansággal járhat. Ennek kiküszöbölésére a napi adagot több kisebb részletre osztjuk, így a kiürülési időszak elnyújtható. A probléma megoldásában nagy segítséget jelentenének az elmúlt években a gyógyszerforgalmazásban külföldön már regisztrált „ún. lassan felszívódó” készítmények, melyek adagolásával a fenti probléma elkerülhető. Gyakran felmerül, hogy a methyphenidate kezelés hosszú távon fokozza a későbbi viselkedészavar, veszélyt kereső magatartás, esetleges alkohol, droghasználat kockázatát. Nemzetközi, ún. többközpontú, placebót és egészséges kontroll csoportot is alkalmazó követéses vizsgálat alátámasztotta, hogy a megfelelő gyógyszeres kezelés védő hatású a későbbi következményes gyermekpszichiátriai betegségek kialakulása szempontjából.

A pszichostimuláns kezelés rendszeres gondozást igényel, melynek kapcsán elengedhetetlen a gyermekek állapotának követése, az esetleges mellékhatások monitorozása. A betegek gondozása a területileg illetékes gyermekpszichiátriai, menthálhygiénés gondozóban, vagy a fekvőbeteg osztályok szakambulanciáján történik. Az esetek kb.1/4-ben azonban a pszichostimulánssal történő gyógyszeres kezelés nem vezet megfelelő eredményre, vagy az egyébként nagyon ritka mellékhatások fellépése miatt (ilyen például a hangulatra kifejtett hatás, vagy esetleg tik jelenségek, túlmozgások felerősödése) kell ezt a kezelési formát megszakítani. Második választásként egy depresszió elleni gyógyszer (antidepresszívum), a Melipramin (imipramine) adható, mely szintén szoros orvosi felügyeletet igényel az esetleges szívre gyakorolt mellékhatásai miatt. Olyan esetekben, amikor a figyelemzavar mellett hangulati érintettség észlelhető, vagy éjszakai bevizelés is szerepel a panaszok között, különösen indokolt lehet ennek a szernek az alkalmazása. Használatakor folyamatos adagolásra van szükség, a kezdő dózistól fokozatosan emelik a mennyiséget a terápiás dózisig. Elhagyása is fokozatosan történik.

Az utóbbi néhány évben a gyermekkori hiperkinetikus zavar kezelésére egy új, eredetileg depresszió ellen alkalmazott gyógyszer bevizsgálása történt meg és ennek előnyös hatásáról, biztonságok alkalmazásáról már megfelelő dokumentációval rendelkezünk. Az atomoxetin tartalmú gyógyszer nem tartozik a kábítószerek csoportjába, hatása ugyanakkor megközelíti a methylphenidat –ét és különösen javasolt azokban az esetekben, amikor a stimuláns nem hoz megfelelő terápiás eredményt, illetve ha az ADHD mellett a hangulati élet is érintett, vagy jelentős mértékű szorongásos tünetek, vagy akaratlan mozgások, hangadás (tik) is megfigyelhetők. Magyaroroszágon már törzskönyvezett készítmény, forgalomba hozatala folyamatban van, jelenleg még patikai forgalomban nincs. Egyedi importra beszerezhető. Számos esetben, amikor a kombinált gyógyszeres kezeléssel sem tudtunk megfelelő segítséget nyújtani, az atomoxetine a tünetek jelentős mértékű csökkenését eredményezte. Alkalmazása gondozást igényel a ritkán fellépő esetleges mellékhatások miatt, javasolt a májfunkiók, EKG félévenkénti ellenőrzése.

A gyermekpszichiátriában alkalmazott gyógyszeres kezelést minden esetben megelőzi a beteg és a szülők megfelelő felvilágosítása, gyógyszeres kezeléshez a szülők beleegyezését, hozzájárulását kérik.

15. Társuló eltérése kezelése

Az esetek kisebb részében az ADHD mellett egyéb eltérést is találunk, pl. tanulási nehézségeket, a beszédfejlődés érintettségét, hangulatzavart, szorongásos tüneteket, akaratlan mozgásokat, hangadásokat (tik zavar, Tourette sy), viselkedés különböző nehézségeit stb.Ezen eltérések párhuzamos kezelése elengedhetetlen a betegek életminőségének javítása szempontjából. Az esetek egy részében ez gyógypedagógiai, logopédiai fejlesztést, pszichoterápiát jelent, számos esetben nem elkerülhető a kombinált gyógyszeres kezelés. Mindez körültekintő mérlegelést kíván, a beteg, a szülők együttműködése, belegyezése elengedhetetlen. A betegek gondos követése a kezelés fontos részét képezi.

16. Másodlagosan kialakult zavarok kezelése

Amennyiben a figyelemzavar-hiperaktivitás nem kerül időben diagnosztizálásra, az eltéréssel, mint igen jelentős rizikótényezővel kell számolni. Kezeletlen esetben (a multimodális kezelés hiányában) a gyerekekben igen kifejezett önértékelési zavar, önbizalom hiány, gyakran drámai depresszív állapot, szorongásos tünetek, változó súlyosságú szociális, beilleszkedési nehézségek, kortárskapcsolati problémák, viselkedés zavar, serdülő, fiatal felnőtt korban jellegzetes kockázat kereső magatartás kialakulásával lehet számolni. Ezen következményes eltérések kezelése gyakran indokolt lehet. A halmozódó, egymásra rakódó pszichés, és egyéb problémák súlyosságuk miatt jelentős szenvedést okozhatnak a beteg és környezete számára.

17. Prognózis, ADHD felnőttkorban

A figyelemzavar-hiperaktivitás nem egy múló állapot, hanem markáns temperamentum mintázat, krónikus, élethosszig fennálló nehézség, sajátos viszonylás. Ez az eltérés a fejlődés során változó képet mutat. Kisgyermekkorban a hiperaktivitás, az impulzivitás a legzavaróbb, különösen közösségben jelent kifejezett hátrányt a gyermekek számára. A figyelemzavar miatt a gyerekek gyakran képességeikhez mérten alulteljesítenek. A serdülő-, felnőttkor felé a szokványos fejlődés során a tünetek spontán jelentős fokú regressziót, csökkenést mutatnak. Kezelés hiányában a következményes pszichés problémák miatt az ADHD-s serdülők nagyobb számban hagyják félbe tanulmányaikat, gyakran keverednek bajba, szegik meg a szabályokat. Közlekedésben, életvezetésben kockázatkereső magatartás jellemzi őket. Gyakrabban éri őket baleset. Jellegzetesen többször váltanak partnert, nehezebben találnak munkát, gyakrabban váltanak munkahelyet. A volt ADHD -s lányok körében gyakoribb a serdülőkorban vállalt terhesség, illetve terhesség megszakítás.

Felnőtt korban bár markáns maradvány tünetek meglétével kell számolni, korábbi kezelés hiányában az egyének életvezetését, személyes életük sikerességét alapvetően meghatározzák a következményesen kialakult karakter sajátosságok, pszichiátriai zavarok. Az eltérés korai felismerésével van lehetőség a multimodális kezelésre, mely jelentősen csökkenti a fenti nehézségek kialakulásának kockázatát. A gyermekkorban változó mértékű nehézségeket okozó ADHD-val kapcsolatos ismeretek széles körben való ismertetése alapvető jelentőségű a gyermekek és a jövő felnőtt nemzedék lelki egészségének megőrzése szempontjából.

18) Az ADHD egész életre szóló kihívás

A figyelemzavar-hiperaktivitás mind a gyerekek, mind a szülők számára nagy kihívás. Ez az eltérés, az ebből adódó sajátosságok bár gyermekkorban gyakran jelentős hátrányt jelentenek, felnőttkorban kifejezetten előnyösen kamatoztathatók. Az egyének kiemelkedő kreativitása, újszerű probléma megközelítése, rugalmassága, vezetői intuíciói a későbbiekben nem ritkán különleges pozíció elérését teszik lehetővé. Ha a gyerekek nevelésében közreműködő, együttműködő felnőttek tisztában vannak azzal, hogy milyen nehézségek állnak a markáns, zavaró viselkedés hátterében, akkor van lehetőség a nevelői környezet, attitűd átformálásával olyan helyzetet teremteni, amelyben az egyén a nyilvánvaló hiányosságaival együtt képessé válik a tanulásra, a fejlődésre. Rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a gyerekek speciális érdeklődésének, tehetségének gondozására. Az ezekben elért sikerek megvédik a gyerekek önértékelését,önbecsülését, gyakran önkontrollra, önfegyelemre, kitartásra tanítják őket.

Részletek: Írta: Szerkesztő; Kategória: Fejlesztés; Megjelent: 2007. december 30; Találatok: 57034

A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység

A sajátos nevelési igény illetve fogyatékosság tényét kizárólag a szakértői és rehabilitációs bizottságok állapíthatják meg, komplex - orvosi, pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai - vizsgálat alapján.

Bővebben: A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység

Részletek: Írta: Szerkesztő; Kategória: Fejlesztés; Megjelent: 2007. december 30; Találatok: 12081

A SINDELAR-PROGRAM SZEREPE
A LOGOPÉDIAI TERÁPIÁBAN

A közelmúlt gyógypedagógiai és fejlesztő pedagógiai szaksajtójában, szakmai fórumain kitüntetett szerepet kapott a logopédia jövőjének kérdése. A területért felelős vezető szakemberek komplex módon közelítették meg a témát. A tudományág, a tevékenységi kör, az ellátórendszer és a logopédus-képzés fejlődésének lehetséges útjait egyaránt mérlegelték. Napjaink közoktatáspolitikai koncepciója, a gyógypedagógia-tudomány és a határtudományok új törekvései, valamint az új tudományágak létrejötte (pszicholingvisztika, neurolingvisztika, kognitív pszichológia, kognitív neuropszichológia stb.) markáns változásokat hoztak. Az összetettebb logopédiai kórképek megjelenése fokozta a fejlesztés-diagnosztikus szemlélet elterjedését, és megnőtt a terápiareleváns vizsgálómódszerek alkalmazása iránti igény (V. Kovács, 2001a; V. Kovács, F. Kovács, 1998, 2003).

A kognitív tanulási képességek feltárása előtérbe került a nyelvi zavarok és a parciális teljesítményzavarok - különösképpen a diszlexia - kutatásában és a szakterületi munkában, a logopédus differenciál- diagnosztikus, illetve terápiás tevékenységében. Annál is inkább, mert a nyelvi fejlődés akadályozottsága, késése gyakran társul a részképesség-zavarok különböző megnyilvánulási formáival, jellegzetes pszichikus funkciózavarokkal. Mindezek a tényezők pedig meghatározó szerepet tölthetnek be a tanulási nehézségek kialakulásának előfolyamataiban, még ha nem is szükségszerűen, vagy nem is egyforma módon (Gerebenné, 1998, 2004).

A nemzetközi és hazai gyakorlat mai helyzetképe azt mutatja, hogy szükség esetén a logopédiai ellátás messze meghaladja a beszédképzés javítását, mert a részképességek funkcionális gyakorlása, vagy valamely más speciális fejlesztő program szervesen beépül a kezelési folyamatba. A tendencia egyre erősödik. 1999-es nemzetközi gyakorisági becslések szerint a kisiskolások 9-10 százalékánál áll fenn tanulási zavar az olvasásban mutatkozó súlyos alulteljesítés vezető tünetével (Csépe, Szűcs, O. Sági, 2000).

Egy legutóbbi, a 2001/2002-es tanévben készült hazai statisztikai finomelemzés közel félezer beszédfogyatékos gyermekkel végzett felmérés alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizsgált minta 7-8 éves korosztályában több mint 40 százalékos a domináns beszédészlelési, beszédmegértési zavar előfordulása, melynek következtében akadályozott lehet a kultúrtechnikák elsajátítása és a későbbiekben más tantárgyak sikeres teljesítése is (E. Brunner, Csabay, Győry G.-né, 2003).

Az idegrendszer érésével, plaszticitásával, a nyelvi funkciók és az olvasási képességek pszichofiziológiájával foglalkozó kognitív idegtudományi, kognitív pszichológiai alapkutatások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a logopédus számára -megfelelő felkészítés alapján- elérhetőek legyenek az új típusú komplex feladatkör betöltéséhez szükséges ismeretek és eszközök (Csépe, 2001, 2002; Hámori, 2003; Stuart, Masterson, Dixon, 2000, V. Kovács, 2001 b; Westbury, 1998). Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Fonetikai és Logopédiai Tanszékének és Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetének hagyományosan jól működő, szoros munkakapcsolatában új minőséget teremtett, hogy az elmúlt években az Intézet megkezdte a gyógypedagógiai pszichodiagnosztikai inventár korszerűsítését nemzetközileg számon tartott kognitív pszichológiai és neuropszichológiai vizsgálóeljárások megismerésével, kipróbálásával, adaptálásával. Ennek keretében valósult meg a diagnosztikát és a fejlesztést szerves egységként integráló Sindelar- program magyarországi bevezetése is, melyet a logopédiai gyakorlatban elsősorban a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia terápiával párhuzamosan alkalmaznak azokban az esetekben, amikor a prevenciót és reedukációt akadályozó részképesség-zavarok (részképességgyengeségek) csökkentésére, illetve megszüntetésére van szükség (Gerebenné, 2001; Zsoldos, 2004).

1. oldal / 2

Legfrissebb cikkek

Népszerű cikkek

A sajátos nevelési igényű tanulók jogainak érvényesülése

Bölcsődei, óvodai integráció

Hiperaktivitás és figyelemzavar

A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység

A sindelar-program szerepe a logopédiai terápiában

Témakörök

Dokumentumok

Segítségnyújtás

Fórum