A tanulók eltérő képességeihez való alkalmazkodás problémái az iskolarendszerben

A fejlesztőpedagógus lehetőségei az intézmény differenciáló munkájában

A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája a tanulók eltérő képességeihez történő alkalmazkodás, a differenciált tanítás és tanulás megszervezése. A tanulmány bemutatja, milyen lehetséges eltérések tapasztalhatók a tanulók teljesítményeiben, és áttekinti a diagnosztizálás módszereit. Részletesen összegzi azokat a lehetséges tanulásszervezési eljárásokat, amelyek lehetőséget teremtenek a differenciált fejlesztésre, valamint képet ad a fejlesztő pedagógus konkrét tevékenységéről is. A szerző saját tanítói és tízéves fejlesztő pedagógusi munkájának tapasztalatai alapján összegzi a tanulók teljesítményének és az intézményrendszerek működésének hiányosságai közötti kapcsolatot.

Általános helyzetkép

A tanuló teljesítménye viszonyulhat az iskolai követelményekhez, csoportja átlagához, önmagához vagy a környezete által vele szemben megfogalmazott elvárásokhoz. A cél mindig a legmagasabb szintű megfelelés. Ahol ez nem sikerül, felbukkannak azok a viselkedésformák, amelyek segítenek kompenzálni a kompetenciavesztésüket. Szerencsés esetben küzdelemre sarkall, de elvezethet az elvárások teljes tagadásáig is.

A nevelés-oktatás feladatai intézményekben zajlanak, specializált szerepkörökkel, olyan rendszerben, ahol jelenleg sem a felelősség, sem a hatáskörök határvonalai nincsenek meghúzva. Nincs megfogalmazva, hogy a gyerekek milyen jellegű problémája milyen körülmények között, mennyi idő alatt orvosolható. Az elmúlt évtizedben jelentős előrelépések történtek ezen a területen, de hiányoznak az összehangolt intézkedések. A szülők kötelezettségei csak a gyerekek alapvető ellátására vonatkoznak, nem terjednek ki a mindennapi feladatokra.

A tanulók teljesítményében mutatkozó hiányosságok

A hiányosság mindig egyfajta elváráshoz képest nyilvánul meg, nem abszolút érték. Ezért fordulhat elő, hogy egy adott szituációban jól teljesít valaki, de más követelményrendszerhez nem tud igazodni. A mozgékonyság, figyelemmegosztottság előny egy vadásztársadalomban, hátrány a négy fal között.

Genetikai, szerzett fiziológiai vagy nevelési okok kereshetők a másság mögött. Szignifikáns esetektől eltekintve nehezen állapítható meg, melyik a felelős. Ebből az következik, hogy tüneti kezelésre szorítkozunk az esetek többségében, vagyis döntő szerepe a nevelésnek van. A genetikai vagy orvosi beavatkozások elsősorban egészségügyi problémák esetében jöhetnek szóba.

Megnyilvánulási formái

Átfogó kategóriákban:

• gyenge képességek;
• viselkedési problémák.

A teljesítménybeli eltérés jellege

Lehet:

• enyhe – súlyos
• részterületen ható – átható
• időszakos – állandó

A képességek fejlődése

A képességek megléte nem jelenti azt, hogy optimális használatukra is alkalmasak vagyunk. Könnyebb képességeket kialakítani, mint megtanítani, milyen körülmények között, hogyan lehet használni őket. Ezt az egyén személyisége határozza meg. A személyiség a velünk született tulajdonságok és a család nevelési stílusának együtthatásában beállítottságok, hajlandóságok formájában határozza meg a képességek aktivizálásának mértékét. Ez a felismerés vezette a szakembereket a kulcskompetenciák megfogalmazásához, mely leegyszerűsítve a tudás – mint emlékezőképesség – és a többi képesség alkalmazásának képessége. (Megfogalmazásuk és fejlesztésük módszertana egyaránt napjaink feladata.)

Az oktatási programok lineáris fejlődést feltételeznek. Ezt az egyenletességet nem lehet igazolni. Ha az egyéni fejlődéseket függvénnyel próbálnánk ábrázolni, valószínű, számos variánst kapnánk. A diagnosztizált fogyatékos tanulóknál a tapasztalatok alapján kikövetkeztethetők a korlátok, a normál képességű tanulóknál megtorpanhat a fejlődés. Ez jelentheti a teljesítőképesség határainak elérését, de adott esetben megkésett fejlődést, érzelmi problémák leképeződését is.

A teljesítményzavarok jelentkezésének ideje

A különböző egyének fejlődése során az alapvető képességek közel azonos időben kezdenek megnyilvánulni. Látványos a felülés, járás, beszéd kezdetének időpontja. A mentális és szociális képességek kialakulását nehezebb tetten érni, az elvárható szinteket meghatározni. Már néhány napos eltérés is okozhat problémát, amikor újszerű helyzethez kell egy csoporton belül alkalmazkodni, konkrétan egy osztályban, egy új tananyag elsajátításához. Nehézséget jelenthet a szervezeti keretek közötti átmenet: iskolába lépéskor, a felső tagozaton, a középiskolában, amikor a gyerekek más jellegű követelményekkel találják magukat szemben. Minden családnak mások a nevelési szokásai. Az alacsonyabb iskolázottságú szülőknek csak azokról a szintekről vannak tapasztalatai, amelyeket maguk is elvégeztek, de segítségre csak alacsonyabb fokozatig képesek. A gyermekek gondozásából kitűnően vizsgáznak, de tanulmányi munkájukat csak elemi szinten tudják támogatni, ez kihat a képességek fejlődésére.

A gyenge teljesítmény eredetének diagnosztizálása

A gyenge teljesítőképesség mögött rendszerint gyenge képességeket feltételezünk. A fejlesztés hatékonysága érdekében azonban fontos tisztázni az eredetet:

• nem megfelelő adottságok, képességek;
• kulturális eltérés;
• szociális hátrány.

Mivel a képességek diagnosztizálása a legegyszerűbb, sokszor a tanulmányi eredmények alapján következtetünk rájuk, hajlamosak vagyunk mindenért őket okolni. A szociális hátrány sokszor látványosan nyilvánul meg, nem azonosítható minden esetben kulturális lemaradásként is.

A hátrányos helyzetet a gyermekvédelem állapítja meg. A képességbeli lemaradások, hiányok diagnosztizálása a nevelési tanácsadók, szakértői bizottságok feladata. A hátrányos helyzetre, kulturális hiányosságokra következtetni lehet a diagnózisból, amennyiben ép értelem mellett az általános tájékozottság hiányosságait tapasztalják. Ez a hiányosság kihat a képességekre, mert sok képesség tapasztalati bázist feltételez, így a fejlesztés során fokozott nehézségekre, lassabb haladásra, a fejlődést kevésbé segítő családi háttérre lehet számítani. A fejlesztő munka alapja a legtöbb esetben azonban csak az a szakértői vélemény, amelyet pszichológus vagy gyógypedagógus készít el. A család szociokulturális adottságait a személyiségi jogok védelme alapján nem regisztrálják, informálisan fogalmazódnak meg, így még akkor is nehéz beavatkozni, ha a probléma forrása nyilvánvalóan a család szokásrendszere.

A szakértői bizottságok és nevelési tanácsadók által diagnosztizált tanulók után normatív támogatás illeti meg az iskolákat, amennyiben fejlesztésük feltételeit biztosítják.

Problémás tehetségek

A tehetséggondozás akkor is komoly kihívás, ha kiegyenlített képességstruktúrával párosul, de ha a tehetséges személy akadályoztatva van tehetsége kibontakoztatásában, esetleg részképesség-zavarokat mutat, még nehezebb a feladat. A tehetségesek tudatában vannak problémáiknak, és sok esetben ezt nehezebben fogadják el, mint gyengébb képességű társaik. A tanulási és magatartási problémák az ő csoportjukban is megtalálhatók. Az is előfordul, hogy kiemelkedő képességeik válnak a zavarok forrásává: a gyors gondolkodás sokszor türelmetlenné teheti a tehetségeseket a tanulásban, kapkodóvá az írásban, nehezítheti a társas kapcsolatok kialakulását. Fontos tehát, hogy a tehetséges tanulókhoz is a maguk egyediségében tudjunk viszonyulni.

A tehetségfejlesztés a felismerésnél kezdődik. A felismert tehetség esetében gondot jelenthet, hogy nem esik egybe érdeklődésével. A közoktatásban azokat a tehetségterületeket fejlesztik, amelyek az általános képzés részét alkotják. Ez már önmagában is korlátozza a lehetőségeket. Legkorábban a mozgás, a zene és a matematika területén mutatkoznak meg a kimagasló képességek. A speciális mozgás- és zenei foglalkozások tanórán kívüli keretek között zajlanak, néhány tagozatos iskola kivételével. A tanulmányi munkában tehetségesek számára fontos, hogy megkapják a megfelelő terhelést, mert ha ez nem történik meg, alulteljesítőkké válhatnak. A nemzetközi szakirodalom meghatározva a pedagógusok felelősségét – alulellátott tehetségeknek nevezi őket.

A tehetségesek azonosítására részben azok a mérési eljárások használatosak, melyekkel az elmaradás is megállapítható. Fontosnak tartják az érdeklődés, a motiváció szintjének és a személyiség tulajdonságainak, elsősorban a kreativitás mértékének megállapítását is. Ezek a területek kiszorultak a deficitszemléletű diagnosztikai eljárások köréből. A tehetség sokféle irányultságából, a tehetségígéretek megjósolhatatlan sorsából, valamint a tehetséggondozás hagyományrendszeréből adódik, hogy diagnosztizálásuknak nincs intézményesített háttere.

Az oktatási rendszer mint a képességfejlesztés fő terepe

Az iskola fő funkciója az ismeretátadás helyett, az információdömping kezelhetetlensége miatt a képességfejlesztésre tevődött át. Olyan képességek kialakítása a cél, amelyek alkalmassá tesznek a megismerésre, a munkavállalásra, az együttműködésre, az önálló életvezetésre.

Ezek az elvárások megfogalmazódnak az iskolákkal szemben, de az intézmények falain belül továbbra is az ismeretek tanítása áll a középpontban, mivel ezek elsajátítását, ezen keresztül pedig a pedagógus munkáját a legegyszerűbb ellenőrizni. Fontosak az ismeretek is, mert a megismerés fejlesztéséhez szükséges az előzetes tudás, nélkülük nem lehet tájékozódni. A megfelelő mennyiség és minőség meghatározása visszatérő kérdése az oktatáspolitikának. Jól használható, világos vázra épülő ismeretrendszerre lenne szükség, amely széles tapasztalati bázison alapul. Egy rosszul strukturált ismeretanyagon keresztül nehéz a megismerőképességet fejleszteni.

A megismerőképességek fejlesztése az ismeretátadástól elkülönítetten, a gyógypedagógiai gyakorlatban jelent meg. Az integrációs törekvésekkel együtt nyert teret a normálpedagógiában, gazdag eszköztárral segítve a részképességek fejlesztését. Mivel az integráció felkészületlenül érte az iskolákat, a probléma megoldására kész gyógypedagógiai paneleket vett át. Ez a szemlélet kevesebb teret enged a motivációnak, a kreativitásnak, sok esetben a deficitek mindenáron való korrekcióját szorgalmazza, ahelyett, hogy a meglévő ép funkciók alkalmazására tenné a hangsúlyt. (A mai pedagógiai valóságban reális is, hiszen a számítógépek világában, noha egyre többen hangoztatják, hogy a „gutenbergi birodalom” fölött eljárt az idő, ritkán kapnak arra lehetőséget az írásnehézséggel küzdő tanulók, hogy szövegszerkesztővel készítsék el írásbeli munkájukat.)

A munkavállalásra, együttműködésre, önálló életvezetésre alkalmassá tevő képességek, kompetenciák várhatóan a NAT módosításával fognak bekerülni a pedagógiai gondolkodásba.

A beavatkozás lehetőségei

A családi nevelés időszakában a szülők, rokonok, családorvos, védőnő észlelhet fejlődési eltérést, kezdeményezheti a beavatkozást. Az intézményi nevelés időszakában a csoport nevelője – gondozónő, óvónő, osztályfőnök – felelős jelezni azt, ők látják, hogy az egyes gyerekek mennyire tudnak megfelelni az életkori követelményeknek, a beilleszkedési szabályoknak. Nagyon fontos, hogy probléma esetén megfelelő szakemberhez kerüljenek a gyerekek. Kik ők? Orvos, védőnő, pszichiáter, pszichológus, gyógypedagógus, pedagógus, fejlesztő pedagógus, családsegítő.

Jelenleg erős specializáció jellemzi a segítő szakmákat, irányzatok vetélkednek egymással. Ez abból ered, hogy adott, súlyosan sérültek esetében csak rendkívül kidolgozott, módszertanilag kifinomult eszköztárral lehet eredményt elérni. A sikereken felbuzdulva az egyes irányzatok képviselői hajlamosak saját terápiájukat mindenhatónak tekinteni, nem mérlegelik, hogy adott esetben más terápia hatékonyabb lenne-e. Fontos szerepük van a diagnózist felállító személyeknek abban, hogy minél nagyobb rálátással rendelkezzenek a fejlesztési, terápiás lehetőségekre, hogy az adott problémához leginkább megfelelőt javasolhassák. Az esetek többségében komplex, több irányból ható beavatkozásra van szükség.

A specializáció hasznos hozadéka, hogy a szakemberek szükségesnek érzik, hogy egymástól tanuljanak, az általános gyakorlat pedig átvesz a saját rendszerében használható elemeket, lehetőséget teremtve a problémák hétköznapi keretek között való kezelésére is.

A felelős személyek együttműködése

Sok esetben több szálon fut a fejlesztő-gondozó tevékenység. A szülő joga, hogy mennyire tájékoztatja egymásról a szakembereket. Nagyon fontos, hogy olyan bizalmi kapcsolat alakuljon ki a szülővel, ami segíti a szakemberek együttműködését. A szakemberek felelőssége, hogy kompetenciájuk pontos meghatározásával, esetleg feladatátadással, -átvállalással segítsék az eljárások lefolytatását. Ez a törvényi szabályozók rugalmas értelmezését, emberközpontú együttműködését feltételezi. A jelenlegi gyakorlat elmossa a felelősség határvonalait. Fontos lenne minden esetben tisztázni, mikor, ki koordinálja az eseményeket, mert előfordul, hogy a szakemberek úgy végzik munkájukat, hogy nem tudják, mások mit tesznek a gyerek érdekében.

Az iskolák lehetőségei a fejlesztésre

A tanköteleskor kiterjesztése, a fokozódó elvárások az integrált oktatással szemben, a buktatások elkerülése, az iskola feladatainak átértelmezése az intézményeket arra kényszeríti, hogy meg kell tanulniuk alkalmazkodni tanítványaik eltérő képességeihez. Hagyományosan a pedagógusoktól várják el, hogy a tanórán belüli differenciálással oldják meg a problémát. Az intézmények emellett pedagógiai asszisztenseket, gyógypedagógusokat, fejlesztő pedagógusokat, pszichológusokat alkalmazhatnak.